A karma egy keleti vallásokból átvett kifejezés a visszahatás törvényére. A magyar közmondásokban a „Ki mint vet, úgy arat.” vagy az „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” bölcsességekben maradt ránk. Egyre többen hivatkoznak rá, ha kárörvendeni kell. Ez azonban nem segíti elő a megértést. A kereszténység katolikus formája teljesen elutasítja, szerintük mindenki tisztán születik, ezért kezdetben csak az eredendő bűn (Ádám bűne terheli), majd az élete során gyűjt bűnöket, amiért isten bünteti. A keleti tanítók pedig leegyszerűsítve értelmezik nekünk, a bunkó nyugatiaknak.

A megértés elősegítése érdekében tekintsünk egy közkedvelt játékot, amit mindenki ismer pl. kártya. A játék megkezdése előtt rögzíteni szokták a játékszabályokat. Ez minden játékosra érvényes lesz. Aki nem tartja be, kizárják a játékból, aki pedig nem tudja alkalmazni, vesztesként szokott levonulni. A karma és a kártyajáték szabályai között csak annyi a különbség, hogy az előbbit isten alkotta, és a játékosoknak (embereknek, lényeknek) nincs beleszólási lehetőségük, illetve be van építve egy kegyelmi aspektus a nagyon tudatlanoknak, és a nagyon alázatosaknak. A szabályrendszer miatt sokan megtagadják istent, mert nekik nem tetsző szabályokat alkotott, és nem csinálhatnak, amit akarnak. A teremtett világoknak különböző szintjei jöttek létre, ahol a szabályok hatásai időben elcsúszva érvényesülnek. Pl. az anyagi világban (Föld), a karmatörvény nem azonnal lép működésbe, és az emberek sokáig maradhatnak abban az illúzióban, hogy ők megússzák a cselekedeteik visszahatását.

A karmatörvény nem az egyetlen játékszabály, hanem a szabályok egyike. A teljes (isteni vagy Kozmikus) Törvényt a hinduk, buddhisták dharmaként, a taoisták, konfuciánusok taoként ismerik. Ezek komplex törvények, legtöbb esetben példabeszédekkel magyarázva. Miért tekintik a keleti tanítók bunkónak a nyugati embereket (értsd a keresztény vagy vallástalan kultúrkört)? Azért, mert nekik csak tíz parancsolat adatott, és még azt sem értik, sőt be sem tartják.
A teremtett világnak alapvetően három szintje van; Menny: itt az egyetemes szeretet törvény az egyetlen betartandó szabály; Éden: itt a hét kozmikus törvényt kell követni; és a Föld: itt érvényesülnek a számunkra vallási hovatartozás szerint kiadott utasítások. A tao és a dharma azért egyetemes, mert mindhárom szintet magában foglalja, bár döntően a földi világra létrehozott játékszabályokat tárgyalja.

Mi most csak a karmatörvénnyel akarunk foglalkozni, ezért azt nézzük meg, hogyan jelenik ez meg Jézus tanításában?
„És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.” (Lukács 6:31). Miért? Mert, amit teszel, azt kapod vissza. Ez a karmatörvény legnyíltabb megfogalmazása a Bibliában.
„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” (János 8:8). Ez az idézet a házasságtörő asszony történetével függ össze, akit senki sem mert megkövezni Jézus jelenlétében, mert belátták, hogy nincs joguk ítélkezni. Ha ők bűnösként büntetnek, akkor az előző idézet (Lukács 6:31) értelmében vissza fogják kapni.
„Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is!” (Máté, 5:38, 39). Ez a tanítás úgy függ össze a karmatörvénnyel, hogy van egy eredendő ok, aminek a visszahatását (okozat) szenveded el most. Ha visszaütsz, akkor azzal további ok-okozati láncot indítasz el. Ezzel szemben, ha elszenveded a visszahatást, és nem ütsz vissza, akkor meg törheted a karma kerekét. A Jézus által hirdetett szeretet vallásnak pont ez a lényege. A szeretet, mint a legmagasabb világot átható törvény, és az ebből falkadó megbocsájtás, felülírja a karmatörvényt, mert megszakítja az ok okozati láncot.

