Elérhetőségek
+36 30 230 9895
rhmaya@gmail.com
Vallások
Rhasoda Varga Margit
Válogatott tanítások Krisna tudat filozófiájából
Mintegy 5000 évvel ezelőtt az Istenség Legfelső Személyisége jelen volt a Földön és Ő maga adta át az öröktől fogva létező, de az emberek számára elveszett védikus tudást, barátjának Ardzsunának a nézeteltérések korának (Kali korszak) közeledtével.
0000-00-00
8

Ezt a szent párbeszédet örökíti meg a Bhagavad Gíta (Bh.G.), amely azóta is emberek ezreinek ad lelki támaszt, filozófusok százait foglalkoztatja, tudósok, költők merítenek belőle ihletet. A Bhagavad Gíta ezen feldolgozása Bhaktivedanta Swami Prabhupáda a Krisna Tudatú Mozgalom vezető alapítójának szanszkrit eredetiből történt fordításán alapszik. Az Ő értelmezése és magyarázatai tették lehetővé, hogy az örök üzenet eljuthasson a világ minden hívő emberéhez.

Jelen korszakban a vallástalanság felerősödése komoly próbatételek elé fogja állítani az emberiséget. Ezért egyetlen, embertársai iránt felelősséget érző, Isten iránt elkötelezett ember sem nézheti tétlenül a vallástalanság térhódítását. Minden embernek a saját helyén és szintjén lehetősége van a cselekvésre, ha más nem annyi, hogy olvassa a szentírásokat. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége (nevezzük bárhogy, Krisna, Visnu, Allah vagy Krisztus) kijelenti a Bhagavad Gítában:

„Kijelentem, hogy aki tanulmányozza ezt a szent párbeszédet, az, az értelmével imád Engem.” (Bh.G. 18.70)

Aki megváltoztatja önmagát az, képes lesz hatni a környezetére, képes lesz önmagából Isten szeretetét kisugározva türelemmel és odaadással mások felé fordulni. De bárhogy is alakuljon a jövő, az alábbi sorok szolgáljanak vigaszul minden ember számára a nehézségek közepette:

„Bárhol legyen a vallás gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság, alászállok Én Magam.” (Bh.G. 4.7)




 

Vissza
Letölthető könyvek
GYIK
Hogyan egyeztethető össze a tudomány és a spiritualitás?
Gyakorta felvetődő kérdés a tanítványaim részéről, hogyan tudom összeegyeztetni a tudományt és a spiritualitást? Válaszom mindig az: kitűnően. A tudomány a jelenségeket (a körülöttünk létező anyagi világot és annak elemei között ható törvényszerűségeket) vizsgálja, a spiritualitás pedig a lényeget, ember és Isten viszonyát, az ember lényegi természetét.
Érdeklődésemet sohasem sikerült beszűkítenem valamely körülhatárolt tudományterületre. Noha a kémiát tekintem szakterületemnek, mindig sikerült áttévednem a környező természettudományok mezsgyéire. Sohasem értettem, hogy az emberek hogyan akarják megérteni a körülöttük levő világot te ...
 
 
 
Az UKTM az Univerzális Krisztustudatosság Mozgalom rövidítése.
Célunk olyan életfilozófia kialakítása és terjesztése, amely elősegíti az egyén társadalomba való beilleszkedését, külső és belső békét, harmóniát biztosít a számára és lehetővé teszi, hogy az egyén az adott társadalom és a környezetében élő emberek elhivatott segítőjévé váljon.
Univerzális Krisztustudatosság Mozgalom„a Belső Isteni Mércét kövesse életed, ne a külső emberi tetszés legyen a mérleged.”
Rhasoda Varga Margit: Dimenziókapu, 22 atlantiszi beavatási út

"a bölcsnek nem kell tenni-venni, csak az emberekért lenni. Mindent az embereknek adni, s a többit az égre hagyni."
Lao-ce, Tao-Te-King (Rhasoda May fordításában)
Elérhetőségek
+36 30 230 9895
rhmaya@gmail.com
Rhasoda Varga Margit