Zarándok voltam Indiában 

            Mielőtt elindulsz Indiába jól gondold át, mit akarsz ott elérni, mert ehhez kell igazítani mindent, még az öltözködést is. Az indiai emberek a külföldieket az öltözködésük alapján sorolják be: ez turista, az zarándok, amaz üzleti ügyben jött... Esetünkben különösen komplikált volt a helyzet, mert férjem korábbi üzleti kapcsolatai révén számítani lehetett rá, hogy exkluzív helyekre is hivatalosak leszünk. Az első probléma, amit meg kellett oldanom, hogyan fogom átívelni a high society és a pilgram (zarándok) közötti öltözködési távolságot minimális ruhatárral (nem beszélve a viselkedésbeli különbségekről)?

            Valami angyali sugalmazás által vezetve előszedtem ruhatáram harminc éves, itthon rég divatjamúlt darabjait, amiben gyermekeim kapásból kiröhögtek. Viszont ezek stílusban pontosan megfeleltek az ottaninak, és alkalmas kiegészítőkkel felszerelve egyrészt fel lehetett őket javítani, másrészt, ha egy sálat tekertem a fejemre egészen úgy néztem ki, mint egy száriba öltözött zarándok.

Várakozásunkban nem csalódtunk. Az első állomáshely Kolkata (Calcutta), ahol minden este olyan helyre voltunk hivatalosak, ahová komolyan fel kellet öltözni. 

1. kép Viktória memoriál. Viktória angol királynő emlékére emelt impozáns épület és múzeum

 
2. kép India talán legöregebb banyan fája (botanikus kert)
A képen látható „erdő” a banyan fa kapaszkodó gyökereiből alakult ki, miután azok elérve a földet fatörzzsé fejlődtek.

Napközben turistaként jártuk a várost (1, 2. kép), este pedig a második kaszt (ksatriák, legfelső irányító réteg) legmagasabb rangú képviselőivel találkozhattunk. A Bengál klubban pl. bal oldalamon Bush elnök teniszpartnere ücsörgött tornacipőben (ezt csak Ő engedhette meg magának), jobbomon az egyik legnagyobb állami cég vezérigazgatója, szemben pedig felesége, aki az angol királyi család valamely ágának tizen-huszon-valahányad-rangú leszármazottja, ezt csak Ő tudta pontosan, mi - családfájának levezetése közben - elvesztettük a fonalat. A szóban forgó hölgyet szolíd eleganciámmal sikerült túlöltöznöm, (megjegyzem ugyanezt a ruhát használtam zarándokként is, csak más kiegészítőkel, ékszerek nélkül), de a fő különbség a viselkedésben volt, amivel kifejezésre kellett juttatnom, hogy jogosan ülök itt, a Bengál klubban, mert vagyok VALAKI, no nem hivalkodóan, csak úgy szerényen, magyarosan. Vendéglátóink kifogástalan, oxfordi dialektusban beszéltek angolul, és megdicsértek azért, mert tudom használni a do segédigét, ez ugyanis, Indiában nem általános.

 Ami számomra felülmúlhatatlan élmény volt, hogy tanulmányozhattam a második kaszt személyiség jegyeit, amiről oly sokat olvastam védikus tanulmányaim során, mert vendéglátóink teljesen tisztán képviselték az osztályukat. A hétköznapi életben főleg vaisákkal (kereskedőkkel) és sudrákkal (kétkezi dolgozókkal) találkoztuk. Fontos tudni, hogy Indiában ezek az emberek ismerik a társadalmi-szociális helyzetüket, és ha te tudod ki vagy, akkor nagyon jól fogod kezelni őket, mert tőled is elfogadják, ha jelzed, hogy felettük állsz. Ennek a jelzésnek azonban teljesen egyértelműnek kell lennie, nem szabad egy pillanatra sem meginognod abban a képben, amit magadról kialakítani szándékozol. Ha meginogsz, azonnal megpróbálnak átverni, ó, nem rosszindulatból, szó sincs róla, hanem azért, mert a vérükben van. Az üzlet az üzlet, és nekik kemény feltételek között kell megélniük.

