
Jézus színrelépése óta sokan várnak megváltásra, és még többen adták fel a megváltásban való hitet. Mindkét csoportnak egyszerre van igaza, és mindkét csoport egyszerre van tévedésben.
Hogyan lehetséges ez? Hétköznapi szemlélettel nézve lehetetlennek tűnik az ellentmondás feloldása. De ha a tisztelt olvasó átadja magát az írásomnak, akkor sok minden érthetővé válik.
A megváltásra várók csak résztudást kaptak a vezetőiktől, ami így megértés nélkül, nem elégséges a megváltáshoz, ezért hiába várják.
Akik pedig feladták a megváltásba vetett hitet, a résztudást utasították el, tapasztalván, hogy nem működik, de nem indultak a teljes tudás keresésére, így számukra a megváltás valódi misztériuma nem tárult fel.
Először azt kell értelmeznünk, mit is jelent a megváltás? A jelentés többrétegű. Jelentheti a megváltást a szenvedéstől, a rossz sorstól (karmától), a földi létezéstől, az újjászületés kényszerétől (a létkörforgástól a szamszárában), de jelentheti az édenkerti állapot visszanyerését, a mennybemenetelt, sőt a megvilágosodást, jelentsen ez bármit, lévén, hogy a különböző rendszerek mást értenek alatta.
Amit Jézus az élete példájával bemutatott valamennyi fenti definíciót kielégíti, sőt még azon túl mutat. Egy probléma van, hogy a megváltás nem automatikus. Tenni kell érte valamit. De mit? Imádkozni, gyónni, templomba járni, betartani a tízparancsolatot? Sajnos mindez nem elég, sőt nem is ez a lényeg.
A lényeg az első parancsolatban található. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből." (Máté, 22.37.) A mondatot már az apostolok sem egyformán értették, mert pl. Márk az elme helyett a teljes erődből szóösszetételt említi a mózesi parancs szerint (Mózes V.6.5). Pedig e kettőnek nem ugyanaz a jelentése.
Akkor hogyan kell szeretni az Istent? Teljes szívedből! Mi lakik a szívben? Az isteni lélekszikra (atman). Amikor teljes szívvel szeretsz, akkor felajánlod a lélekszikrát Istennek az odaadó szolgálatra. Ahogy jézus tette.
Hogyan kell szeretni az Istent? Teljes lelkedből! A lélek alatt a kereszténységben azt a részünket értik, ami a halál alkalmával elhagyja a fizikai testet, ez az asztrális-mentális test, ami nem más, mint amit az ember a személyiségének tekint, ennek pedig az ego a vezérlő központja. Ha teljes lélekből szeretsz, akkor felajánlod Istennek a teljes személyiségedet, ami egyet jelent az ego-tudat feladásával. Ahogy Jézus tette.
Hogyan kell szeretni az Istent? Teljes elmédből! Ha teljes elmédből szeretsz, akkor felajánlod Istennek a teljes elmédet, ami egyet jelent azzal, hogy az elme-tudatot Isten-tudattá alakítod. Ahogy Jézus tette.
Mit helyezel az áldozati oltárra? Mindazt, ami te átmenetileg vagy: személyiség, ego, elme, és elnyered azt, ami te örökkévalóan vagy: a szívedben lakozó isteni lényeg. És ez a megváltás valódi értelme.
Rhasoda Varga Margit
UKTM vezetőmester
2025. Budapest

Vissza







