Gyakori kérdések

 

Gyakori kérdések (GYIK)

 

A spirituális útra lépve számos fogalommal találkozik az ember, amelyet vagy helytelenül, vagy egyáltalán nem definiálnak a spirituális tanítók. Tovább növeli a konfúziót, hogy a különböző vallási, filozófiai irányzatokat követő mesterek más-más értelmezést adnak ugyanarra a fogalomra, és a gyanútlan tanítvány kacskaringós utakon tévelyeg ezek között a definíciók között, mígnem teljesen összezavarodik, vagy kiábrándultan feladja.

 

Az alábbiakban a leggyakrabban felvetődő kérdésekre kaphatnak választ olvasóim. Számos esetben többféle nézőpontból is megválaszolom ugyanazt a kérdést, hogy segítsem a különböző spirituális irányzatok közötti áthallást, kommunikációt.

 

Kérdezz te is!

 

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A legfontosabb kérdésekre adott válaszok megjelenhetnek a honlapon, vagy E-mailben kapsz választ.


 

Létezik-e „egy-igaz-vallás”?

 

Mióta ember él a Földön - és amíg ember élni fog - addig mindig újabb és újabb vallások születnek, amelyek ember és Isten kapcsolatát hivatottak bemutatni a fejlődő lelkek számára. Ezek közül sok vallás pályázik az egy-igaz-vallás címre és többnyire egyiknek sem sikerül ezt a szerepet maradéktalanul betöltenie az emberek széles rétegei számára. Miért van ez így? És mi az oka annak, hogy újra és újra felbukkan ez a tendencia?

A válasz az emberi elme felfogóképességének korlátaiban és Isten végtelen dimenziójú létezésében gyökerezik. Az ember élete során Isten végtelen minőségének csak egy parányi szeletét képes befogadni. A vallásalapító, még ha látja is ezt, neki Istenből azt a szeletet kellett felmutatnia a többiek számára, amit ő ismert fel. Még ha ő maga nem is állítja az általa felismert valóságnak a kizárólagosságát, követői, akik többnyire csak részlegesen képesek megérteni tanításait, dogmává merevítik azokat. Az újonnan felismert tézisek, ha parányival közelebb képesek hozni Isten mibenlétét, máris az egy-igaz-vallás híveivé kovácsolják össze a követőket, ami által rögtön jogot is formálnak arra, hogy a többieket, akik másként gondolkodnak, kizárják, hitetlennek minősítsék, megtérésre szólítsák fel. Egyszóval az egy-igaz-hit követői ki szeretnék sajátítani Istent, Őt a saját maguk képére akarják formálni, és ebbe a szűkre szabott keretbe belekényszeríteni azért, hogy Őt mások csak rajtuk keresztül érhessék el. Az egy-igaz-hit követői Istennek valamely aspektusát Isten kizárólagos formájává emelik és a többi vallás által felmutatott minőségeket elutasítják, ezáltal magát Istent zárják ki maguk közül. Gondoljuk csak el milyen vallás az, amely másokat kirekeszt, embert embertől elválaszt, másokat leminősít, lekezel? Aki így gondolkodik, az éppen Istentől eredő Önvalóját, saját teremtői minőségét tagadja meg, amely minden emberben jelen van. Továbbá a szabad akarat törvényét utasítja el, amely minden embernek lehetőséget ad arra, hogy Istent olyan aspektusában fogadja be, amelyet ő képes átélni. Isten tehát mindazon minőségek összessége, amit eddig a világon létező vallások felmutattak és ez a folyamat örökké tart. Isten megismerése egy soha véget nem érő folyamat az emberi lények számára.

Az egy-igaz-hit korszaka csak akkor jöhetne el, ha egyetlen ember élne a Földön és ő bizonnyal nagyon unatkozna, mert senkivel sem tudna összeveszni azon, hogy mi a valós és mi a valótlan Isten és ember viszonyában.


 

Mi a dogma és hogyan alakul ki a dogmatikus gondolkodás?

 

A dogma a tanítások egy csokorja, amit megváltoztathatatlan tényként kezelnek. A tudományban axiómaként tekintenek az olyan állításokra, amelyek további bizonyításától eltekintenek, mert a tudás jelenlegi szintjén bizonyításuk nem lehetséges. Ilyen geometriai axióma volt sokáig, hogy a párhuzamosok a végtelenben nem találkoznak. Erre az alapra épül az euklideszi geometria, amelyet valamennyien alkalmazunk, amikor lerajzolunk valamit. Ez az axióma megdőlt és ennek nyomán dolgozták ki a nem-euklideszi geometriát, amely újabb távlatokat nyitott a matematika, elméleti fizika stb. fejlődése számára.