Néhány nap elteltével elutaztunk egy szent helyre, ahol a legmagasabb kaszt a bramanok (papok, szent emberek) képviselőivel találkozhattunk. Itt már egész más öltözködést és viselkedésmintát kellett képviselnünk, legalábbis, ha át akartunk élni valamit az ottani miliőből.

3. kép ISKCON templom, Mayapur

Krisnanagar közelében található Mayapur (3. kép), ahol 500 évvel ezelőtt egy isteni inkarnáció született és működött, Úr Caitanya. Ő vezette be a Hare Krisna mantra éneklését a vallásgyakorlásba. Róla azt tanítják, hogy távozásakor tanítványai szeme láttára bematerializálta magát egy Radha-Krisna murtiba. Vagyis teljes transzban belement egy oltárba és nem jött ki!!!  Természetesen bárki szabadon kételkedhet a történet hitelességében, de azt tudnia kell, hogy Indiában nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelniük azoknak, akiket isteni inkarnációnak tartanak. A legismertebb és legnagyobb bölcsek sokszor évtizedekig tanulmányoznak valakit, amíg isteni inkarnációnak nyilvánítják. Ehhez a vizsgálathoz hozzátartozik a „csodatételek” elemzése, a szellemi képességek, filozófiai tudás felmérése, és nem utolsó sorban a tenyerek-talpak megtekintése. Az Úr Caitanyáról azt tartják, hogy működése kezdetén (még 30 éves sem volt) felkeresett egy elismert és neves bölcset. A védikus szentírás egy verse került szóba, amire a bölcs kilenc különböző magyarázatot adott. Az Úr ezt követően közölte, hogy a válaszokat nem érti. Indoklásában a szóban forgó verset 64-féleképpen magyarázta el, amely magyarázatok egyike sem érintette az előző kilencet. Ezek után a bölcs meghajolt előtte és elismerte Őt isteni inkarnációnak.

Ezeket a történeteket csak azért idéztem, mert senkit sem lehet isteni inkarnációnak tekinteni csak azért, mert ő magáról kijelenti, még az sem elég, ha „csodákat” tesz. Az isteni inkarnációknak hitelesíttetniük kell magukat a kor hiteles bölcsei előtt, és ez nemcsak a hinduizmusra érvényes. Még így is előfordulhatnak tévedések. A mellékelt képen az Úr Caitanya talplenyomata látható (4. kép). A szimbólumok egyértelművé teszik a feladatkört, amit hordozott és bizonyítják, hogy isteni inkarnációval állunk szemben. Ezek után a kedves olvasó, ha találkozik egy önjelölt isteni inkarnációval, bátran kérje meg őt, hogy vegye le a zokniját és mutassa meg a talpát! A szimbólumok viszont kultúrkörönként változhatnak.

4. kép Az Úr Caitanya talpán ezek a szimbólumok voltak láthatók

Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy az isteni inkarnációk tanítása mindenkire érvényes vallási és felekezeti hovatartozástól függetlenül. Az emberiségnek ki kell nőnie az elemi osztályból, amelyben még alapszinten a ragozást tanulja: én Istenem, te Istened, mi Istenünk... Amíg „külön bejáratú” Istened van, addig az biztosan nem a végső, hanem egy kitüntetett aspektus, amit te fel tudsz fogni belőle. Ehelyett a mindenki Istenének kell átvennie a szerepet, mert Ő a legvégső teremtő, ha pedig mindent Ő teremtett, akkor senki sem sajátíthatja ki magának, ez pedig a vallások közötti átjárhatósághoz kell vezessen. Ha bármely vallás tanítója, papja azt mondja neked, te nem tartozhatsz egy adott a vallási közösséghez, mert te valamit másképp hiszel, ha nem tudja neked elmagyarázni, miért hiszi ő másképp, mint te, akkor jobb, ha tovább keresel, míg meg nem találod azt a személyt, aki választ tud adni a kérdéseidre.

