Rendszeresen olvasom az internetes randiblogokat. Nos, nem azért, mert még mindig ismerkedni szeretnék, hanem azért, mert innen (is) nyomon tudom követni a mai fiatalok ismerkedési és párválasztási problémáit. Ezekben a rovatokban személyes beszámolókat olvashatunk egy-egy ismerkedési vagy partnerkapcsolati történetről. Az ott megjelelő írások, bár természetszerűleg igen szubjektívek, mégis néhány általános ismertetőjegyre hívják fel a figyelmet. A férfi vagy nő saját szemszögéből elmeséli, hogy mi is történt szerinte. Az alábbiakban a történetek tálalásából levonható következtetéseket elemzem önismereti szempontból.
- Önigazolás
A történetek írói azt igyekszenek nyíltan vagy burkoltan ecsetelni, hogy ők mindent jól csináltak, bezzeg a másik (aki egy balfék stb.) még arra se volt képes, hogy… Az önigazolásra való hajlam egy általános önismereti probléma, amely abból adódik, hogy a személyiség változatos módokon hárítja az önmagával való szembenézést, ami alapvetően a sikertelenségének a forrása. A mindenki más hülye, csak én vagyok helikopter nézőpont, elhatárolódást eredményez a partnertől, ezzel eleve kizárva a partnerkapcsolatnak még az esélyét is. Ez egy általános társadalmi probléma, mivel az egyén nem tapasztal a környezetében (szinte sehol) arra utaló magatartásmintát, amely az önmagunk és a másik viszonyának elfogulatlan elemzését sikeresen fel tudná mutatni. Ez egy tanult viselkedésforma, nem jön zsigerből, vagyis, ha valaki nem tud magától rájönni, akkor fel kell keresni egy ehhez értő trénert.
- Mártír szemlélet
Az előzőnek szinte az ellentéte, amikor a sikertelenségért az történet írója kizárólag önmagát hibáztatja, mert ő ilyen, meg olyan béna, naiv, jóindulatú, aki mindenkiben megbízik, és nem is tud megváltozni, de jöjjön már valaki, aki segít rajta, mert ő annyira, de annyira szeretne már valakit maga mellett tudni. Különben próbálta már az ellenkező típusú viselkedést (rámenős, bizalmatlan, óvatos) is felmutatni az ismerkedés során, de azzal is kudarcot vallott. A közös mindkét viselkedésformában az, hogy mivel az illető nem találta meg önmagát (nincs belső tartása), ezért nem önmagát adja az ismerkedés során, hanem álarcot hord, ismerkedés közben az álarc fenntartásával lesz elfoglalva, így bizalmatlan azzal, akiben megbízhatna, és bizalmat szavaz annak, aki átveri, vagyis mindig mellé trafál. A megoldás itt is az lenne, hogy az önismeretet kell növelni, ami belső tartást ad az egyénnek, aki ezáltal képes lesz felismerni azt, aki hozzá való.
- A tükör felismerésének hiánya
Az ismerkedés során azokat az embereket vonzzák be a felek, akik olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyeket önmagukban nem ismernek fel. Ezért is rendkívül jó játék az ismerkedés, ha tudatos benne az ember. Ezeket a tulajdonságokat a másikban azért vagyunk hajlamosak elítélni, mert önmagunkban elfojtjuk. Másrészt a partnert azonosítjuk a tulajdonságaival, és a tulajdonságai fölötti ítélet a személy megítéléséhez vezet. Itt azon kellene elgondolkodni, hogy miért mindig „olyanok” jönnek a képbe? Ha visszatérő tulajdonsággal találkozunk, és azt magunkban feltárjuk, akkor megszűnik az ítélkezés, mert az adott tulajdonságot képesek leszünk elfogadni, és eltűnik a képből az azt hordozó személy, vagy már nem fog bennünket zavarni. Az önfeltárás módszerét szintén tanulni kell, nagyon magas tudatosság szükséges ahhoz, hogy valaki magától jöjjön rá, hogyan kell csinálni.
