Az ego egy tudatossági és önazonosítási központ (program) az elmében, amely az embert elválasztja saját tökéletes szellemétől (isteni énjétől, szanszkritul Atmától). Az ego alatt magát az egész személyiséget értjük, mivel a személyiséget az ego központ hozza létre. Ennek megfelelően az egonak rétegei vannak.
Azonosíthatjuk magunkat a fizikai testünkkel (materiális éntudat; én ez az anyagi test vagyok), éterikus testünkkel (finomanyagi éntudat; én a testemet átszövő életenergia mező vagyok), asztrális testünkkel (a személyiségünket alkotó teljes érzelemvilág; én egy jókedélyű, udvarias, barátságos ember vagyok), mentális testünkkel (a személyiségünket alkotó teljes gondolatvilág; én egy logikus gondolkodású, magyar természettudós vagyok). Ez utóbbi kettőt együttesen szokták léleknek is nevezni a keresztény kultúrkörben (én lélek vagyok).
Az ego rétegei azonban ezzel nem fejeződnek be. Az önazonosítás következő szintje a kauzális én (a spirituális feladathalmaz, amit erre az életre vállaltunk), ezt hívják felsőbb énnek a pszichológiai gyakorlatban, vagy lelkiismeretnek a köznapi szóhasználat szerint. Mindaddig, amíg a kauzális ént nem sikerült elérnie egy személynek, addig újra és újra vissza kell térnie fizikai testbe, inkarnálódnia kell.

Elsőször annak felismerését, hogy nem vagyunk azonosak az ego fentebb felsorolt egyetlen személyiség rétegével sem. De ha nem vagyunk azonosak ezekkel, akkor kik vagyunk? Az ego teljes feladása akkor következik be, amikor az önazonosítási és tudatossági szint eléri az Atma (tökéletes szellem) szintjét. Ekkor a létező azt mondja magára, egy vagyok a tökéletes szellemmel (Atma) vagy egy vagyok Istennel.
Az ego feladása mindaddig nem következhet be, amíg a tudatossági szint el nem érte a tökéletes szellem szintjét. Ha bármilyen okból (beavatás, energetikai baleset stb.) előbb történik meg, akkor a létezőn - nem lévén önazonosítási képessége - pszichiátriai rendellenességek jelennek meg, szélsőséges esetben megőrül.

Elsősorban az, hogy az Istentől elszakadni szándékozó lelkek önálló megtapasztalásra tehessenek szert Istenben. Valójában mindenki mindig Istenben van, de mivel az ego rétegei elválasztják Istentől, ő gondolhatja azt, hogy önálló létező, azt csinál, amit akar, Isten valójában nincs is, és kitalálhat magának különböző „értelmes” tevékenységeket, amelyekkel az idejét tölti. Mindez együtt azt jelenti, hogy az Istentől elszakadt lélek illúzióban van, mikor önmagát Istentől függetlennek véli.

Isten létezésére nincs és soha nem is lesz tudományos bizonyíték. Egyetlen bizonyíték létezik, mindenkinek a saját belső megtapasztalása, amely megváltoztatja az életét. Ez a megtapasztalás valóság annak, aki megtapasztalta, és hit annak, aki másoknak elhiszi. Az Istenről bizonyságot tevők tanúságtétele tehát mások számára a hit kategóriájába tartozik. Ezért mondja Jézus: „Boldogok azok, akik tudnak és hisznek, de még boldogabbak azok, akik nem tudnak, és mégis hisznek.” A tudók Istent tudják, a hívők Istent hiszik. Ők boldogabbak, mert megússzák a tudáshoz vezető kanyargós és veszélyes ösvény bejárását.

Isten (pontosabban a Szentlékek) kisugárzásai. Istennel egységet alkotó Fénylények, akiknek a feladata, hogy közvetítsenek Isten és teremtményei, az emberek között. Feladatkörük nagyon szerteágazó, mind a hétköznapi élet problémáiban, mind a spirituális fejlődéshez kérhetjük segítségüket.
A különböző kultúrák más-mást értenek angyalok alatt, így tágabb értelemben ide sorolják a félisteneket és a megvilágosodást elért embereket is. A mi rezgésszintünktől és elkötelezettségünktől függ, mely lényeket vonzunk magunkhoz Isten és az emberek közötti megszámlálhatatlan lényiségből.