A legtöbben azonban vallási tanításokban találkozunk a dogmákkal, amelyek isteni kinyilatkoztatásként jelennek meg egyes vallási vezetők szájából. Dogma tehát olyan állítás, amit nem kell bizonyítani, hanem el kell fogadni, és ha valaki tagadja, vagy kétli, akkor nem átallanak bennünket istentagadóvá minősíteni és legalábbis az adott közösségből kizárni. A vallási tanítások jelentős része még napjainkban is dogmatizált és még a halvány kétség felmerülése is komoly ellenállást válthat ki az adott vallás követőiben. A dogmákra ugyanis úgy tekintenek, mint az adott vallás támpilléreire, amely ha meginog, akkor magát a vallást látják veszélyben forogni. Ez a félelem teljesen alaptalan, hiszen csak az a vallás tud összedőlni, amely helytelen elvekre épül, ha pedig így van, akkor mi értelme van hozzá ragaszkodni?

Hogyan jönnek létre a dogmák? Isten mindenki számára megnyilvánul, aki kinyílik felé és mindenkinek olyan formában mutatkozik, amelyet ő képes befogadni. Ez azért van így, mert Istennel az Ő részét képező Önvalónkon keresztül kerülünk kapcsolatba, és az Önvaló csak parányi része Istennek. Az Önvaló, ha eléri az isteni síkot, és azzal egységbe kerül, akkor is csak önmaga parányi környezetét érzékeli, és azt tekinti az isteni minőségnek. Egy másik személy, aki elérte az önmegvalósítás szintjét ugyancsak egy parányi szeletet lát az isteni minőségből. Az önmegvalósítottak sohasem merevítik dogmává tanaikat, mert látják ezt, de a követők számára már csak minta (sablon) lesz az új felismerés és ez a séma Istenről az elme szintére lesz beégetve. Az elme pedig csak mereven, dogmatikusan tudja visszaadni az eredeti tanítást.

Ha az elmét a hasonlat kedvéért egy számítógépnek tekintjük, akkor a következőképpen működik. A dogma egy minta (program) az elmében, amit az elődök beégettek. Ha az egyén egy olyan állítással találkozik, amely nem felel meg a dogmának, akkor ennek a programnak a futását leállítja. A számítógép (elme) lefagy! Ez félelemként tudatosul az egyénben, aki erre támadással reagál. Valójában mit kellene csinálnia? Felülvizsgálnia a programját az új állítás fényében, és ha helyesnek találja, akkor tudását az új információhoz igazítani. Erre azonban az elme nem képes, mert az elme nem tudja önmagát programozni! A dogma tehát azáltal maradhat életben, hogy az emberek az elme szintjén élik meg a vallásukat, nem pedig a szívükben.

 


 

 

 

 

 

Mi az ego?

 

Az ego egy tudatossági és önazonosítási központ, amely az embert elválasztja saját tökéletes szellemétől (isteni énjétől, szanszkritul Atmától). Az ego alatt magát az egész személyiséget értjük. Ennek megfelelően az egonak rétegei vannak. Azonosíthatjuk magunkat a fizikai testünkkel (materiális éntudat; én ez az anyagi test vagyok), éterikus testünkkel (finomanyagi éntudat; én a testemet átszövő életenergia mező vagyok), asztrális testünkkel (a személyiségünket alkotó teljes érzelemvilág; én egy jókedélyű, udvarias, barátságos ember vagyok), mentális testünkkel (a személyiségünket alkotó teljes gondolatvilág; én egy logikus gondolkodású, magyar természettudós vagyok). Ez utóbbi kettőt együttesen szokták léleknek is nevezni a keresztény kultúrkörben (én lélek vagyok).

Az ego rétegei azonban ezzel nem fejeződnek be. Az önazonosítás következő szintje a kauzális én (a spirituális feladathalmaz, amit erre az életre vállaltunk), ezt hívják felsőbb énnek a pszichológiai gyakorlatban, vagy lelkiismeretnek a köznapi szóhasználat szerint. Mindaddig, amíg a kauzális ént nem sikerült feladnia egy személynek, addig újra és újra vissza kell térnie fizikai testbe, inkarnálódnia kell.


 

 

 

Mit jelent az ego feladása?

 

Elsőször annak felismerését, hogy nem vagyok azonos az ego fentebb felsorolt egyetlen személyiség rétegével sem. De ha nem vagyok azonos ezekkel, akkor ki vagyok? Azonosíthatom magamat a Buddhi testemmel, ekkor én egy mindent átfogó, univerzális, intelligens információs mező része vagyok. Ez az önazonosítás már az ego fölötti szint. A Buddhi test teljes feladása akkor következik be, amikor az önazonosítási és tudatossági szint eléri az Atma (tökéletes szellem) szintjét. Ekkor a létező azt mondja magára, egy vagyok a tökéletes szellemmel (Atma) vagy egy vagyok Istennel.