Mayapurban találkoztam először a Gangesszel. A szent folyó ott hömpölyög a lábam előtt, éppen fürödnek benne, de nem a rituális fürdőzés szabályai szerint (5. kép). A víz fizikailag mocskos, ránézésre szennyvíznek minősíthető. „Mindenkinek hite szerint adatik” jutottak eszembe Jézus szavai. Végrehajtok egy védikus tisztító szertartást, ami nem olyan egyszerű, mert nézőközönségem is akad, a vaisák és a sudrák körbevesznek, és nem hagynak békén, ők nem értik, mit csinálok. Elmélyedni ugyan nem sikerül, mégis megkapom - a fizikai fürdés kockázata nélkül - az energetikai lényeget.

5. kép A Gangesz Mayapurnál

            Következő állomásunk Delhi. Calcutta után teljesen nyugaton érzem magam. Calcuttában ugyanis elképzelhetetlenül nagy a mocsok és a rendezetlenség. Az utakon állandó dudálás, sávok nincsenek, a kétsávos utakon négy sávban haladnak az autók, közben biciklisek, riksák, tehenek haladnak a saját tempójukban és gyalogosok ugrálnak keresztül-kasul.

6. kép Utcakép Delhiben. Ez egy viszonylag rendezett környék

Delhiben hasonló a helyzet, de a fokozati különbség mégis érzékelhető (6. kép). Figyelmesebben megnézve, ha elég korán kelsz, láthatod, hogy rendszeresen takarítanak és mosakodnak, de minden az utcán zajlik, bizonyos rétegek ott főznek, ott esznek, ott mosnak, ott alszanak, sőt ott is ürítenek. Képzeld el, hogy Delhiben, akkora területen, mint Budapest, annyi ember él, mint egész Magyarországon. Sok helyen a bódék tömkelege között alacsony árkokban folyik a szennyvíz. Ilyen körülmények között képtelenség nagyobb rendet és tisztaságot tartani. Mégis a körülményekhez képest elviselhető a környezet (még fehér embernek is), bár ez egyéni tolerancia kérdése. Ahol nincs vízvezeték, ott minden utcasarkon kút található, amelyből vizet vehetnek a bádogváros lakói, és kora reggel ezeknél a kutaknál zajlik a mosás, tisztálkodás. A hivatalos élet kb. tíz órakor kezdődik, kivéve a kiskereskedelmet, ami állandóan zajlik, mert a bódélakók, helyben készítik, és árulják a portékájukat, ott, ahol élnek, vagyis az utcán. Figyelemre méltó eltérés a mi európai viszonyainkhoz képeset, hogy Indiában az állam nem tudja, vagy nem akarja, olyan mértékben kontrollálni, mit csinálnak az állampolgárok, mint nálunk. Ennek köszönhetően mindenki megél valahogy, szociális háló nélkül is.

