
Kezdetben az ember azért alkotta a vallásokat, hogy azok tanulmányozásával ismereteket szerezzen a felsőbb ideáról, és felébressze magában a belső ideamintát. A vallások egyértelmű értékrendet továbbítottak, és igazságot szolgáltattak, miszerint a jóság elnyeri jutalmát, a gonoszság pedig megbűnhődik, elbukik, vagy átváltozik.
A vallások követése egyre inkább háttérbeszorult, a vallási ideaminták kiüresedtek, így a művészetek vették át azt a szerepet, amely az embereket a belső ideaminta irányába vezette. Valójában ez a művészet egyetlen célja és értelme; felébreszteni, megerősíteni az emberek tudatának mélyén szunnyadó belső erkölcsi értékrendet a szeretetről, az igazságról, az elhivatottságról. A művészetek degradálódási folyamatát jól jelzi, hogy a klasszikusokat átírják. Ehhez azt az ideológiát gyártották le, hogy aktualizálni kell őket. Nos, nem kell. A néző majd aktualizálja, ha akarja. Szükségtelen, hogy a rendező a szánkba rágja saját elferdült koncepcióját egy témáról. Ha ma valaki beül egy előadásra, akkor a ripacskodással szembesül, a színészek túljátsszák a szerepüket, a széles gesztusok, az indulatos kiabálás, a káromkodás nélkülözhetetlen kellékekké váltak. Alig létezik előadás, ahol ne lenne központi helyen legalább egy fallikus szimbólum, a szereplők ne vetkőznének minimum félmeztelenre, mintha sejtenék, hogy enélkül senki sem figyelne rájuk. A lényeg elveszett, a művészet egy kisebbség önmegvalósítási eszközévé devalválódott.
Még a mesékben reménykedhettünk, egy darabig. Mára oda jutottunk, hogy még az iskolázott emberek sincsenek tisztában azzal, hogy mitől mese egy történet, mitől művészet egy alkotás, és mi lenne a funkciójuk? A meséknek pontosan az volt, és az a szerepük, hogy a gyermekekben felébresszék és megerősítsék a belső ideát a sugalmazás által, hogy a jóság motivációja a szeretet, a gonoszságé pedig annak hiánya. A mesékben a jóság mindig erkölcsi győzelmet arat gonoszság fölött, így megerősítést nyer az igazságba vetett hit. A meséknek nem az a funkciója, hogy megmutassa milyen a „való világ”. Mert a „való világ” nem valóság, hanem annak a torz tükröződése. Ha az idea nem kerül átadásra, akkor csak a valóság torz tükörképe rögzül, és a személyiségnek elvész a kapaszkodója, az erkölcsi tartása, és az értékrendje eltorzul.
Nehéz nem észrevenni, hogy ezt a szellemi, erkölcsi leépítést tervezetten hajtják végre, és ehhez öntudatlanul vagy tudatosan asszisztálnak a médiák, celebek, sőt most már a „művészek” is. Meglehet, hogy az igazi művészek és művészet háttérbe szorult, mert nem elég nagy hanggal hirdeti önmagát, és nem kap elég média figyelmet. A szellemi igénytelenség, idea nélküliség olyan biorobotokat termel a munkaerőpiac számára, akiket kedvükre terelgethetnek a fogyasztói társadalom fenntartói és működtetői.
A jelenlegi társadalmi formáció nemzetközi szinten meg fog bukni, mert nem fenntartható, mert csak egy szűk érdekcsoport céljait szolgálja. Kérdés, hogy a helyét nem veszi-e át a káosz, a diktatúra, az agresszió? Hogy ezt sikerül-e elkerülni, az azokon múlik, akik még képesek voltak megőrizni a belső tartásukat, hitüket a szeretetben, a jóságban, a magasabb erkölcsi értékekben, az IDEÁKban.
Rhasoda Varga Margit
(UKTM vezetőmester)
Budapest, 2021

Vissza