Az ego teljes feladása mindaddig nem következhet be, amíg a tudatossági szint el nem érte a tökéletes szellem szintjét. Ha bármilyen okból (beavatás, energetikai baleset stb.) előbb történik meg, akkor a létezőn - nem lévén önazonosítási képessége - pszichiátriai rendellenességek jelennek meg, szélsőséges esetben megőrül.


 

 

 

Mi a feladata, funkciója az egonak?

 

Elsősorban az, hogy az Istentől elszakadni szándékozó lelkek önálló megtapasztalásra tehessenek szert Istenben. Valójában mindenki mindig Istenben van, de mivel az ego rétegei elválasztják Istentől, ő gondolhatja azt, hogy önálló létező, azt csinál, amit akar, Isten valójában nincs is, és kitalálhat magának különböző „értelmes” tevékenységeket, amelyekkel az idejét tölti. Mindez együtt azt jelenti, hogy az Istentől elszakadt lélek illúzióban van, mikor önmagát Istentől függetlennek véli.


 

 

 

Mi a bizonyíték Isten létezésére?

 

Semmi. Isten létezésére nincs és nem is lesz tudományos bizonyíték. Egyetlen bizonyíték létezik, mindenki számára a saját belső megtapasztalása, amely megváltoztatja az életét. Ez a megtapasztalás valóság annak számára, aki megtapasztalta, és hit annak számára, aki másoknak elhiszi. Ezért mondja Jézus: „Boldogok azok, akik tudnak és hisznek, de még boldogabbak azok, akik nem tudnak, és mégis hisznek.” A tudók Istent tudják, a hívők Istent hiszik. Ők boldogabbak, mert megússzák a tudáshoz vezető kanyargós és veszélyes ösvény bejárását.


 

 

 

Kik az angyalok és mi a feladatuk?

 

Isten (pontosabban a Szentlékek) kisugárzásai. Istennel egységet alkotó Fénylények, akiknek a feladata, hogy közvetítsenek Isten és teremtményei, az emberek között. Feladatkörük nagyon szerteágazó, mind a hétköznapi élet problémáiban, mind a spirituális fejlődéshez kérhetjük segítségüket.

A különböző kultúrák más-mást értenek angyalok alatt, így tágabb értelemben ide sorolják a félisteneket és a megvilágosodást elért embereket is. A mi rezgésszintünktől és elkötelezettségünktől függ, mely lényeket vonzunk magunkhoz Isten és az emberek közötti megszámlálhatatlan lényiségből.

 

 

Vannak-e veszélyei az angyalokkal való kapcsolatfelvételnek?

 

Kb. annyi veszélye van, mint az autó vezetésnek. Tudjuk, hogy érhet bennünket baleset, mégsem mondunk le róla. Az angyalokkal való kapcsolatteremtést is mindenki meg tudja tanulni, de nem mindegy kitől és hogyan. Nem mindegy mennyi gyakorlattal, vagy esetleg gyakorlat nélkül lát neki a feladatnak. Kellő önismeret, öntisztító gyakorlatok, önátadás, alázat nélkül csak az egoval folytatott végtelen párbeszéddé degradálódik a kapcsolat felvételi kísérlet.

Az angyalok vezetése által nem lehet sem megszálottá sem önállótlanná válni, ez ellenkezne az isteni törvényekkel. Az emberek azonban előszeretettel fogják rá az angyalokra saját tévedéseiket, ahelyett, hogy önmagukba néznének. Aki sorsát nem akarja felvállalni, mindenért másokat okol, és önmagáért felelősséget vállalni nem óhajt, annak az angyaltechnikák sem fognak működni. Ezért mondja Jézus: „Aki nem veszi fel, és nem viszi a maga keresztjét, nem juthat be a mennyek országába.”


 

 

 

Miért van annyi betegség, szerencsétlenség, nyomor, gonoszság stb. a Földön?

 

Az emberek az Istentől való elszakítottság (ego) tudatállapotában élnek a Földön. Az egyéni tudat számára az egyén érdeke a legfontosabb. Az egyéni érdekek háttérbe szorítják a csoport, ország, végső soron az egész emberiség érdekeit és az egyének, csoportok, országok harcolni kezdenek a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló anyagi javak újraelosztásáért. Nincsenek tudatában az emberi élet végső céljának, ami az Isten-tudathoz való visszatérés, ezért az anyagi javak megszerzésében látják az életcélt és a megoldást az egyéni problémáikra.

