A jövőben világszerte növekedni fognak a pszichiátriai kórképek, miközben azok kezelésére fordítható tárgyi, személyi és szellemi feltételek csökkennek, vagy jó esetben stagnálnak. Együtt kell tehát élnünk azzal, hogy „félőrültek” járkálnak körülöttünk, és meg kell tanulnunk különbséget tenni a veszélyes és veszélytelen személyek, valós és valótlan állítások, személyiség zavaros vagy „normális” esetek között. Írásom nem a modern pszichológia ellen irányul, inkább annak hiányosságaira szeretném felhívni a figyelmet.
A materialista pszichológiával az egyik baj, hogy a megtapasztalható valóság egy részét igaznak, egy másik, önkényesen kijelölt részét pedig hamisnak deklarálja, és ha valakinek ez utóbbi területre eső élményei lennének, akkor azokat betegség tünetekként értékeli. A másik probléma, hogy az általa nem valósnak minősített megtapasztalásokkal nem tud mit kezdeni, azokat gyógyszerekkel elfolyatni igyekszik, több-kevesebb sikerrel. A gyógyszeres terápiával „normalizált” egyéneket visszahelyezik a társadalomba, mintha minden legnagyobb rendben lenne, ám a valóságban semmi sem oldódott meg. A materialista pszichológia egzakt tudomány szeretne lenni, ezért tudományos eszközöket használ ennek demonstrálására.
A pszichológia attól lesz materialista, hogy a lelket anyagként értelmezi. Ha a léleknek materiális formát kell találni, akkor arra a legmegfelelőbb az idegrendszer. A materialista pszichológiában tehát a lélek egyenlő a központi idegrendszer funkcióival és diszfunkcióival, másképpen fogalmazva a tudattal, amit a központi idegrendszer létrehoz. Ez azért tűnhet helyes megoldásnak, mert az idegrendszer vizsgálható, és a pszichológiai kórképek valóban idegrendszeri működési zavarokkal járnak együtt. A materialista pszichológia teljesen elveti azt a lehetőséget, hogy az idegrendszer csak hordozója a tudatnak, mint ahogy a zenének hordozója a CD lemez, vagy más adattároló eszköz. Ez a leegyszerűsítés hasznos lehet, mint munkahipotézis, mert megkönnyítheti a pszichológiai betegségek kategorizálását és „normalizálását”, de nem visz bennünket közelebb önmagunk és a környezet (világ) megértéséhez, és a kettő közötti kapcsolat harmonizálásához. A materialista pszichológiában tehát a személyiség az idegrendszeri funkciók (elmetevékenységek) összessége, és nem függetleníthető az idegrendszertől, vagyis annak pusztulása vagy halála esetén a személyiség is elpusztul, illetve megszűnik. Aki netán mást tapasztal, az tudatlan vagy ostoba, sőt BETEG, aki gyógyításra szorul. Ezért ha egy mást tapasztaló egyén találkozik egy materialista pszichológussal, akkor jobban jár, ha annyit mond, ’én így hiszem’, és nem bocsátkozik vitába. A hit szent, és szabadságát törvény védi, hite miatt senkit sem lehet zárt osztályra vinni jelenleg.
A materialista pszichológia azonban ezzel a gondolkodásmóddal kijelölte saját korlátait, amin túl fog lépni az idő, és az egyén. Én például kikérem magamnak, hogy a személyiségemet vagy a tudatomat elmetevékenységként értelmezzék, ami halálomkor a testemmel együtt az enyészeté lesz. Ha valaki megáll ennél a gondolatnál, akkor még nem feltétlenül konfrontálódik. Legfeljebb azt mondják rá, hogy egy szegény tanulatlan hívő, aki nem érti modern tudomány eredményeit. Rám azonban nem mondhatják az edukáltak (a bibliai írástudók modern megfelelői), hogy tanulatlan lennék (két diplomát és két doktori címet szereztem a természettudományok területén). A vallásosak pedig a hitetlen címkét ragaszthatnák rám, amiben a maguk szempontjából igazuk van. Én egyaránt NEM hiszek abban, hogy a materiális szemléletű tudomány hiánytalanul leírhatja a valóságot, és abban sem, hogy a vallásos dogmáknak vajmi köze van az igazsághoz. Azt állítom magamról, hogy kapcsolatom van Istennel, és értem az Univerzum és a megnyilvánult teremtés működési elveit, mindezt a tudást és megtapasztalást a belső úton járva szereztem. Ami jelenleg az én igazságom, az mások igazsága is, mert a belső út fő állomásai minden emberben azonosak. Aki tehát erre az útra lép, idővel, ellenőrizheti állításaim igazságtartalmát. Ha pedig a materialista pszichológia és a tételes vallások diagnózisa – engem minősítve – összeér, mindkettőtől eltekinthetek, mert szerencsére egyikre sem szorulok rá.