Kb. annyi veszélye van, mint az autóvezetésnek. Tudjuk, hogy érhet bennünket baleset, mégsem mondunk le róla. Az angyalokkal való kapcsolatteremtést is mindenki meg tudja tanulni, de nem mindegy kitől és hogyan. Nem mindegy mennyi gyakorlattal, vagy esetleg gyakorlat nélkül lát neki a feladatnak. Kellő önismeret, öntisztító gyakorlatok, önátadás, alázat nélkül csak az egoval folytatott végtelen párbeszéddé degradálódik a kapcsolat felvételi kísérlet.
Az angyalok vezetése által nem lehet sem megszálottá sem önállótlanná válni, ez ellenkezne az isteni törvényekkel. Az emberek azonban előszeretettel fogják rá az angyalokra saját tévedéseiket, ahelyett, hogy önmagukba néznének. Aki sorsát nem akarja felvállalni, mindenért másokat okol, és önmagáért felelősséget vállalni nem óhajt, annak az angyaltechnikák sem fognak működni. Ezért mondja Jézus: „Aki nem veszi fel, és nem viszi a maga keresztjét, nem juthat be a mennyek országába.”

Az emberek az Istentől való elszakítottság (ego) tudatállapotában élnek a Földön. Az egyéni tudat számára az egyén érdeke a legfontosabb. Az egyéni érdekek háttérbe szorítják a csoport, ország, végső soron az egész emberiség érdekeit és az egyének, csoportok, országok harcolni kezdenek a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló anyagi javak újraelosztásáért. Nincsenek tudatában az emberi élet végső céljának, ami az Isten-tudathoz való visszatérés, ezért az anyagi javak megszerzésében látják az életcélt és a megoldást az egyéni problémáikra.
Világosan kell látni, hogy az anyagi javakból sosem lesz annyi, hogy az mindenkit elégedetté tegyen, a gazdagok részéről az önkorlátozás, a szegények részéről pedig a sorsuk megváltoztatására irányuló igyekezet hozhatja el erre a problémára az egyetlen megoldást. Az Istentudatba való integrálódás, az a felismerés, hogy mindannyian ugyanannak az Istennek a gyermekei vagyunk, jók rosszak egyaránt, nem teszi lehetővé, hogy közömbösen tekintsünk az éhezők millióira, miközben mi dúskálunk a javakban, pazaroljuk azokat, olyan dolgokra költünk milliárdokat, aminek sem értelme, sem haszna, nem viszi előbbre az emberiség fejlődését, csak az egyéni vágykielégítést szolgálja. A szegények oldaláról viszont jelen kell lennie a tevőleges akaratnak, hogy sorsukon kemény munkával változtatni akarjanak, és ne a társadalom dolgozó tagjain élősködjenek.
Az isteni törvények ismerete nélkülözhetetlen ennek a problémának a megértéséhez. Az egyik legfontosabb isteni törvény a visszahatás törvénye (ismertebb nevén karma törvény), ami szerint jelen életünk előző életeink cselekedeteinek eredménye, ezért törekednünk kell úgy élni, ha eljövendő életünkben jobb körülmények közé szeretnénk születni, hogy betartsuk az isteni törvényeket. Ezt mind a szegényeknek, mind a gazdagoknak tudatosítaniuk kell magukban, mert egy következő életben könnyen megfordulhat a kocka.
Tévedés azt hinni, hogy a zsidó-keresztény kultúrkörre nem érvényes a keleti filozófiákból ismert karma törvény. Mózes törvénye: „szemet szemért fogat fogért” a karma törvény burkolt, jelképes megfogalmazását takarja. Jézus ezt a törvényt cserélte fel a szeretet törvényével, mi szerint, ha szeretettel viszonzod felebarátod cselekedetét, bármit is tesz veled, akkor a karma törvénye felülírható.

Minden létezik, aminek neve van. Abban a pillanatban, hogy nevet adunk egy fogalomnak, létezővé tesszük, mentális síkon gondolati alakzattá válik. Ettől kezdve tőlünk függ, hogy teremtményünket mennyire töltjük fel energiával. Ha jót akarunk, távol tartjuk magunkat a negatív lényektől. Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy félelmeink kivetítésével létrehozhatunk olyan lényiséget, amit ördögként azonosítunk. Ezeket a gondolati alakzatokat úgy lehet megszüntetni, hogy rájuk irányítjuk az isteni fényt, pl. egy angyalt. Az ördög ugyanis az angyal hiánya.
A makrokozmosz szintjén csak addig van értelme ennek a fogalomnak, amíg a duális (kétpólusú) világban gondolkodunk. Mindaddig, amíg mikrokozmoszunkat (fizikai- és energiatesteink összességét) nem tudjuk tudatosan elhagyni, nincs dolgunk a makrokozmosz lényeivel, csak azok kivetüléseivel találkozhatunk. Az egységben pedig nincs sem ördög, sem angyal, mert minden egy.

