Az emberek különböző képességekkel és lehetőségekkel szület­nek. Ahogyan azt később látni fogjuk a született adottságok egyfajta determinált keretet biztosítanak a fejlődésünkhöz, de ezen keretek között bizonyos mozgásszabadsággal rendelkezünk.

Sem a műveltség, sem a tudás megszerzése nem köthető kizáró­lag az iskolarendszerhez. Mindenki számára elérhető könyvek vagy az internet által az, hogy megfelelő információk birtokába jusson. Az iskolarendszer azonban nélkülözhetetlen annak az alapműveltségnek a megszerzéséhez, amivel a személy szelektálni tud a környezetében fellelhető információ áradat között. Most nem szeretnék kitérni arra, hogy az iskolarendszer miért nem tudja betölteni a feladatát. Az egyén önmagában nem sokat tud azon változtatni, hogy milyen a korszellem. Ha a korszellem nem díjazza a műveltséget és a tudást, akkor nehéz ezekkel a tendenciákkal szemben dolgozni. Nehéz, de nem lehetetlen. Ebben a fejezetben azt szeretném áttekinteni, melyek azok az alapismeretek, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy biz­tonsággal a spirituális fejlődés útjára lépjünk, és spirituális keresővé váljunk.

Műveltség alatt azt értem, hogy az egyén széleskörű ismere­tekkel rendelkezik az alaptudományok és művészetek területén. Ez nem lexikális ismereteket jelent, annak megszerzése tartós állapot­ként csaknem lehetetlen és fölösleges is. A mit, hol keressek, és mit, hol találok meg állapotát elég lenne elérni. Miért pont a tudományt és a művészeteket emelem ki? A tudományok (főleg a természettudo­mányok) tanítanak meg bennünket két fontos módszerre, amivel dolgoznunk kell, az analízisre és a szintézisre.

Az analízis azt jelenti, hogy valamit az alkotórészeire bontunk. A kémia területén a vegyületeket, a fizika területén az atomokat, a nyelvészet területén a mondatokat. Az alkotórészeket külön-külön meg tudjuk vizsgálni, ismereteket szerezhetünk róluk, majd ezt követően a szintézis módszerét alkalmazzuk, amelynek során a megismert alkotóelemeket ismét összerakjuk, csak most már más sorrendben. A kémia területén más vegyületeket, a fizika területén más atomokat, a nyelvészet területén más jelentésű mondatokat fogunk kapni. Ezt a két módszert a tudományok művelésével tudjuk jól begyakorolni. Miért fontos ez? Azért, mert mi fejlődni szeret­nénk. Ehhez analizálni kell önmagunkat és az élethelyzeteinket. Meg kell vizsgálnunk, milyen tulajdonságokkal rendelkezünk. Minden összetevőnket, reakciónkat addig kell boncolgatnunk, amíg úgy érezzünk tovább már nem bontható, és feltártuk viselkedésünk gyökér okait. A gyökér okok feltárása után megszületik az a megértés, amely lehetővé teszi, hogy egyesével megvizsgáljuk az alkotórészeinket, tulajdonságainkat, majd ismét összerakjuk magun­kat egy más sorrendben és minőségben. Mi lesz az eredmény? Kitalálták! Egy más személyiség.

A másik fontos alappillér a művészeti ismeretek. Itt ismét nem arra gondolok, hogy valaki betéve tudja ki, mikor, mit alkotott. Elég lenne egyetlen művészet területén mélyebb ismereteket szereznie a keresőnek. Míg a tudományokban a jobb agyféltekét használtuk, addig itt a bal agyféltekét kell működésbe hoznunk. A cél a ráérzés a művészetekre. Mit akart kifejezni a művész, milyen szimbolikát használt, és hogyan működik, hogyan hat az általa alkalmazott szimbólumrendszer? Milyen átvitt értelme van annak a szimboli­kának, milyen jelentést hordoz a számunkra? A szimbolikában való jártasságot a művészeti alapismeretek elsajátításával (műelemezés, pl. verselemzés) szerezhetjük meg, és ez nélkülözhetetlen a Szentírá­sok valódi jelentésének és mélyebb értelmének feltárásához.

Már csak egy fontos lépés maradt hátra a logikai képességek kifejlesztése. Ezt leginkább a matematikai tanulmányokkal lehet elérni, amit úgyis tanulnia kell mindenkinek. Tehát, amire szüksé­günk van:

- analizáló képesség

- szintetizáló képesség

- a szimbolika ismerete és átélése

- logikai képesség.

A tudás konkrét ismeretek meglétét jelenti. Legalább egy terü­leten célszerű konkrét tudással rendelkezni az anyagi világ területén. Nemcsak azért, hogy meg tudjunk élni valamiből, hanem azért is, mert ez lesz a legfontosabb kapcsolatunk az anyagi világgal a fizikai testünk fenntartásán túlmenően természetesen. Annak, akinek nin­csenek tárgyi ismeretei az anyagi világ valamely ágában, annak nincs módszere a szellemi világ megismeréséhez. Nincs viszonyítási alap­ja, kapaszkodója vagy mankója, amely segítené egy sokkal komple­xebb tudomány, a szellemtudomány megismerésében. Szellemtudo­mány alatt itt és most azt értem, hogy a keresőnek önmagában folytatott szellemi kutatással kell ismereteket szereznie önmagáról és az Univerzumról.

Az intelligencia nem azonos, sem a műveltséggel, sem a tudás­sal. Inkább ezek kreatív alkalmazásához áll legközelebb. Azt jelenti, hogy azokat az ismereteket, amelyekkel rendelkezünk, olyan módon tudjuk felhasználni, ami az e világbeli túlélésünket és spirituális fejlődésünket maximális mértékben elősegíti. Minden ellenkező híresztelés ellenére az intelligencia még a legidősebb korban is fejleszthető, és nem igényel különleges gyakorlatokat és eszközöket, de akaratot igen.

Az eddigiekből is kitűnik, hogy nem választottam szét élesen a fizikai világra vonatkozó műveltséget, tudást, intelligenciát ezek spirituális megfelelőitől. Noha gyakran tapasztaljuk, hogy valakinek megvan az egyik és hiányzik a másik. Korunk tudósai nem feltét­lenül rendelkeznek spirituális ismeretekkel. Meglehet, jól boldogul­nak a saját tudományterületükön és sikeres emberek, de egészen bizonyosan nem boldogok, és életük abban a hajszában telik el, amelynek során versenyt folytatnak az idővel, ami felfedezéseiket pár év leforgása alatt elavulttá teszi. Korszakalkotót létrehozni spirituális ismeretek nélkül senki sem tudott, mert egyszerűen nem tárult fel számára az a szellemi szint.

Másfelől vannak, akik komoly spirituális tudással rendelkeznek az anyagi világbeli ismeretek nélkül. Erre jó példa a számtalan indiai jógi, aki semmit sem tudott spirituális tudásából átadni a világnak, mert nem talált közös nyelvet az anyagi világ tudósaival, vagy mert nem érdekelte az anyagi világ. Valamilyen spirituális virágnyelven leírták a belső megtapasztalásaikat, és tessék, értse meg valaki!

Aki a kettő szintézisét választja, az minden bizonnyal megértette a korszellem felhívását.

(Rhasoda Varga Margit, Az élet megélésének művészete I. 52. o.)