Világosan kell látni, hogy az anyagi javakból sosem lesz annyi, hogy az mindenkit elégedetté tegyen, a gazdagok részéről az önkorlátozás, a szegények részéről pedig a sorsuk megváltoztatására irányuló igyekezet hozhatja el erre a problémára az egyetlen megoldást. Az Istentudatba való integrálódás, az a felismerés, hogy mindannyian ugyanannak az Istennek a gyermekei vagyunk, jók rosszak egyaránt, nem teszi lehetővé, hogy közömbösen tekintsünk az éhezők millióira, miközben mi dúskálunk a javakban, pazaroljuk azokat, olyan dolgokra költünk milliárdokat, aminek sem értelme, sem haszna, nem viszi előbbre az emberiség fejlődését, csak az egyéni vágykielégítést szolgálja. A szegények oldaláról viszont jelen kell lennie a tevőleges akaratnak, hogy sorsukon kemény munkával változtatni akarjanak, és ne a társadalom dolgozó tagjain élősködjenek.

Az isteni törvények ismerete nélkülözhetetlen ennek a problémának a megértéséhez. Az egyik legfontosabb isteni törvény a visszahatás törvénye (ismertebb nevén karma törvény), ami szerint jelen életünk előző életeink cselekedeteinek eredménye, ezért törekednünk kell úgy élni, ha eljövendő életünkben jobb körülmények közé szeretnénk születni, hogy betartsuk az isteni törvényeket. Ezt mind a szegényeknek, mind a gazdagoknak tudatosítaniuk kell magukban, mert egy következő életben könnyen megfordulhat a kocka.

 

Tévedés azt hinni, hogy a zsidó-keresztény kultúrkörre nem érvényes a keleti filozófiákból ismert karma törvény. Mózes törvénye: „szemet szemért fogat fogért” a karma törvény burkolt, jelképes megfogalmazását takarja. Jézus ezt a törvényt cserélte fel a szeretet törvényével, mi szerint, ha szeretettel viszonzod felebarátod cselekedetét, bármit is tesz veled, akkor a karma törvénye felülírható.


 

 

 

Létezik-e ördög?

 

Minden létezik, aminek neve van. Abban a pillanatban, hogy nevet adunk egy fogalomnak, létezővé tesszük, mentális síkon gondolati alakzattá válik. Ettől kezdve tőlünk függ, hogy teremtményünket mennyire töltjük fel energiával. Ha jót akarunk, távol tartjuk magunkat a negatív lényektől. Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy félelmeink kivetítésével létrehozhatunk olyan lényiséget, amit ördögként azonosítunk. Ezeket a gondolati alakzatokat úgy lehet megszüntetni, hogy rájuk irányítjuk az isteni fényt, pl. egy angyalt. Ezek tehát a mi mikrokozmoszunk teremtményei.

A makrokozmosz szintjén csak addig van értelme ennek a fogalomnak, amíg a duális (kétpólusú) világban gondolkodunk. Mindaddig, amíg mikrokozmoszunkat (fizikai- és energiatesteink összességét) nem tudjuk tudatosan elhagyni, nincs dolgunk a makrokozmosz lényeivel, csak azok kivetüléseivel találkozhatunk. Az egységben pedig nincs sem ördög, sem angyal, mert minden egy.


 

 

 

Mi az önvaló?

 

Az önvaló (Atma vagy Atman,) személyiségünk legbelső magja, isteni énünk. Erre a tudatosság központra, mint vállfára a ruhák épülnek rá a külső személyiség rétegek, amelyek oly mértékben elfedhetik ezt a belső magot, hogy az, felismerhetetlenné válik a megfigyelő számára. Az emberek, mivel nincs tudomásuk erről a belső magról, hamis önazonosításban élnek, és tévesen a testükkel, érzelem- vagy gondolatvilágukkal azonosítják magukat. Mivel ez utóbbiak minden embernél különbözőek lesznek, azt gondolják, hogy ők különbek, szebbek, jobbak másoknál. Ez igaz, a személyiségjegyek szintén gondolkodva, de nem igaz a belső magot látók szemszögéből nézve. Mert ők tudják, hogy az isteni én minden emberben benne lakozik, és csak a tudatlanság okozza, hogy nem látjuk meg magunkban és másokban.

Az Atman tehát egy olyan tudatosság csomag, amit Istentől kaptunk útravalóul, hogy vezessen bennünket, amíg tőle eltávolodva, egyéni tudatosságot és látszólagos függetlenséget élvezhetünk. Az Atman felismerése és követése visszavezet bennünket Istenhez és kivezet az újjászületések ciklusából.


 

 

 

Minden vallásnak ugyanaz az Istene?

 

Az emberek számos vallást és filozófiát találtak ki, hogy megpróbáljanak kapcsolatba kerülni a transzcendenssel. E vallások és filozófiák között vannak jobban, és kevésbé jól sikerültek. Ilyen értelemben nem mondhatjuk el, hogy minden vallás ugyanarról az Istenről beszél. Az egyes vallások Istennek különböző aspektusait, arcait mutatják fel, esetenként kizárólagosnak tüntetve fel azt. Mindazonáltal minden vallás mögött ugyanaz az Isten áll, még akkor is, ha az emberek erről nem vesznek tudomást.