Az önvaló (Atma vagy Atman,) személyiségünk legbelső magja, isteni lényegünk. Erre a tudatosság központra, mint vállfára a ruhák épülnek rá a külső személyiség rétegek, amelyek oly mértékben elfedhetik ezt a belső magot, hogy az, felismerhetetlenné válik a megfigyelő számára. Az emberek, mivel nincs tudomásuk erről a belső magról, hamis önazonosításban élnek, és tévesen a testükkel, érzelem- vagy gondolatvilágukkal azonosítják magukat. Mivel ez utóbbiak minden embernél különbözőek lesznek, azt gondolják, hogy ők különbek, szebbek, jobbak másoknál. Ez igaz, a személyiségjegyek szintén gondolkodva, de nem igaz a belső magot látók szemszögéből nézve. Mert ők tudják, hogy az isteni én minden emberben benne lakozik, és csak a tudatlanság okozza, hogy nem látjuk meg magunkban és másokban.
Az Atman tehát egy olyan tudatosság csomag, amit Istentől kaptunk útravalóul, hogy vezessen bennünket, amíg tőle eltávolodva, egyéni tudatosságot és látszólagos függetlenséget élvezhetünk. Az Atman felismerése és követése visszavezet bennünket Istenhez és kivezet az újjászületések ciklusából.

Ez a fogalom az Önvaló (isteni lényeg) megvalósítását jelenti, amelynek során az egyén alárendeli magát a Legfelső Önvaló (Isten) akaratának. Ezért használjuk szinonim fogalmakként az Önmegvalósítást és az Isten megvalósítást. Sajnos a félreértések korában (Káli juga) ezt a kifejezést is kicsavarták és egyes tévtanítók az ego megvalósítását értik alatta: ön-megvalósítás, vagyis valósítsd meg, amit te akarsz (mások rovására). Így félrevezetve a tudatlan tömegeket, a hamis tanítók jól meggazdagszanak, míg a tanítványok azt hiszik, jó úton járnak. Ezért a spirituális tanítványnak kitartónak kell lennie és addig kell keresnie a hiteles mestert, amíg rátalál.

Az emberek számos vallást és filozófiát alakítottak ki, hogy megpróbáljanak kapcsolatba kerülni a transzcendenssel. E vallások és filozófiák között vannak jobban, és kevésbé jól sikerültek. Ilyen értelemben nem mondhatjuk el, hogy minden vallás ugyanarról az Istenről beszél. Az egyes vallások Istennek különböző aspektusait, arcait mutatják fel, esetenként kizárólagosnak tüntetve fel azt. Mindazonáltal minden vallás mögött ugyanaz az Isten áll, még akkor is, ha az emberek erről nem vesznek tudomást.
A valódi vallás ezért a szívben megtalált önvalóban gyökerezik és nem emberi kitalációkban a transzcendensről. Ezért a valóban Istent kereső ember az önvaló (saját legbelső, legtisztább érzései) által lesz vezetve és megtalálja a számára ebben az életben legtöbbet nyújtó világnézetet, hogy spirituális fejlődése biztosítva legyen.
Az önvaló akkor is működik bennünk, ha nem tudunk róla, és irányítását a felsőbb én (hétköznapi nyelven lelkiismeret) által fejti ki. Ha ellenállunk azoknak az instrukcióknak, amelyek ettől a személyiségrétegtől erednek, akkor azt betegséggel reagáljuk le.

A vallásháborúk valójában gazdasági háborúk vallási köntösbe öltöztetve, mert ezt jobban el lehet adni a tudatlan tömegeknek, akik mit sem tudnak Isten és az önvaló valódi természetéről. Meg lehet őket győzni arról, hogy az ő Istenük az egyetlen igaz Isten és a többieké hamis. Ezáltal megvezetve az emberek különböző érdekcsoportok öntudatlan kiszolgálóivá válnak. Ehhez azonban semmi köze Istennek, ezért a legtöbb vallásháborúban Isten egyik oldalt sem támogatta.

A fizikai testünk az enyészeté lesz, visszakerül az anyag körforgásába. Az éterikus test (kivéve néhány magasan fejlett jógit és szentet) feloldódik a világéterben. Az asztrális-mentális testnek van önálló létezési lehetősége, főleg ha hozzátartozóink ragaszkodásukkal támogatják a túlélését, vagy mi magunk annyira ragaszkodunk a földi világhoz, hogy mindenáron életben akarjuk tartani. Ekkor ebben a testben maradva a finomanyagi síkon szert tehetünk bizonyos megtapasztalásokra, amelyek az egyén megtisztultságától függően vagy a pokol vagy a mennyország érzetét kelthetik, de ez mindenképpen a mi belső illúzióvilágunkból táplálkozik és semmi köze a realitáshoz. Ezt hívják több vallásban is bardónak vagy pszichedelikus világnak. Drogok hatására vagy időnként álomban is ez a világ tapasztalható meg.
A halálunk pillanatában valamennyien megpillanthatunk egy fényoszlopot vagy fénysugarat, amelyet ha nem követünk azonnal, akkor a bardóban maradunk és belső világunk egyre sötétedik, ahogy fogy az életenergiánk, így végső soron mindannyian a poklot éljük meg. Ez azonban nem Isten által teremtett pokol, hanem a mi illúzióvilágunk, amely az isteni törvények nem tudásából táplálkozik.
Ha azonnal követjük a halál pillanatában megjelenő fényt, akkor asztrális-mentális testünk rövidesen lebomlik és kauzális testben (amely egy információs mező, az összes előző inkarnációink tárhelye) várunk a következő inkarnációnkra, ha még szükséges. A bardóban maradó lelkek hosszabb-rövidebb idő után szintén inkarnálódnak, de nagyon alacsony szintre esnek vissza. Láthatjuk tehát, mennyit ártunk hozzátartozónknak azzal, ha különösen ragaszkodunk hozzá.
A kauzális test csak akkor oldódik fel, és bomlik le, ha további inkarnációra nincs szükség. Ezen sík feletti megvalósításokat már Isten megvalósításnak tekinthetjük, amelyek tárgyalásától most eltekintek. Ez minden vallástól függetlenül így van, csak az intézményesített tudatlanság okozza, hogy a hívőnek nincs tudomásuk erről.