A karmatörvény egyetemes játékszabály, amit a földi létezésünkre előírtak. Életeken túl is hat, vagyis a halál nem szakítja meg a hatását. A keleti filozófiák értelmében éppen ezért, senki sem születik ártatlannak, mert hozza magával az előző életeinek lezáratlan karmikus visszahatásait. Ezek a tudatalattiban kódolva találhatók meg. Nem kisebb bölcs állapította ezt meg, mint Patandzsali, akit a jóga tudományának atyjaként ismernek: „A tudatalatti benyomásmagok intuitív megfigyelésével feltárul az előző születésekről való tudás.” (Patanjali jógaszutrái 3.18, Rhasoda V. M. fordításában).

A karmatörvény hatása ennek következtében nem úszható meg. A halál után nem isten büntet, hanem az emberi lény egy filmen nézi az életének eseményeit. Ezek a képek a saját tudatalattijából származnak, emiatt nem tagadhatja le, hogy ezeket ő cselekedte. Ebben az állapotban sajátjaként érzékeli a sértett érzelmeit, fájdalmát, félelmét, úgy éli át a helyzetet, mintha egyidejűleg lenne az elkövető és az áldozat. Ennek komoly tanító hatása van. A következő életben lehetősége lesz kijavítani a téves cselekedeteit, mivel hasonló a helyzetekkel és személyekkel fog találkozni, mint a korábban lezáratlan ügyei során.

A világi törvénykezést nem helyettesíti a karmatörvény, mert az emberi játékszabályoknak is meg kell felelni, nemcsak az istenieknek. A társadalomban rendnek kell lenni, mert a káosz nem segíti elő sem a fejlődést, sem a fennmaradást. De időnként érdemes elengedni a világi törvénykezéshez való ragaszkodást, pl. ha világi eszközökkel nem állapítható meg egyértelműen az elkövető vagy maga a tett, mert ha ártatlan embereket ítélnek el vagy hurcolnak meg, akkor annak a karmikus visszahatásait a törvénykezők, a hatalom képviselői viselik. A világi hatalomban ülők gyakran megfeledkeznek erről.

A társadalom vezető rétege számára rövid távon jó ötletnek tűnhet az ellenséggyártás, mert eltereli a figyelmet a válságos helyzetekről. Ám, ha egy ellenséget kiiktatnak, több keletkezik helyette; ha pl. egy családapát meghurcolnak, akkor egy helyett rögtön sok ellenség lesz, ti. a feleség és a gyermekei biztosan az ellenfél táborát gyarapítják majd. Így amortizálja le magát minden hatalom. A demokratikusnak nevezett társadalmakban az elitváltások gyakran eredményeznek hasonló helyzeteket.

Az elitváltás azt jelenti, hogy két fő párt váltakozik a hatalomban és nagyjából mindkettő elit rétege ugyanazt csinálja, egymástól birtokolják el a húsosfazekat. Ennek az elbirtoklásnak vannak durvább és kifinomultabb változatai. Utóbbi esetben csak csendes félreállítás történik, előbbi esetben pedig a meghurcolástól a likvidálásig terjed a skála. Joggal tartják barbároknak más kultúrák azokat, akiknél a durvább módszerek alkalmazása kerül előtérbe. A barbár társadalmak vezetői a saját elitjüket likvidálják ily módon, teret adva ezzel a külső hatalmak térnyerésének.

Az egyén mégis tudja magát függetleníteni az össztársadalmi karmától, ha tudatosságát fejlesztve megtanulja a játékszabályokra való rálátást. Ekkor őt nem tudja behúzni a társadalom a saját játszadozásába, a kozmikus Törvény ismerőjeként a helyzet ura lesz: mert a legnagyobb hatalom, az önmagunk fölötti uralom.

Rhasoda Varga Margit
UKTM guruja
2026. Budapest