Jézus beavatása a hinduizmus tanításainak fényében
Mit jelent ez? A Szentlélek a minden létezőben jelen levő Isten aspektus, s mint ilyen azonos a Paramatmával (szanszkrit: Felső lélek). Jézus a kereszteléskor felismerte, önmagát, mint Atmát (isteni lélekszikra), a Paramatma részeként. Amit a tanítványok galambként láttak reá szállani nem volt más, mint a Sahasrár csakrából kiáramló fény, ami egyesült Isten Paramatma formájával. Jézus tudta, hogy ez még nem a végső megvalósítás. A Szentírás tanúsága szerint ezt követően a pusztába ment, ahol negyven napig böjtölt, és ahol többszöri megkísértése is lezajlott. A megkísértések jellege egyértelműen mutatja, hogy ekkor hajtotta végre a Brahman megvalósítást, ami az Atman Brahman egysége. Ekkor kapta meg a Szankalpa Saktit (egy különleges képesség, siddhi), vagyis minden vágya azonnal teljesülhetett volna. Ő azonban utasította a Sátánt, aki az Őt megkísértő vágyakat szimbolizálja, hogy: Szolgáld a te Uradat, Istenedet, és ezzel lemondott minden öncélú vágyáról és teljesen alávetette magát a szolgálatnak, a Bhagaván megvalósításnak.
Jézus tehát tökéletes példáját adta a legmagasabb szinten Istenmegvalósított személynek, aki Isten mindhárom aspektusát (Paramatma, Brahman, Bhagaván) megvalósította.
Mit jelent az, hogy az Ő útját követjük?

Vissza
Miután ez a földi élet egy virtuális világ - nem egyéb, mint egyfajta komputer szimuláció, amelyben az előző élete ...