Mindünket (kivéve néhány magasan fejlett tanító lelket) a vágyaink, ragaszkodásaink motiválnak az újjászületésre. Jobban ragaszkodunk a földi vágykielégítéshez, mint Istenhez. Ilyen értelemben az élet értelme a spirituális önmegvalósítás (az önvaló felismerése) és az Isten megvalósítás, ami egyúttal a reinkarnációs körből való kikerülés is egyben. Szenvedéseinknek is ez ad értelmet. Vagy tudatosan tanulunk meg lemondani a földi vágyakról, és Isten után kezdünk vágyakozni, vagy szenvedéseink fognak erre kényszeríteni bennünket.
Miután ez a földi élet egy virtuális világ - nem egyéb, mint egyfajta komputer szimuláció, amelyben az előző életeink programjai (karma) szerint létrehozott biorobot eljátszik egy előre megírt forgatókönyvet, némi mozgásszabadsággal, hogy rögtönzésekre is lehetősége legyen - nem érdemes hozzá túlságosan ragaszkodni, sem pedig drámaian komolyan venni. De mindennek tudatában azt is látnunk kell, hogy ha nem sikerül letenni az anyagi világban az életprogram előre rögzített vizsgáit, akkor kénytelen-kelletlen ismét nekifutunk a feladatnak, mert kényszerfejlődésre vagyunk ítélve.
Az egész univerzum egy meghatározott program szerint fejlődik, vagy pusztul, amiben a legjobban alkalmazkodó, legtudatosabb lelkek fejlődnek a leggyorsabban és ők hagyhatják el leghamarabb a játékteret. A korszellemet (ami az adott korszakbeli egyetemes feladat) fel kell ismerni, rá kell hangolódni.
Az univerzális feladat bármely korban:
- a fejlődéshez: ember maradni az embertelenségben,
- és az illúzióvilágból való kikerüléshez: Istenemberré válni az adott körülmények között.

