A jövőben világszerte növekedni fognak a pszichiátriai kór­képek, miközben azok kezelésére fordítható tárgyi, személyi és szel­lemi feltételek csökkennek, vagy jó esetben stagnálnak. Együtt kell tehát élnünk azzal, hogy „félőrültek” járkálnak körülöttünk, és meg kell tanulnunk különbséget tenni a veszélyes és veszélytelen szemé­lyek, valós és valótlan állítások, személyiség zavaros vagy „normá­lis” esetek között. Írásom nem a modern pszichológia ellen irányul, inkább annak hiányosságaira szeretném felhívni a figyelmet.

A materialista pszichológiával az egyik baj, hogy a megtapasz­talható valóság egy részét igaznak, egy másik, önkényesen kijelölt részét pedig hamisnak deklarálja, és ha valakinek ez utóbbi területre eső élményei lennének, akkor azokat betegség tünetekként értékeli. A másik probléma, hogy az általa nem valósnak minősített megta­pasztalásokkal nem tud mit kezdeni, azokat gyógyszerekkel elfolyat­ni igyekszik, több-kevesebb sikerrel. A gyógyszeres terápiával „nor­malizált” egyéneket visszahelyezik a társadalomba, mintha minden legnagyobb rendben lenne, ám a valóságban semmi sem oldódott meg. A materialista pszichológia egzakt tudomány szeretne lenni, ezért tudományos eszközöket használ ennek demonstrálására.

A pszichológia attól lesz materialista, hogy a lelket anyagként értelmezi. Ha a léleknek materiális formát kell találni, akkor arra a legmegfelelőbb az idegrendszer. A materialista pszichológiában tehát a lélek egyenlő a központi idegrendszer funkcióival és diszfunkció­ival, másképpen fogalmazva a tudattal, amit a központi idegrendszer létrehoz. Ez azért tűnhet helyes megoldásnak, mert az idegrendszer vizsgálható, és a pszichológiai kórképek valóban idegrendszeri mű­ködési zavarokkal járnak együtt. A materialista pszichológia teljesen elveti azt a lehetőséget, hogy az idegrendszer csak hordozója a tudat­nak, mint ahogy a zenének hordozója a CD lemez, vagy más adattá­roló eszköz. Ez a leegyszerűsítés hasznos lehet, mint munkahipoté­zis, mert megkönnyítheti a pszichológiai betegségek kategorizálását és „normalizálását”, de nem visz bennünket közelebb önmagunk és a környezet (világ) megértéséhez, és a kettő közötti kapcsolat harmoni­zálásához. A materialista pszichológiában tehát a személyiség az idegrendszeri funkciók (elmetevékenységek) összessége, és nem füg­getleníthető az idegrendszertől, vagyis annak pusztulása vagy halála esetén a személyiség is elpusztul, illetve megszűnik. Aki netán mást tapasztal, az tudatlan vagy ostoba, sőt BETEG, aki gyógyításra szo­rul. Ezért ha egy mást tapasztaló egyén találkozik egy materialista pszichológussal, akkor jobban jár, ha annyit mond, ’én így hiszem’, és nem bocsátkozik vitába. A hit szent, és szabadságát törvény védi, hite miatt senkit sem lehet zárt osztályra vinni jelenleg.

A materialista pszichológia azonban ezzel a gondolkodásmóddal kijelölte saját korlátait, amin túl fog lépni az idő, és az egyén. Én például kikérem magamnak, hogy a személyiségemet vagy a tudato­mat elmetevékenységként értelmezzék, ami halálomkor a testemmel együtt az enyészeté lesz. Ha valaki megáll ennél a gondolatnál, akkor még nem feltétlenül konfrontálódik. Legfeljebb azt mondják rá, hogy egy szegény tanulatlan hívő, aki nem érti modern tudomány eredmé­nyeit. Rám azonban nem mondhatják az edukáltak (a bibliai írástu­dók modern megfelelői), hogy tanulatlan lennék (két diplomát és két doktori címet szereztem a természettudományok területén). A vallá­sosak pedig a hitetlen címkét ragaszthatnák rám, amiben a maguk szempontjából igazuk van. Én egyaránt NEM hiszek abban, hogy a materiális szemléletű tudomány hiánytalanul leírhatja a valóságot, és abban sem, hogy a vallásos dogmáknak vajmi köze van az igazság­hoz. Azt állítom magamról, hogy kapcsolatom van Istennel, és értem az Univerzum és a megnyilvánult teremtés működési elveit, mindezt a tudást és megtapasztalást a belső úton járva szereztem. Ami jelen­leg az én igazságom, az mások igazsága is, mert a belső út fő állomá­sai minden emberben azonosak. Aki tehát erre az útra lép, idővel, ellenőrizheti állításaim igazságtartalmát. Ha pedig a materialista pszichológia és a tételes vallások diagnózisa – engem minősítve – összeér, mindkettőtől eltekinthetek, mert szerencsére egyikre sem szorulok rá.