A valódi vallás ezért a szívben megtalált önvalóban gyökerezik és nem emberi kitalációkban a transzcendensről. Ezért a valóban Istent kereső ember az önvaló (saját legbelső, legtisztább érzései) által lesz vezetve és megtalálja a számára ebben az életben legtöbbet nyújtó vallási irányzatot, hogy spirituális fejlődése biztosítva legyen.

Az önvaló akkor is működik bennünk, ha nem tudunk róla, és irányítását a felsőbb én (hétköznapi nyelven lelkiismeret) által fejti ki. Ha ellenállunk azoknak az instrukcióknak, amelyek ettől a személyiségrétegtől erednek, akkor azt betegséggel reagáljuk le.

 

 

Miért vannak vallásháborúk?

 

A vallásháborúk valójában gazdasági háborúk vallási köntösbe öltöztetve, mert ezt jobban el lehet adni a tudatlan tömegeknek, akik mit sem tudnak Isten és az önvaló valódi természetéről. Meg lehet őket győzni arról, hogy az ő Istenük az egyetlen igaz Isten és a többieké hamis. Ezáltal megvezetve az emberek különböző érdekcsoportok öntudatlan kiszolgálóivá válnak. Ehhez azonban semmi köze Istennek, ezért a legtöbb vallásháborúban Isten egyik oldalt sem támogatta.


 

 

 

Mi történik velünk a halál után?

 

A fizikai testünk az enyészeté lesz, visszakerül az anyag körforgásába. Az éterikus test (kivéve néhány magasan fejlett jógit és szentet) feloldódik a világéterben. Az asztrális-mentális testnek van önálló létezési lehetősége, főleg ha hozzátartozóink ragaszkodásukkal támogatják a túlélését, vagy mi magunk annyira ragaszkodunk a földi világhoz, hogy mindenáron életben akarjuk tartani. Ekkor ebben a testben maradva a finomanyagi síkon szert tehetünk bizonyos megtapasztalásokra, amelyek az egyén megtisztultságától függően vagy a pokol vagy a mennyország érzetét kelthetik, de ez mindenképpen a mi belső illúzióvilágunkból táplálkozik és semmi köze a realitáshoz. Ezt hívják több vallásban is bardónak.

A halálunk pillanatában valamennyien megtapasztalunk egy fényoszlopot vagy fénysugarat, amelyet ha nem követünk azonnal, akkor a bardóban maradunk és belső világunk egyre sötétedik, ahogy fogy az életenergiánk, így végső soron mindannyian a poklot éljük meg. Ez azonban nem Isten által teremtett pokol, hanem a mi illúzióvilágunk, amely az isteni törvények nem tudásából táplálkozik.

Ha azonnal követjük a halál pillanatában megjelenő fényt, akkor asztrális-mentális testünk rövidesen lebomlik és kauzális testben (amely egy információs mező, az összes előző inkarnációink tárhelye) várunk a következő inkarnációnkra, ha még szükséges. A bardóban maradó lelkek hosszabb-rövidebb idő után szintén inkarnálódnak, de nagyon alacsony szintre esnek vissza. Láthatjuk tehát, mennyit ártunk hozzátartozónknak azzal, ha különösen ragaszkodunk hozzá.

A kauzális test csak akkor oldódik fel, és bomlik le, ha további inkarnációra nincs szükség. Ezen sík feletti megvalósításokat már Isten megvalósításnak tekinthetjük, amelyek tárgyalásától most eltekintek. Ez minden vallástól függetlenül így van, csak az intézményesített tudatlanság okozza, hogy a hívőnek nincs tudomásuk erről.


 

 

 

Miért születünk, mi az élet értelme?

 

Mindannyiunkat (kivéve néhány magasan fejlett tanító lelket) a vágyaink, ragaszkodásaink motiválnak az újjászületésre. Jobban ragaszkodunk a földi vágykielégítéshez, mint Istenhez. Ilyen értelemben az élet értelme a spirituális önmegvalósítás (az önvaló felismerése) és az Isten megvalósítás, ami egyúttal a reinkarnációs körből való kikerülés is egyben. Szenvedéseinknek is ez ad értelmet. Vagy tudatosan tanulunk meg lemondani a földi vágyakról, és Isten után kezdünk vágyakozni, vagy szenvedéseink fognak erre kényszeríteni bennünket.

Miután ez a földi élet egy virtuális világ - nem egyéb, mint egyfajta komputer szimuláció, amelyben az előző életeink programjai (karma) szerint létrehozott biorobot eljátszik egy előre megírt forgatókönyvet, némi mozgásszabadsággal, hogy rögtönzésekre is lehetősége legyen - nem érdemes hozzá túlságosan ragaszkodni, sem pedig drámaian komolyan venni. De mindennek tudatában azt is látnunk kell, hogy ha nem sikerül letenni az anyagi világban az életprogram előre rögzített vizsgáit, akkor kénytelen-kelletlen ismét nekifutunk a feladatnak, mert kényszerfejlődésre vagyunk ítélve.