A kérdésre kicsit általánosabb értelemben válaszolok. Semmi sem igaz, ami gondolkodásunkat az Univerzumról és önmagunkról, környezetünkről beszűkíteni igyekszik. A tudomány felfedezései és felismerései igazak, nem mondanak ellent Isten létezésének, és nem is bizonyítják azt.
Az evolúció elmélet sem cáfolata Isten létezésének, egyszerűen egy, a természetben megfigyelhető törvényszerűség összegzése és leírása. Ilyen értelemben lehet hiányos, helyenként hibás, de alapvetően a jelenség maga, mint megtapasztalás, tény. Másfelől, Isten teremthet az evolúció törvényszerűségének felhasználásával is, és anélkül is.
Ezzel kapcsolatban fel kell tennünk a kérdést, ki a Teremtő? A védikus szentírás szerint az anyagi (és finomanyagi) világ teremtője az Úr Bráhma. A zsidó-keresztény hitrendszer a Krisztus (az Atya fia). Különbséget kell tennünk Isten, mint Abszolútum (vagy mint Legfelső Személy, Egység) és az anyagi világ teremtője között. Isten, mint Abszolútum, nem teremtő aspektus, a Legfelső Személy (Egység) válik teremtővé. Ő a tér-idő dimenzión kívül létezik, s mint ilyen, mindent egyszerre teremt, egyetlen gondolattal, ilyen értelemben az egész univerzum egyetlen szempillantás alatt jött létre.
Az anyagi világ teremtőjének, aki már tér-idő dimenzióban létezik, időre van szüksége a teremtéshez, azért mert a gondolat anyagi manifesztálódása időt igénylő folyamat. A mi Földünkön minden bizonnyal az evolúció felhasználásával teremtett. Megjegyzem, az isteni törvényekből is ez következik, egyszerűen azért, mert mindent lényt önreprodukcióra és önfejlődésre képes formában célszerű létrehozni, így lesz konzisztens a rendszer. Minden teremtett lény az isteni tulajdonságokat horgozza kisebb-nagyobb mértékben, és változatos variációk formájában.
Gondolkodjunk úgy, mintha, az egész teremtés egy komputer szimuláció lenne. A Teremtő megteremti a feltételeket és a törvényszerűségeket ahhoz, hogy elinduljon az élet a szimulációban, majd hagyja működni a rendszert, hogy az, egy előre megtervezett forgatókönyv szerint, lefusson. Közben folyamatosan táplálja bele az energiát, és időnként korrigál, ha látja, hogy nem jó irányban mennek a dolgok. Sőt az időközben intelligenssé vált lények még segítséget is kérhetnek tőle, ha azt szeretnék, hogy más irányt vegyenek a folyamatok.
Felvetődhet a gondolat, hogy mindehhez nincs is szükség Teremtőre, hiszen az anyag (energia) önszerveződése és belső törvényszerűségei önmagukban létre tudják hozni az egész Univerzumot. Azok, akik ezt gondolják, saját, legbelső isteni lényegüket tagadják meg, így kizárják magukat abból a lehetőségből, hogy Istenemberré válva a teremtés tényleges folyamatait valaha is a maga valóságában megértsék. Ez egyaránt vonatkozik hívőkre és nem hívőkre. A hívőknek ugyanis, ugyanúgy halvány fogalmuk sincs a Teremtő tevékenységéről, mint az ateista tudósoknak. Ennek oka roppant egyszerű. Lehet-e fogalma a komputer szimuláció teremtett lényének arról, ki és mi céllal hozta létre őt és a rendszert, amely körülveszi? Csak abban az esetben lehet, ha felveszi a kapcsolatot a Teremtőjével. Ha tagadja a Teremtő létezését, akkor számára a Teremtő soha nem fog megnyilvánulni, vagyis az ateista mindig a teremtett rendszer része marad, nem fog belőle kilátni. Hasonlóképpen az a hívő, aki nem vesz tudomást arról, hogy Isten benne is megnyilvánul, mint Önvaló és nem törekszik az Önvaló felismerésére - csupán különböző Szentírások szimbólum rendszerének félreértelmezett szövegeit szajkózza - nem juthat valódi tudás birtokába, mert nincs kapcsolata a Teremtőjével.
Valódi tudás birtokába csak úgy juthatunk, ha elindulunk a belső önmegismerés útján, ami egy bizonyos szint felett az Istentől eredő Önvaló (Atman) felismeréséhez vezet, ez bennünket a Teremtőnkkel összekötő fonál. Ekkor a Teremtő feltárja előttünk a teremtés titkait.

Igen, lehetséges. A Biblia jelképes formában beszámol az anyagi-finomanyagi világ megteremtéséről. A védikus szentírás az Úr Bráhmát tiszteli az anyagi világ teremtőjeként, más szentírások más névvel illetik a Teremtőt. De bármelyik szentírást tekintjük, a Teremtő egészen más idő dimenzióban létezik, mint a mi világunk. Az Úr Bráhma számára a nappal négymilliárd-háromszázmillió jelenlegi földi év és ugyanannyi az éjszaka is. Ideje tehát bőven volt.

A lélekvándorlás hitrendszertől függetlenül megtapasztalható valóság. Megtapasztalása lehetséges halál közeli élménnyel, előző életbe történő visszavezetéssel (regressziós hipnózis), mély meditációs technikákkal. Mindezek ellenére csak akkor tulajdoníthatunk jelentőséget ezeknek az élményeknek, ha a hipnózis vagy meditáció melysége elérte azt a szintet, hogy a kauzális énnel kapcsolatba tudtunk kerülni. A kauzális én az előző életek tárhelye. Amennyiben az asztrális-mentális szférában mozgunk, akkor többnyire csak vágyainkkal és félelmeinkkel szembesülünk, és tévesen azonosítjuk az élményeinket előző életekkel. Túlzott jelentősége nincs annak, kik voltunk előző életeinkben, mert életeink csak szerepek, amelyek spirituális fejlődésünket szolgálják. Ha egy színházi előadást nézünk, nem aszerint ítéljük meg a színészeket, milyen szerepet kaptak, hanem aszerint, mennyire volt tökéletes a játék. Ha valaki teljes tudatossággal, Isten tudatban játssza el a szerepét, biztos lehet abban, hogy többet nem kell újjászületnie, bármit is tett. Ez azért van így, mert az Isten tudatban cselekvő személyek már fölötte állnak a karmatörvénynek.
Sok spirituális vezető és tanító hitte már önmagáról azt, hogy ő a karmatörvény fölé emelkedett, és csak a halál pillanatában derült ki, hogy tévedett. Ezért nem árt az óvatosság és a rendszeres önvizsgálat.