- Önmagára hangoltság (csodavárás)
Adott egy személy, aki jól elvan önmagával, és találkozik egy hasonlóan zárt személyiségtípussal. Elkezdenek randizni, majd döbbenten tapasztalják, hogy nem történik közöttük semmi. Na, ez se volt az igazi. Ez a szituáció ismétlődik. Olyan ez, mintha az illető azt várná, hogy valahonnan az égből idecseppen valaki, aki pont az ő ideája, és akivel elsőre megtörténik a csoda. A love story, a mindent elsöprő szerelem, ami kibillenti a hétköznapi rutinból, és amilyenről a romantikus lányregények szólnak. Megjegyzem, amelyek közül egy se volt igaz, hisz maga a szerző is (anno) saját vágyát írta meg regénybe öntve, így valósítva meg azt, ami az Életben nem sikerült neki. Csoda nincs, ha van, akkor azt mi teremtjük! A férfi alapból önmagára van hangolva. Ha tőle várod, hogy rád hangolódjon, ítéletnapig várhatod. Neked kell kinyílni lányom, ha férjet akarsz! Ha meg nem, akkor ne rinyálj. A régi időkben a nő mindig a férfire volt hangolva, ez volt az alap. A nők a mai világban megtanulták az önmagukra hangolódást, és ez helyes. De, ha partnerkapcsolatban akarnak élni, akkor meg kell tanulniuk a férfire való ráhangolódást, mert a férfi ezt nem tudja. Csak akkor van esélye megtanulni, ha mi megtanítjuk!
- „Nemtom” állapot
A fiatalok jelentős része „nemtom” állapotban van, létezik, vegetál. Ez azt jelenti, hogy nem tudja, kicsoda, nem tudja, mit akar, nem tudja, mért van így stb. A „nemtom” állapotból nem fejlődik ki semmi, ez egy gödör, amelyből először ki kell mászni, ha változást akar az ember. Ha valaki találkozik egy „nemtom” állapotban levő partner jelölttel, nem kell rögtön faképnél hagyni. Ő lehet egy potenciálisan értékes ember, csak még nem forrott ki a személyisége. Lehet, hogy 20 évet kell várni, hogy magától kiforrjon, de ha te segítesz neki, akkor kevesebb is elég lesz. Az emberek a készet várják a másiktól. Legyen kész a partnerkapcsolatra, a házasságra, a gyerekvállalásra. Ha azt várjuk, hogy valamire készen álljunk, akkor sosem vágunk bele, mert sosem leszünk teljesen készen. Pont az a lényeg, hogy a folyamat során érünk meg a folyamat eredményére. A partnerkapcsolat folyamata során tanuljuk meg, hogyan kell jól csinálni, és addig sokat fogunk bukdácsolni. A nők természetes igénye, hogy szeretnének megállapodni, mert a gyermekvállaláshoz nyugalom és biztonság kell, ennek megteremtését pedig a férfitől várják. Sokszor hiába. Ne várjatok semmire, és senkire, tegyétek, ami szívből jön, és fogadjátok, amit hoz az élet.
- Különböző személyiségfejlődési szint
Természetes, hogy az emberek azonos fejlettségű társat szeretnének, mert vele könnyebb az összehangolódás. De ha nincs? Megoldásként nem feltétlenül szerencsés nagy korkülönbséggel áthidalni ezt a problémát. Még ha azonos is a személyiség fejlődés szintje a párválasztás pillanatában, akkor sincs rá garancia, hogy azonos marad, vagyis meg kell tanulni együtt élni olyannal, akit úgymond felnevel az ember. Akit ma te nevelsz, lehet, tíz év múlva megelőz, és visszaadja, amit neki segítettél!
Válj azzá, aki lenni szeretnél, és ne fuss olyan szekér után, amely nem vesz fel. A siker kulcsa te magad vagy!
Vissza
