Volt egyszer egy tisztaszívű szegénylegény, aki elindult világot látni. Elhatározta, hogy addig megy, amíg megtalálja a boldogság mesebeli kék madarát. Ahogy mendegélt az úton, meglátott egy törött szárnyú fehér galambot. -  Kérlek, segíts nekem -  szólította meg a madár. - Nem tudok repülni, és ha itt megtalálnak, felfalnak a vadállatok. - A legény egy percig sem tétovázott, megfogta a törött szárnyú galambot, rögzítette a szárnyát, megetette, megitatta és addig gyógyította, amíg ismét megtanult repülni. Nagyon hálás volt a madár. -  Kérj tőlem bármit, teljesítem. - Ugyan mit kérhetnék, galambocskám? Nagyobb az én bajom annál, hogy te tudjál rajta segíteni. -  Csak kérjél bátran, meglátod, nem fogod megbánni. -  mondta a madár, mivel bűvös madár volt, akit a szegénylegény megsegítésére küldtek. -  Tudod, én a boldogság kék madarát keresem, te sokfelé jártál, mit tanácsolsz, merre menjek, merre találom őt? -  Hát, nagy fába vágtad a fejszéd szegénylegény, de mivel segítettél rajtam, én is segítek neked. Innen hét évnyi járásra van egy bronzerdő, a bronzerdőben él egy bronz egyszarvú, ha sikerül megtalálnod, attól kérdezd meg.

Ment, mendegélt a szegénylegény és hét év múlva eljutott a bronzerdőbe. Bejárta az egész bronzerdőt, de hét évig egyetlen lénnyel sem találkozott. Végül leült egy fa alá és azon töprengett, hogyan fogja megtalálni a bronz egyszarvút. Amint leült a fa alá, a fa megszólalt. -  Tudom ám, mi járatban vagy. Ölelj át engem, és ha meghallod a valódi hangomat, akkor tovább mehetsz. -  A legény átölelte a fát, és legnagyobb meglepetésére, a szívében megszólalt egy bronz csengettyű. A csengettyű hangjára megjelent a bronz egyszarvú és így szólt: -  Gyere, ülj a hátamra, elviszlek az ezüst erdőbe, ahol találkozni fogsz valakivel, tőle kérdezd meg. -  A legény felült az egyszarvú hátára, és mivel az egyszarvúnak szárnyai voltak, hipp-hopp elrepült vele az ezüsterdőbe és ott letette.

A legény hét évig mendegélt az ezüsterdőben, és senkivel sem találkozott. Mikor már harmadszor járta körbe az ezüsterdőt, megjelent neki egy vén boszorkány. -  Túúúdom ááám, mi jááárat­ban vaaagy. - rikácsolta rekedtes hangján, de amíg meg nem csókolsz, nem árulom el hol találod meg a kék madarat! -  Gondol­kodóba esett a legény, hogy ezt a vén szipirtyót kell megcsókolnia, de mivel már hét éve senkivel sem találkozott megadta magát, egy csókba nem fog belehalni. -  Na, gyere öreganyám! - ölelte át a legény, és egy cuppanós csókot nyomott a vén banya arcára. Erre a boszorkány egy tündérleánnyá változott. - Köszönöm, hogy megváltottál egy varázslat alól. Most már senki sem állhat utunkba, ha te is úgy akarod ásó-kapa választ el bennünket egymástól. - mosolygott csábítóan a leány. -  Nem úgy van az tündérkém. Én a boldogság kék madarát keresem. - válaszolta a legény. - Rendben van. Nézz mélyen a szemembe, és minden, amire vágysz, a tiéd lesz. -  A legény mélyen a tündérleány szemébe nézett, és mindent látott benne, amire ember vágyhat, csak a kék madarat nem. -  Nem látom a szemedben, amit keresek, engedj utamra. -  Ekkor a tündér adott a legénynek egy arany varázspálcát. - Üss rám ezzel a pálcával és akkor az arany erdőbe jutsz. Ott él, akit keresel, ám a többi a te dolgod. - A legény szót fogadott, a tündér eltűnt és ő az arany erdőben találta magát. Amint mendegélt az erdőben, egyszer csak furulyaszót hallott. Elindult a hang irányába és az egyik fa mögül előbukkant az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Amint furulyázott, kék madarak gyűltek köréje. A szegénylegény leborult elé a földre, a transzcendentális boldogságtól könnyek szöktek a szemébe és egész teste remegni kezdett. -  Uram! Kérlek, fogadj szolgálatodba! - Legyen kívánságod szerint. Térj be örök hajlékomba. -  mondta az Isten, és eszerint lett.

Sokáig hallgattunk, gondolatok nélkül, elmerülve egymásban és a Legfelsőbb Személy szeretetében...

- A meséknek mély nevelő hatása és spirituális szimbolikája van, ami kiteljesíti a személyiséget. Persze az emberek meséi nem hason­líthatók a tiédhez, ami önmagában is elég a megvilágosodáshoz. -  jegyeztem meg mosolyogva.

- Elég annak, aki érti. -  nézett rám átható tekintettel Giri.

- Ollé! Vizsgáztatni akarsz? - kuncogtam. - Rendben! A fehér galamb a Szentlélek szimbóluma. A törött szárny azt jelképezi, hogy az embereknek helyre kell állítani a Szentlélekkel való kapcsolatot. A bronzerdőben megszólaló csilingelő hang a szívcsakra Anahat hangjainak egyike, ami akkor válik hallhatóvá, ha megtisztult a szív minden pozitív és negatív emóciótól. Ekkor láthatóvá válik az egyszavú, ami a szépség és a tisztaság szimbóluma, a szívcsakra erőállata. Az ezüst erdő a kozmikus tolerancia megélésének fontossá­gára mutat rá, ami minden létező és történés elfogadását jelenti. Ha ez megvalósul, akkor jelenik meg az emberi aura fényében az ezüstszín. A banya az árnyékszemélyiség, amit a dualitás világában kivetítenek magukból a lelkek, hogy szembenézzenek vele. Mikor ez megtörtént az árnyékszemélyiség azonnal vonzóvá változik, de még mindig kísértőként jelenik meg a lények számára és felajánlja valamennyi vágy beteljesítését. Ha valaki mindezekről le tud mondani, akkor az Istennel való bizalmas kapcsolat arany fénnyel vonja be az auráját. Ezt szimbolizálja az arany erdőben megjelenő Isten. Ebben az állapotban a létező számára egyetlen vágy marad, az örök, odaadó szolgálat, ami a legtermészetesebb létezési módként nyilvánul meg, és a Transzcendentális síkra emeli a teremtett lényt. A három próbatétel, (a galamb gyógyítása: a szenvedő lények iránti együttérzés képessége; az eggyé válás a fával: a minden létezővel való azonosulás megélésének képessége; a banya megcsókolása: a minden létező iránti szeretet átélésének képessége) az a három akadály, amelyet el kell hárítani a Kundalini erő útjából. A hét év a hét csakrát jelenti, amin összesen 3-szor kell végigmenni. 3x7=21, a 21-es szám számjegyeinek összege három, ami Isten három arcának megvalósítását szimbolizálja...

- Az emberek iskolájában, amint látni fogod, nem ezt tanítják. - mosolygott Giri és megjegyzésével emlékeztetett arra, hogy ideje indulnom, azért hogy tanulmányozzam, mire tanítják gyermekeiket az emberek?

(Rhasoda Varga Margit, Az élet megélésének művészete I. Utazás a Föld nevű bolygóra, 237. o.)