A legáltalánosabb definíció szerint bűn az, ami működésbe hozza a visszahatás törvényét (karmikus következményekkel járó cselekedet).
Bűn az is, amit a különböző kultúrák, vallások, szentírások bűnként és kerülendő cselekedetként definiálnak. Ha ez utóbbi definíciót tekintjük érvényesnek, akkor jelentős eltérések lesznek a bűn fogalmában aszerint, hogy melyik kultúrába születtünk, vagy milyen vallást követünk. Az első definíció tehát a mérvadó, mégis amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy mely cselekedetek esnek a karmatörvény hatáskörébe, jobb, ha követjük a számunkra érvényes (vagy általunk választott) kultúra, vallás írott és íratlan szabályait.
Ebből is következik, hogy a bűn és a büntetés megélése szoros összefüggésben van, a személy tudatossági szintjével, belső hitrendszerével és társadalomban elfoglalt helyével, pozíciójával. Pl. ha valakinek az a dolga, hogy fenntartsa a rendet, vagy megvédje a hazáját, annak nem bűn ölni, mert a kötelességét teljesíti, akkor követne el bűnt, ha megtagadná a szolgálatát. Ha mégis bűntudata támad, akkor a hite és a tudatossági szintje nem bizonyult elégségesnek, hogy kiállja ezt a próbatételt. Itt is igaz Jézus tanítása: „Mindenkinek hite szerint adatik.” Másfelől, amit szabad a Mesternek, nem biztos, hogy szabad a tanítványoknak, ugyanis míg a Mester az univerzummal összhangban cselekszik, a tanítvány nem biztos, ezért ugyanaz a cselekedet a Mester számára nem jár karmikus következménnyel, míg a tanítvány számára igen.
Az isteni törvénykezés átlátása komoly tanulmányokat igényel, és szoros kapcsolatot a Mindenhatóval, ezért jobb, ha örök tanítványnak tekintjük magunkat.

Bár a kereszténységben megkülönböztetnek „büntető Istent”, ez az istenaspektus valójában a karma törvényt felügyeli és mozgatja. Isten közvetlenül nem büntet, hanem önbüntetés történik. Mikor az elhunyt kiszabadulva a fizikai testéből kauzális tudatosságból végignézi az életét, akkor megállapítja, hogy hol vétett ez Egység törvény ellen. Ekkor azonnal átélheti azt a fájdalmat, amit a másiknak okozott. Ha ez elegendőnek bizonyul, akkor egy felismerés követi, így ezzel a cselekedettel már nem kell a következő inkarnációban foglalkoznia. Ha a felismerés nem következik be, akkor a következő leszületés során az illető valamilyen formában viszonzást ad, vagy hasonló cselekedet szenvedő alanyává válik. Ha az elhunyt elmenekül a megméretés elől, akkor automatikusan a bardó lakója lesz, ahol öntudatlanul szenvedések sorozatán megy keresztül.

Gyakorta felvetődő kérdés a tanítványaim részéről, hogyan tudom összeegyeztetni a tudományt és a spiritualitást? Válaszom mindig az: kitűnően. A tudomány a jelenségeket (a körülöttünk létező anyagi világot és annak elemei között ható törvényszerűségeket) vizsgálja, a spiritualitás pedig a lényeget, ember és Isten viszonyát, az ember lényegi természetét.
Érdeklődésemet sohasem sikerült beszűkítenem valamely körülhatárolt tudományterületre. Noha a kémiát tekintem szakterületemnek, mindig sikerült áttévednem a környező természettudományok mezsgyéire. Sohasem értettem, hogy az emberek hogyan akarják megérteni a körülöttük levő világot természettudományos ismeretek nélkül, illetve anélkül, hogy a különböző természettudományokat összhangba hoznák magukban.
A körülöttünk levő világhoz az ember által létrehozott alkotások is hozzátartoznak. Ilyen alkotások a művészetek, a nyelv és maga a társadalom a maga rejtett mozgatórugóival. Éppen ezért, amikor a körülöttünk levő jelenség együttest vizsgáljuk, ami nem más, mint kollektív tudatunk kivetülése, egyetlen tudomány ismeretanyagát sem nélkülözhetjük.
Tudományos ismereteim rengeteget segítettek abban, hogy ne tévedjek el a spiritualitás gyakran sikamlós területein. Amit a tudományos képzettség ad az ember számára, a logikus gondolkodás, az egészséges kételkedés, az analizáló és szintetizáló képesség, nélkülözhetetlenek a spirituális tudományokban is. Ha valaki kellő műveltség és tudományos felkészültség nélkül spirituális területre téved, ami gyakori manapság, legfeljebb szegény idiótának neveztetik a környezete által, ami nem mindig áll messze az igazságtól.
A spiritualitás magasiskolája mindig is a legmagasabban képzett, és legszélesebb látókörű gondolkodók számára nyílt ki, mint ahogy megvilágosodni sem lehet filozófiai ismeretek nélkül, legfeljebb csak eltévedni.