Az egész univerzum egy meghatározott program szerint fejlődik, vagy pusztul, amiben a legjobban alkalmazkodó, legtudatosabb lelkek fejlődnek a leggyorsabban és ők hagyhatják el leghamarabb a játékteret. A korszellemet (ami az adott korszakbeli egyetemes feladat) fel kell ismerni, rá kell hangolódni.

Az univerzális feladat bármely korban:

-a fejlődéshez: ember maradni az embertelenségben,

-és az illúzióvilágból való kikerüléshez: Istenemberré válni az adott körülmények között.


 

 

 

Melyik az igaz, evolúció vagy teremtés?

 

A kérdésre kicsit általánosabb értelemben válaszolok. Semmi sem igaz, ami gondolkodásunkat az Univerzumról és önmagunkról, környezetünkről beszűkíteni igyekszik. A tudomány felfedezései és felismerései igazak, nem mondanak ellent Isten létezésének, és nem is bizonyítják azt.

Az evolúció elmélet sem cáfolata Isten létezésének, egyszerűen egy, a természetben megfigyelhető törvényszerűség összegzése és leírása. Ilyen értelemben lehet hiányos, helyenként hibás, de alapvetően a jelenség maga, mint megtapasztalás, tény. Másfelől, Isten teremthet az evolúció törvényszerűségének felhasználásával is, és anélkül is.

Ezzel kapcsolatban fel kell tennünk a kérdést, ki a Teremtő? A védikus szentírás szerint az anyagi (finomanyagi, azaz éterikus energia) világ teremtője az Úr Brahmá. A zsidó-keresztény hitrendszer szerint a 72 isteni géniusz egyike. Különbséget kell tennünk Isten, mint Abszolútum (vagy mint Legfelső Személy, Egység) és az anyagi világ teremtője között. Isten, mint Abszolútum, nem teremtő aspektus, a Legfelső Személy (Egység) válik teremtővé. Ő a tér-idő dimenzión kívül létezik, s mint ilyen, mindent egyszerre teremt, egyetlen gondolattal, ilyen értelemben az egész univerzum egyetlen szempillantás alatt jött létre.

Az anyagi világ teremtőjének, aki már tér-idő dimenzióban létezik, időre van szüksége a teremtéshez, azért mert a gondolat anyagi manifesztálódása időt igénylő folyamat. A mi Földünkön minden bizonnyal az evolúció felhasználásával teremtett. Megjegyzem, ha én Teremtő lennék, én is így teremtenék, egyszerűen azért, mert sokkal egyszerűbb egy önreprodukcióra és önfejlődésre képes élőlényt létrehozni, mint megteremteni fajok sokaságát.

Gondolkodjunk úgy, mintha, az egész teremtés egy komputer szimuláció lenne. A Teremtő megteremti a feltételeket és a törvényszerűségeket ahhoz, hogy elinduljon az élet a szimulációban, majd hagyja működni a rendszert, hogy az, egy előre megtervezett forgatókönyv szerint, lefusson. Közben folyamatosan táplálja bele az energiát, és időnként korrigál, ha látja, hogy nem jó irányban mennek a dolgok. Sőt az időközben intelligenssé vált lények még segítséget is kérhetnek tőle, ha azt szeretnék, hogy más irányt vegyenek a folyamatok.

Felvetődhet a gondolat, hogy mindehhez nincs is szükség Teremtőre, hiszen az anyag (energia) önszerveződése és belső törvényszerűségei önmagukban létre tudják hozni az egész Univerzumot. Azok, akik ezt gondolják, saját, legbelső isteni énjüket tagadják meg, így kizárják magukat abból a lehetőségből, hogy Isten-emberré válva a teremtés tényleges folyamatait valaha is a maga valóságában megértsék. Ez egyaránt vonatkozik hívőkre és nem hívőkre. A hívőknek ugyanis, ugyanúgy halvány fogalmuk sincs a Teremtő tevékenységéről, mint az ateista tudósoknak. Ennek oka roppant egyszerű. Lehet-e fogalma a komputer szimuláció teremtett lényének arról, ki és mi céllal hozta létre őt és a rendszert, amely körülveszi? Csak abban az esetben lehet, ha felveszi a kapcsolatot a Teremtőjével. Ha tagadja a Teremtő létezését, akkor számára a Teremtő soha nem fog megnyilvánulni, vagyis az ateista mindig a teremtett rendszer része marad, nem fog belőle kilátni. Hasonlóképpen az a hívő, aki nem vesz tudomást arról, hogy Isten benne is megnyilvánul, mint Önvaló és nem törekszik az Önvaló felismerésére - csupán különböző Szentírások szimbólum rendszerének félreértelmezett szövegeit szajkózza - nem juthat valódi tudás birtokába, mert nincs kapcsolata a Teremtőjével.

