Ültünk a Himalája lejtőjén. A völgyben éppen virágzottak a banyanfák, illatuk felkúszott a hegyi ösvényeken és körülölelte a havas hegyormokat.

„Virágos illatot lehel az este,

pihen az élet, lebeg a lelke.”

Önkéntelenül jelent meg tudatomban a gondolat, váratlanul, szinte belém kúszott a banyanfák illatával együtt. Giri meglepetten nézett rám.

- Te?

Elmosolyodtam. - Tudod, én a mennyei birodalmak lantosa, lelkem mélyen szívesebben írnék verseket, mint értekezést az emberiség fejlődéséről. De mivel a Legfelsőbb Urat szolgálom, feladatomat teljes odaadással hajtom végre.

- Fiam! - Könnyek csillogtak a szemében.

- Apám. - Az égből ambrózia illat áradt, összekeveredett a banyanfák illatával. Ahogy ültünk a csillagos ég alatt, mindketten a Legfelsőbb Úrra gondoltunk, és összeért majd eggyé vált a lelkünk. Már hajnalodott, amikor egy enyhe fuvallat megsimogatta arcomat jelezve számomra, hogy ideje indulnom.

- Mennem kell. - Az éjszaka maradék részét kihasználva elsuhan­tam, hogy tanulmányozzam miről álmodnak az emberek.

Abban a dimenzióban, ahonnan a Földre érkeztem a feladatom egyfajta készenléti szolgálat ellátása volt. Azt figyeltem, hogy az Univerzum mely pontjáról érkezik segítségkérés az élő entitások részéről a felsőbb világokba. Ha ilyet észleltem összekapcsolódtam a segélykérővel és automatikusan minden érzése, gondolata ismertté vált előttem. Minden esetben energetikai segítséget nyújtottam tel­jesen elfogulatlanul, mérlegelés nélkül. A segélykérőnek módjában állt a kapott életenergiát és információt saját akarata és céljai szerint felhasználni, de vágyai és kötődései bilincsében élve mindig olyan eseménysorozatot indított el, ami a saját belső programja szerint a fejlődéséhez szükséges megtapasztalás sorozatot eredményezte.

Nem volt tehát idegen tőlem az élőlények érzelmeibe és gondo­lataiba való betekintés. Abból a világból nézve az egész emberi tevé­kenység olyan, mintha álomban zajlana, miközben a lényeknek erről nincs tudomásuk. Helyesebben lehetne, ha a tudatosság megfelelő fokát elérték. Éppen ezért érdekes volt számomra a lehetőség, hogy most egészen anyagi közelségbe kerülhettem az emberekkel és tanul­mányozhattam az álmaikat. Olyan ez, mint az álom az álomban. Ha valaki álmodik, akkor álmában abszolút valóság mindaz, ami vele történik. Tegyük fel, miközben az ágyában alszik, álmában üldözik és meg akarják ölni, ő menekül, vagy szembefordul a támadóival, meghal, vagy megússza, a küzdelem tünetei mindenképpen megje­lennek a fizikai testén, liheg, verejtékezik, nyöszörög, nyugtalanul forgolódik. Ez jelzi, hogy az álom valóban egyfajta valóságélményt eredményez, amit a cselekvő teljesen átél. Ezt követően felébred és észreveszi, hogy csak álom volt és megnyugszik, de jó, hogy nem valóság, gondolja.

Valójában ugyanez történik a halál megélése kapcsán, miután az ember meghal, észreveszi, hogy az élet álom volt és nem valóság. Persze ez sem adatik meg mindenkinek. Vannak olyan lelkek, akik haláluk után sem ébrednek fel, hanem tovább álmodják a földi életüket, ami így még borzalmasabb lehet, mint a halál előtt megélt állapot.

Az álom, valóság és a valóság, álom, még pontosabban mind­kettő álom is, és valóság is. Nem csoda tehát, ha egyeseknek össze­csúszik az álom és a valóság, és még rosszabb, ha összekeveredik, vagy felcserélődik. Megfigyeltem, hogy az emberek világában a lelki problémákat olyan pszichológusok, pszichiáterek kezelik, akik ugyanazzal a problémával küszködnek, mint a hozzájuk fordulók.

De nézzük, miből is erednek ezek a lelki problémák ?

Miről álmodnak az emberek?

Mord írástudó törvény betűz,

vad porosztó sápadt tolvajt űz…

Félvak rabló riadtan old kötőféket,

s a gazdára álmában juhnyáj béget.

(W.Z.)

(Rhasoda Varga Margit, Az élet megélésének művészete I. Utazás a Föld nevű bolygóra, 227. o.)