A kérdésre többszintű válasz adható. Egy átlagember bizonyára testgyakorlatok végzését érti alatta. Pedig a jóga messzemenően több mint csupán testi gyakorlatsorozat. Egy komplett életfilozófia. Ennek az életfilozófiának az a lényege, hogy az ember alárendeli magát (testét, lelkét, szellemét) a Legfelsőbb Önvalónak (Istennek), és innentől kezdve úgy él, hogy életét az Önmegvalósításnak (a legfelsőbb Önvaló, Isten) megvalósításának szenteli. A jóga nyolclépcsős rendszerét Patandzsali fektette le, ennek ételmében mind a nyolc lépcsőt gyakorolnia kell a tanítványnak, hogy elérje a végső célt. Ebben az értelemben a jóga nem más, mint egy Isten megvalósítási út, ez volt, van és lesz. Minden más értelemben való használata téves, vagy részleges megértésen alapul.

Sokféle jógatípus ismert, attól függően, hogy az említett nyolclépcsős út, melyik elemét hangsúlyozza ki erőteljesebben. Például a Hatha jóga, ami nyugaton leginkább elterjedt a testgyakorlatokra helyezi a hangsúlyt, míg a Bhakti jóga Isten (Bhagaván) szolgálatára. A Kriya jóga régen a második kaszt (ksatriák) számára volt átadva, mivel ők voltak a társadalom vezető személyiségei, így nem volt idejük az államügyek mellett a hosszú jógafolyamat elvégzésére, ezért az ő útjukat a mesterek speciális gyakorlatokkal felgyorsították, ha arra érdemesnek bizonyultak. A Kriya jóga és a Kundalini jóga is az asztanga jóga típusába tartozik, nevéből eredően astanga azaz felszálló jógafolyamatról van szó. Ezeknél az energetikai jóga típusoknál a tanítvány megtanulja az életenergiát úgy irányítani, hogy az felfelé haladjon. Ez a felfelé irányuló energetikai folyamat, „elégeti” a múlt és jelen életek karmikus adósságait, így gyorsabb spirituális fejlődést tesz lehetővé. Az asztanga jóga tehát annak jár, aki azt a spirituális önmegvalósítás céljából használja.
Napjainkban sok keleti mester megy nyugatra a jógát terjeszteni és költséges, nagy asramokat alapítanak, amelyek fenntartása érdekében a jógát úgy árulják, mint olyan csodaszert, ami mindenre jó, hogy minél több tanítványt be tudjanak vonzani. Bár a jóga valóban mindenre jó, ha jól alkalmazzák, de a tanítványban az a téveszme alakul ki, hogy néhány ászana és légzésgyakorlat elsajátításával meg lehet világosodni. Mivel napjainkban divat lett a megvilágosodás (hiszen olyan jól hangzik, és általa különlegesebbek lehetünk!) a Kundalini jóga is a divat tárgyává vált.
A Kundalini jóga a saját belső, rejtett erőink felébresztését jelenti, amely erő a tanítványt a megvilágosodáshoz vezeti. Ez az egyetlen célja és semmi más. Mindenki, aki a Kundalini jógát más céllal akarja eladni, illúzióban van és illúzióban tart másokat. A tévtanítók divatorientált tanítványai könnyen elhiszik, hogy ők „Kundalini jógáznak”, miközben azok az erőközpontok, amelyek ehhez szükségesek nincsenek bennük sem megnyitva, sem kifejlődve. Ez pontosan olyan, mint amikor az óvodában a gyerekek papás-mamásat játszanak. Alapvetően teljesen veszélytelen a játék, amíg „baleset” nem történik. Ha valakiben egy erőközpont váratlanul kinyílik (pl. előző életei következtében), akkor hirtelen olyan megtapasztalásai lesznek, amelyek a tévtanítót felkészületlenül érintik, és nem tud segíteni, mivel ő maga sem járta végig az utat. Ilyen esetekben kell és lehet az utat megjárt, saját tapasztalatokkal rendelkező mesterhez fordulni, akik pontosan ezzel a feladattal vannak körükben. Sok mester csak azért járja végig a negatív megtapasztalások sorát, hogy majdan segíteni tudjon a megtévedt szerencsétlen embertársainak.
A Kundalini felébresztése azt jelenti, hogy valamennyi előző életünk és a jelenlegi életünk le nem dolgozott karmáját egyszerre felvállaljuk, vagyis az összes vizsgát, amin megbuktunk, vagy elhalasztottuk, itt és most egyszerre kell letenni. Ezért mindenki gondolja meg alaposan, mielőtt a Kundalini jóga útjára lép.