Valódi tudás birtokába csak úgy juthatunk, ha elindulunk a belső önmegismerés útján, ami egy bizonyos szint felett az Istentől eredő Önvaló (Atman) felismeréséhez vezet, ez bennünket a Teremtőnkkel összekötő fonál. Ekkor a Teremtő feltárja előttünk a teremtés titkait.


 

 

 

Isten valóban hat nap alatt teremtette a világot?

 

Igen, lehetséges. A Biblia jelképes formában beszámol az anyagi-finomanyagi világ megteremtéséről. A védikus szentírás az Úr Brahmát tiszteli az anyagi világ teremtőjeként, más szentírások más névvel illetik a Teremtőt. De bármelyik szentírást tekintjük, a Teremtő egészen más idő dimenzióban létezik, mint a mi világunk. Az Úr Brahmá számára a nappal négymilliárd-háromszázmillió év és ugyanannyi az éjszaka is.

A Biblia teremtéstörténetének értelmezéséről részletesebben olvashatnak az írásaink címszó alatt.


 

 

Létezik-e reinkarnáció?

 

A lélekvándorlás hitrendszertől függetlenül megtapasztalható valóság. Megtapasztalása lehetséges halál közeli élménnyel, előző életbe történő visszavezetéssel (regressziós hipnózis), mély meditációs technikákkal. Mindezek ellenére csak akkor tulajdoníthatunk jelentőséget ezeknek az élményeknek, ha a hipnózis vagy meditáció melysége elérte azt a szintet, hogy a kauzális énnel kapcsolatba tudtunk kerülni. A kauzális én az előző életek tárhelye. Amennyiben az asztrális-mentális szférában mozgunk, akkor többnyire csak vágyainkkal és félelmeinkkel szembesülünk, és tévesen azonosítjuk az élményeinket előző életekkel. Túlzott jelentősége nincs annak, kik voltunk előző életeinkben, mert életeink csak szerepek, amelyek spirituális fejlődésünket szolgálják. Ha egy színházi előadást nézünk, nem aszerint ítéljük meg a színészeket, milyen szerepet kaptak, hanem aszerint, mennyire volt tökéletes a játék. Ha valaki teljes tudatossággal, Isten tudatban játssza el a szerepét, biztos lehet abban, hogy többet nem kell újjászületnie, bármit is tett. Ez azért van így, mert az Isten tudatban cselekvő személyek már fölötte állnak a karmatörvénynek.

Sok spirituális vezető és tanító hitte már önmagáról azt, hogy ő a karmatörvény fölé emelkedett, és csak a halál pillanatában derült ki, hogy tévedett. Ezért nem árt az óvatosság és a rendszeres önvizsgálat.


 

 

 

Mi a bűn?

 

A legáltalánosabb definíció szerint bűn az, ami működésbe hozza a visszahatás törvényét (karmikus következményekkel járó cselekedet).

Bűn az is, amit a különböző kultúrák, vallások, szentírások bűnként és kerülendő cselekedetként definiálnak. Ha ez utóbbi definíciót tekintjük érvényesnek, akkor jelentős eltérések lesznek a bűn fogalmában aszerint, hogy melyik kultúrába születtünk, vagy milyen vallást követünk. Az első definíció tehát a mérvadó, mégis amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy mely cselekedetek esnek a karmatörvény hatáskörébe, jobb, ha követjük a számunkra érvényes (vagy általunk választott) kultúra, vallás írott és íratlan szabályait.

Ebből is következik, hogy a bűn és a büntetés megélése szoros összefüggésben van, a személy tudatossági szintjével, belső hitrendszerével és társadalomban elfoglalt helyével, pozíciójával. Pl. ha valakinek az a dolga, hogy fenntartsa a rendet, vagy megvédje a hazáját, annak nem bűn ölni, mert a kötelességét teljesíti, akkor követne el bűnt, ha megtagadná a szolgálatát. Ha mégis bűntudata támad, akkor a hite és a tudatossági szintje nem bizonyult elégségesnek, hogy kiállja ezt a próbatételt. Itt is igaz Jézus tanítása: „Mindenkinek hite szerint adatik.” Másfelől, amit szabad a Mesternek, nem biztos, hogy szabad a tanítványoknak, ugyanis míg a Mester az univerzummal összhangban cselekszik, a tanítvány nem biztos, ezért ugyanaz a cselekedet a Mester számára nem jár karmikus következménnyel, míg a tanítvány számára igen.