A lényegi különbség tehát a materialista és az ezoterikus pszi­chológia között a lélek természetének eltérő értelmezése, és ez továb­bi szemléletbeli különbségeket von maga után, amelyek az eddigi és a további írásaimból is kitűnnek.

Ezt követően nézzük meg a legfontosabb tételeket, amelyeket a lélekről kijelentek. Az alábbi pontokat egy későbbi fejezetben részle­tesen ki fogom fejteni.

1. A lélek nem azonos sem az elmével, sem a személyiséggel, sem a tudattal, de ezekkel összekeverhető. A lélek a személyiségünk isteni eredetű része, amivé válnunk kell, a cél, ami felé haladunk.
2. Az egyén azonosíthatja magát a testével, az idegrendszerével (annak működésével), a személyiség vonásaival (érzelem és gondo­latvilág összessége, a teljes elmetevékenység), a tudatával, és ezek közül a halál pillanatában csak a test anyagi alkotói dezintegrálód­nak. Azonban csak a lélek halhatatlan, idővel a többi rész is szétesik, és elemei újrafelhasználhatók.
3. Az idegrendszert az elme szabályozza, az elmét a tudat szabá­lyozza, a tudatot a lélek szabályozza. A tudomány azt gondolja, hogy az idegrendszer hoz létre minden más fogalmat, vagyis ha az ideg­rendszer hibás működését helyreállítjuk (pl. gyógyszeresen), akkor minden a helyére kerül. A valóságban az utóbbi elgondolás is megta­pasztalható, de ha ennél maradunk, akkor lemondunk arról a lehető­ségről, hogy valóban megismerjük önmagunk felépítését, és működé­sét.
4. A fizikai test halála után a halhatatlan lelket beburkoló infor­mációs mezőként létezünk tovább, ami mások számára is megtapasz­talható. Ez az információs mező – a jellege szerint és a másokkal va­ló kölcsönhatás alapján – megszállhat, befolyásolhat, segíthet, vezet­het, továbbá felvehető, átadható, törölhető, dezintegrálható.
5. A halálunk után megmaradó információs mezővel együtt a lélek beléphet egy új testbe is, ezt hívják reinkarnációnak. Nem mind­egy, hogy a lélek milyen információs mezővel lép új testbe, ilyen ér­telemben az információs mező megtisztítása lényeges szerepet játszik a születendő gyermek minősége szempontjából.
6. Az információs mező hibái nem jelentenek mentséget azokra az igazságtalanságokra és kegyetlenségekre, amit önmagunk és egy­más ellen elkövetünk. A materialista pszichológia számos esetben felmentést adhat az egyénnek a világi büntetés alól, de a lélek sosem ad felmentést, hanem utasítást ad a hiba kijavítására.
7. Nem Isten büntet vagy irányít, hanem a fentebb definiált egyéni lélek, (aki te vagy valójában) ezért senki sem háríthatja Isten­re a felelősséget saját testi-lelki nyomoráért, sőt mások szerencséjé­nek vagy képességeinek irigylése is értelmetlen. Isten csak a keretet teremtette meg (az időt, a teret, az energiát, a formákat, a játékszabá­lyokat) a tőle független létezés megtapasztalásához.
8. Mindenki azért van ezen a Földön, hogy a fentieket felismerje, és mindaddig újra visszatér, amíg ez meg nem történik, függetlenül a Föld aktuális állapotától.

(Rhasoda Varga Margit: Illúziók nélkül 7. o.)