Most nem a mesterséges intelligenciáról (MI) lesz szó. Erről is írtam korábban (https://uktm.org/hu/Konyvek-93/Rhasoda-Varga-Margit-Illuziok-nelkul-18). Hanem arról, hogy mi emberek miért és hogyan válunk robotokká MI nélkül is. Korábban azt gondoltam, hogy a robottá váláshoz elég egy futószalag mellett dolgozni, ahol a munka monotonitása eredményezi a robotszerű munkavégzést. Ezt én is kipróbáltam. Diák koromban egy nyári szünidő alatt egy konzervgyárban dolgoztam egy hónapot, és valóban, pár hét elteltével már álmomban is a futószalag mellett raktam üvegekbe az uborkákat. Ennyire programozható az emberi elme. Akkor azt gondoltam, hogy majd az „értelmiségi” munka más lesz.

Az elmúlt hónapokban kétszer is kapcsolatba kerültem „értelmiségi” robotokkal. Ezek az esetek azért említésreméltóak, mert kizökkentettek az egyébként harmonikus életfelfogásomból, aminek az eléréséért évtizedeken át dolgoztam magamon. Ha valami kizökkent, akkor azzal foglalkozni kell, ha ismétlődik, akkor pláne szükséges a helyzetelemzés. A két eset között lehetetlen volt nem észrevenni a párhuzamot.

Első eset:

Jogosítvány hosszabbítás miatt laborvizsgálatra kellett menni. A beutalón nem szerepelt, miért kérik a vizsgálatot. Eredmény kijött, és látok rajta egy diagnózist, amit a laborvezető az eredmények alapján megállapított. Egy olyan orvos, aki SOHA életében nem látott, diagnózist állított fel rólam! Utána ezzel el kellett menni egy másik orvoshoz, aki ELŐSZÖR (és vélhetően utoljára) látott életében. És ezek, közösen megállapították, hogy beteg vagyok, és nekem erre gyógyszert kell szedni. Mert, csak. Hiába nincsenek számottevő tüneteim, sem betegség tudatom. Az orvos szerint az életemmel játszom. A legtöbb ember erre úgy reagál, hogy szót fogad, mert erre programozták egész élete során. Hogyan magyarázzam el neki, hogy nem tudok meghalni, sem előbb, sem később, mint az előírt idő, mert köt a „szerződésem”. Ő ilyet nem tud elképzelni, gyárilag hiányzik az elme-programjából. Ő egy robot, aki a laboreredmények és diagnózisok által programozottan végzi a feladatát, anélkül, hogy előítéletmentesen látná ezek mögött az EMBERT.

Második eset:

Alapítvány bejegyzését kezdeményeztem az illetékes törvényszéken. Ott ugyebár jogot végzett emberek felügyelik a törvényességet. Az alapítványban kell szerepelnie egy székhelynek. A szóban forgó alapítvány tevékenysége - jellegéből adódóan - nem székhelyhez kötött, nem ott zajlik a konkrét tevékenység, ezért a székhely jelentősége formális. Ezek után milyen indokkal utasítják el a bejegyzést? A székhely nem megfelelő, mert túl sok a tulajdonosa. Mi van e döntés mögött? Előítélet. ’Ne akarj te, csórikám semmit alapítani, aki még egy normális ingatlant sem tudsz felmutatni! Biztos valamit sumákolni akarsz, de én éber vagyok!’ Pedig, a bíró tévedett. A helyzet nem az, aminek látni véli. Vannak de facto (tényszerű) és de jure (jogszerű) helyzetek, és általában a tények makacs dolgok. Ő is csak robotként hozott döntést, aki a paragrafusok által programozottan nem látta tisztán a helyzetet, sem az EMBERT, sem a szándékot.

A feldolgozás során azzal kellett foglalkoznom, hogy miért zökkentett ki engem ez a két eset a nyugalmamból? Ilyenkor, az általam kifejlesztett módszer szerint, elkezdjük visszanézni az életet, hogy hol kell keresni az eredendő okot, ami ehhez az okozathoz vezetett. Ilyenkor a felismerés ereje megszünteti a gyökérokot, ezáltal az okozati láncot. Elég messzire kellett visszamennem, egy archetípusos viselkedésmintát felidéző helyzethez. A kép, ami megjelent az Ecce Homo! Jézus áll Pilátus előtt. Pilátus rámutat Jézusra: „Íme, az ember!” Majd megkérdezi az összesereglett tömeget, hogy mit tegyen ő ezzel az emberrel? A jelenlevők többsége pedig azt üvöltötte: „Feszítsd meg!” Pedig nem is ismerték! Az előítéleteik alapján ítélkeztek. Előttük egy megkínzott EMBER állt, akiről az a hír járta, hogy ő Isten fia. Ettől összeakadtak az elme-programjaik, ami számukra feloldhatatlan ellentmondáshoz vezetett. Ilyenkor az elme által kidobott eredmény a másik hibáztatása, akit ki kell közösíteni vagy likvidálni kell, mert zavart okoz.

Mindannyian kerülhetünk kicsiben Ecce Homo helyzetbe. Olyanok ítélkeznek felettünk, a helyzetünk pontos ismerete nélkül, akik vagy nem ismernek, vagy legfeljebb egy iratot látnak rólunk. Még ha látnak is szemtől szembe, nem tudják, kik vagyunk és mit akarunk. De, ami ebben igazán szomorú, hogy nem is érdekli őket, mert számukra csak az az egyetlen valóság van, ami az ő fejükben létezik a világról és rólunk. Erre mondom én azt, hogy programozott ember-robottá váltak, akinek a gondolkodása már csak néhány szűk vájaton tud mozogni, nem tud letérni ezekről az ösvényekről, mert ahhoz hiányzik a széles spektrumú látókör.       

Pedig Isten nem azért adta az emberi tudatot, és formálta saját mintájára az embert, hogy programozott ember-robotként létezzen. De, aki nem tud élni még a szellemi fejlődés lehetőségével sem, nem beszélve a spirituális kibontakozásról, annak is megadatik, amit teremt magának. Előbb-utóbb valóban robottá válik. Most még a szülők, iskola, munka, vallások, politika stb.  programozzák, de ez még mindig sokszínűséget eredményez. A szép-új-világban majd a mesterséges intelligencia által irányított robottá válik.

Van kiút! „Legyen néktek a ti hitetek szerint.” (Máté, 9:29)

Rhasoda Varga Margit
UKTM vezetőmester
2026. Budapest