A lényegi különbség tehát a materialista és az ezoterikus pszichológia között a lélek természetének eltérő értelmezése, és ez további szemléletbeli különbségeket von maga után, amelyek az eddigi és a további írásaimból is kitűnnek.
Ezt követően nézzük meg a legfontosabb tételeket, amelyeket a lélekről kijelentek. Az alábbi pontokat egy későbbi fejezetben részletesen ki fogom fejteni.
- A lélek nem azonos sem az elmével, sem a személyiséggel, sem a tudattal, de ezekkel összekeverhető. A lélek a személyiségünk isteni eredetű része, amivé válnunk kell, a cél, ami felé haladunk.
- Az egyén azonosíthatja magát a testével, az idegrendszerével (annak működésével), a személyiség vonásaival (érzelem és gondolatvilág összessége, a teljes elmetevékenység), a tudatával, és ezek közül a halál pillanatában csak a test anyagi alkotói dezintegrálódnak. Azonban csak a lélek halhatatlan, idővel a többi rész is szétesik, és elemei újrafelhasználhatók.
- Az idegrendszert az elme szabályozza, az elmét a tudat szabályozza, a tudatot a lélek szabályozza. A tudomány azt gondolja, hogy az idegrendszer hoz létre minden más fogalmat, vagyis ha az idegrendszer hibás működését helyreállítjuk (pl. gyógyszeresen), akkor minden a helyére kerül. A valóságban az utóbbi elgondolás is megtapasztalható, de ha ennél maradunk, akkor lemondunk arról a lehetőségről, hogy valóban megismerjük önmagunk felépítését, és működését.
- A fizikai test halála után a halhatatlan lelket beburkoló információs mezőként létezünk tovább, ami mások számára is megtapasztalható. Ez az információs mező – a jellege szerint és a másokkal való kölcsönhatás alapján – megszállhat, befolyásolhat, segíthet, vezethet, továbbá felvehető, átadható, törölhető, dezintegrálható.
- A halálunk után megmaradó információs mezővel együtt a lélek beléphet egy új testbe is, ezt hívják reinkarnációnak. Nem mindegy, hogy a lélek milyen információs mezővel lép új testbe, ilyen értelemben az információs mező megtisztítása lényeges szerepet játszik a születendő gyermek minősége szempontjából.
- Az információs mező hibái nem jelentenek mentséget azokra az igazságtalanságokra és kegyetlenségekre, amit önmagunk és egymás ellen elkövetünk. A materialista pszichológia számos esetben felmentést adhat az egyénnek a világi büntetés alól, de a lélek sosem ad felmentést, hanem utasítást ad a hiba kijavítására.
- Nem Isten büntet vagy irányít, hanem a fentebb definiált egyéni lélek, (aki te vagy valójában) ezért senki sem háríthatja Istenre a felelősséget saját testi-lelki nyomoráért, sőt mások szerencséjének vagy képességeinek irigylése is értelmetlen. Isten csak a keretet teremtette meg (az időt, a teret, az energiát, a formákat, a játékszabályokat) a tőle független létezés megtapasztalásához.
- Mindenki azért van ezen a Földön, hogy a fentieket felismerje, és mindaddig újra visszatér, amíg ez meg nem történik, függetlenül a Föld aktuális állapotától.
Vissza