Egy magas szintű tudatállapotban való létezést. Szűkebb értelemben az ego teljes feladását, vagyis az Atman tudatosság elérését (ld. korábbi magyarázatok), tágabb értelemben a Kauzális Én-tudat feladását már a megvilágosodás első szintjének tekinthetjük. Ez azt jelenti, hogy a személy már nem a szerepeivel azonosítja magát (pl. nem azt éli meg, hogy politikus, püspök, nagymester, tanító stb.), fölé lát ezeknek a szerepeknek. Tudja, hogy a szerepek szükségesek, de számára már nem bírnak jelentőséggel, és nem is aszerint tesz különbséget az emberek között, hogy azok milyen szerepet töltenek be az anyagi világban. A megvilágosodott folyamatosan a Buddhi testben rögzíti a tudatosságát, noha az anyagi világban szerepet vállal. Önmagát az univerzális, intelligens információs mezővel azonosnak tekinti, vagy még magasabb szinten megélve ezt, egynek éli meg magát a Törvénnyel. A megvilágosodásnak tehát szintjei illetve formái vannak, attól függően, hogy a tudatát a megvilágosodott hová rögzíti. Ezt célszerű figyelembe vennie a tanítványnak, amikor mestert keres.

A Törvény alatt nem az evilági, emberek által alkotott jogszabály gyűjteményt értjük, és még csak nem is a mózesi vagy jézusi törvényeket, és/vagy parancsolatokat. A Törvény az, ami megszabja az anyagi és finomanyagi univerzum működését. Ezeknek a Törvényeknek az őrzői a keresztény kultúrkör szerinti elnevezésben a Trónok (arkangyalosztály). Más kultúrákban a Törvényt más szavakkal fejezik ki. Pl. Lao-ce 2500 évvel ezelőtt a Tao elnevezést adta, míg a buddhizmus-hinduizmus a Dharma kifejezést használja. Más megfogalmazásban a Hermész Triszmegisztosz által definiált hét kozmikus törvényt értjük alatta, ami alapvetően egyetlen törvény („Minden Egy”), de a jobb érthetőség kedvéért részekre osztják.

A tantrikus jóga filozófia szerint Isten aspektusainak női megfelelői. A női princípium képviseli az erőt, a férfi princípium az erő mozgatója. E kettő harmonikus együttműködése hozza mozgásba és tartja fenn a teremtett világokat. Ezen erők kibontakoztatása által a tanítvány szolgálatot vállalhat a teremtésben, miáltal jobban megismerheti ezeket a folyamatokat és szolgálata által fokozatosan fejlődve az Istentudatosság állapotába juthat el.

Először azt a félreértést szeretném eloszlatni, hogy a megvilágosodás és az Istenmegvalósítás egy és ugyanaz. Nem, bár közük van egymáshoz. A megvilágosodást már definiáltam, mint egy bizonyos tudatállapotot. A megvilágosodás nem jár feltétlenül együtt az Istenmegvalósítással. Egy megvilágosodott tudhatja azt, hogy létezik a Törvény és gondolhatja azt abszolút valóságnak, Isten feltételezése nélkül (pl. Buddha). Az Istenmegvalósítás Isten valamely aspektusában való feloldódást vagy annak szolgálatát jelenti. Tekintsünk egy kabbalisztikus életfát, akkor szemben állva az életfával a Keterhez (Korona) három út vezet.
A beavatási utak atlantiszi elnevezéseit használva, jobbról az Isteni, balról a Szeretet, középen pedig a Tökéletesség útja fut bele a Keterbe. Lássuk, minek felelnek meg ezek a fogalmak más világnézetek szemszögéből nézve.
Az Isteni az Isten imádatát, és feltétel nélküli, odaadó szolgálatát jelenti, ez a hinduizmusban a Bhagawan megvalósítás. Könnyű belátni, hogy napjainkban a célkitűzések tekintetében a Krisna tudatú hívők vállalták ennek az útnak a felmutatását a legvonalasabban. Ők a szolgák!
A Szeretet a mindent átölelő, feltétel nélküli, krisztusi szeretet átélését jelenti. Ezen az úton haladnak pl. a kereszténységben a Szentlelket megvalósított szentek. Ennek hindu megfelelője a Paramatma megvalósítás, vagyis a szívben lakozó isteni szikra beolvasztása a mindent átölelő, fenntartó szeretet energiába.
A Tökéletesség útján haladók az isteni szikrát (Atman) fölemelik a Keterbe. Ez a Kundali energia aktiválása útján lehetséges. Ezen az úton haladnak a pl. a Brahman megvalósítást előtérbe helyező hindu jógik, vagy Shíva hívők stb. A Tökéletesség útját keresztezi a Biná (Bina) és a Hokmá (Chochma) Szefirákat összekötő út és ebben a kereszteződési pontban nem áll segítő Szefira. Ezt a kereszteződési pontot nevezik héberül Daat-nak (szakadék). Ezen a pont sok-sok élet munkája és/vagy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kegyelme segítheti át a jógit. Ha azonban valaki tapasztalatlanul vág neki az útnak, eltéved az útvesztőben. Az UKTM vezető mesterei mindhárom Isten aspektus megvalósítást felvállalták, az UKTM jógaiskola felmutatja azt a tudást, ami átsegíthet ezek a tudatossági ponton.