Az isteni törvénykezés átlátása komoly tanulmányokat igényel, és szoros kapcsolatot a Mindenhatóval, ezért jobb, ha örök tanítványnak tekintjük magunkat.

 


 

Mit jelent a megvilágosodás?

 

Egy magas szintű tudatállapotban való létezést. Szűkebb értelemben az ego teljes feladását, vagyis az Atman tudatosság elérését (ld. további magyarázatok), tágabb értelemben a Kauzális Én-tudat feladását már a megvilágosodás első szintjének tekinthetjük. Ez azt jelenti, hogy a személy már nem a szerepeivel azonosítja magát (pl. nem azt éli meg, hogy politikus, püspök, nagymester, tanító stb.), fölé lát ezeknek a szerepeknek. Tudja, hogy a szerepek szükségesek, de számára már nem bírnak jelentőséggel, és nem is aszerint tesz különbséget az emberek között, hogy azok milyen szerepet töltenek be az anyagi világban. A megvilágosodott folyamatosan a Buddhi testben rögzíti a tudatosságát, noha az anyagi világban szerepet vállal. Önmagát az univerzális, intelligens információs mezővel azonosnak tekinti, vagy még magasabb szinten megélve ezt, egynek éli meg magát a Törvénnyel.


 

 

Mit jelent a Törvény?

 

A Törvény alatt nem az evilági, emberek által alkotott jogszabály gyűjteményt értjük és még csak nem is a mózesi vagy jézusi törvényeket, és/vagy parancsolatokat. A Törvény az, ami megszabja az anyagi és finomanyagi univerzum működését. Ezeknek a Törvényeknek az őrzői a keresztény kultúrkör szerinti elnevezésben a Trónok (arkangyalosztály). Más kultúrákban a Törvényt más szavakkal fejezik ki. Pl. Lao-ce 2500 évvel ezelőtt a Tao elnevezést adta, míg a buddhizmus-hinduizmus a Dharma kifejezést használja. Más megfogalmazásban a Hermész Triszmegisztosz által definiált hét kozmikus törvényt értjük alatta, ami alapvetően egy („Minden Egy”), de a jobb érthetőség kedvéért különböző kultúrákban részekre osztják.


 

 

 

 

Mit jelent az Istenmegvalósítás?

 

Először azt a félreértést szeretném eloszlatni, hogy a megvilágosodás és az Istenmegvalósítás nem egy és ugyanaz, bár közük van egymáshoz. A megvilágosodást már definiáltam, mint egy bizonyos tudatállapotot. A megvilágosodás nem jár feltétlenül együtt az Istenmegvalósítással. Egy megvilágosodott tudhatja azt, hogy létezik a Törvény és gondolhatja azt abszolút valóságnak, Isten feltételezése nélkül (pl. Buddha). Az Istenmegvalósítás Isten valamely aspektusában való feloldódást vagy annak szolgálatát jelenti. Tekintsünk egy kabbalisztikus életfát, akkor szemben állva az életfával a Keterhez (Korona) három út vezet. A beavatási utak atlantiszi elnevezéseit használva, jobbról az Isteni, balról a Szeretet, középen pedig a Tökéletesség útja fut bele a Keterbe. Lássuk, minek felelnek meg ezek a fogalmak más világnézetek szemszögéből nézve. Az Isteni az Isten imádatát, és feltétel nélküli, odaadó szolgálatát jelenti, ez a hinduizmusban a Bhagawan megvalósítás. Könnyű belátni, hogy napjainkban a célkitűzések tekintetében a Krisna tudatú hívők vállalták ennek az útnak a felmutatását a legvonalasabban. Ők a szolgák! A Szeretet a mindent átölelő, feltétel nélküli, krisztusi szeretet átélését jelenti. Ezen az úton haladnak pl. a kereszténységben a Szentlelket megvalósított szentek. Ennek hindu megfelelője a Paramatma megvalósítás, vagyis a szívben lakozó isteni szikra beolvasztása a mindent átölelő, fenntartó szeretet energiába. A Tökéletesség útján haladók az isteni szikrát (Atman) fölemelik a Keterbe. Ez a Kundali energia aktiválása útján lehetséges. Ezen az úton haladnak a pl. a Brahman megvalósítást előtérbe helyező hindu jógik, vagy Shíva hívők stb. A Tökéletesség útját keresztezi a Biná (Bina) és a Hokmá (Chochma) Szefirákat összekötő út és ebben a kereszteződési pontban nem áll segítő Szefira. Ezt a kereszteződési pontot nevezik héberül Daat-nak (szakadék). Ezen a pont sok-sok élet munkája és/vagy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kegyelme segítheti át a jógit. Ha azonban valaki tapasztalatlanul vág neki az útnak, eltéved az útvesztőben. Az UKTM vezető mesterei mindhárom Isten aspektus megvalósítást felvállalták.