Másik fontos megfigyelésem a közbiztonsággal kapcsolatos. Félelemérzet nélkül jártuk a sötét utcákat, nem loptak meg bennünket, nem bántottak, nem akartak elvenni semmit, noha csak a gazdagabb kerületeket őrzik biztonsági őrök. Igaz koldulnak és nehéz lerázni őket, de minden koldusnak megvan a maga territóriuma és azt nem lépi át, másrészt itt mindenki magának koldul, nem kapcsolódik bűnszövetkezethez, bár ez utóbbiról nincsenek konkrét élményeim. Budapesten már a zsebtolvajlás és a koldulás is szervezetten zajlik, míg itt ez egyéni akcióként kevésbé veszélyes formában jelenik meg. Tömegközlekedési eszközökön nem utaztunk, mert azokon mozdulni sincs hely. A buszokon minden ajtóban lóg egy ember, később rájöttünk ő a kalauz, aki segít le-föl szállni az utasoknak. A busz a többsávos út közepén áll meg, a kalauz int az autósoknak, akik megállnak pár másodpercre, az utas az út közepén leszáll, majd átszökdécsel a tülkölő autósok között.  Mindezek ellenére egyetlen balesetet nem láttunk, mentőautót talán kétszer, akkor sem szirénázott, minek siessen. Európai szemmel nézve hihetetlen mértékben figyelnek egymásra és a gyalogosokra, biciklisekre, állatokra az utakon. Olyan forgalmi helyzetet oldanak meg elképzelhetetlen türelemmel, amitől Magyarországon dührohamok kapnának a járművezetők. Semmi sem sürgős és semmi sem érték. Ami az anyagi világhoz tartozik, azért van, hogy az enyészeté legyen. Mégis értéke van az életnek, senki sem akar meghalni, a legnagyobb nyomorban élők sem szenvednek depresszióban, elképzelhetetlen életerővel és kitartással élik a számunkra teljesen kilátástalannak tűnő életüket. Igen, ők TUDJÁK, hogy nem egyszer születnek, legközelebb talán jobb lesz, de ha nem, az sem lényeges, mert ez a világ illúzió. Lehet, hogy nem tudatosak erről, de kitörölhetetlenül beépült a lényükbe az a tudás, hogy ők örökéletű, elpusztíthatatlan lelkek, akiknek csak a teste hal meg.

Már Indiában is egyre ritkább a tradíciókat őrző esküvő, bár külsőségekben még szigorúan tartják a szokásokat. A képen látható ifjú párt védikus asztrológiai módszerrel választották ki egymásnak a szülők, az esküvő napján találkoztak először, most még elégedettek voltak.

7. kép Középen az ifjú pár, akik először látták egymást. 
Az ilyen házasságok állítólag jól szoktak sikerülni.

Ha kimész Indiába, ott érzékelni fogod, hogy másképp telik az idő. Az idő köztudottan relatív fogalom, mérhető ugyan, de a megtapasztalás szintjén érezhetően nem ugyanúgy halad: röpül, rohan, ballag, vagy megáll... Éppen ezért itt mindenre van idő, és mivel ezt hiszed, tényleg mindenre lesz időd. Az idő haladása a kollektív tudat terméke, és mivel ott más szinten áll a kollektív tudat, ezért az idő érzékelése is megváltozik, ha képes vagy beilleszkedni, és felvenni a ritmust.

8. kép Egy több száz éves vasoszlop, ami nem rozsdásodik (Qutab Minar).
Itt megállt az idő.

9. kép Ebben a csillagvizsgálóban követték elődeink az idő múlását (Jantar Mantar) 

Indiában minden vallás jelen van, így Delhiben is minden vallásnak van temploma, vagy szentélye. Sőt van olyan templom, ahol egy helyen található meg Buddha, Shiva, Krisna. Krisnának eleve rengeteg neve van, mert sokféle formában nyilvánult meg. Ezért az sem meglepő, hogy elefánt, vagy majom képében tisztelik, de lehet teknősbéka, vagy oroszlán is. Kinek, hogy tetszik, biztosan talál olyan oltárt, murtit (Isten ábrázolás), ami előtt kedvére meghajolhat, vagy amit imádhat. A murti nem szobor, nem jelkép, hanem az élő Isten maga. Nézed és érzed, hogy energia áramlik a lényéből, a szeméből, ha rákoncentrálsz, érzed, hogy ÉL.

10. kép Krisna, akinek a szeméből energia áradt. Birla templom, Delhi.

Az indiaiak nem tették Istent jó messzire a Mennyek országának legmagasabb trónjára, hogy szinte elérhetetlen legyen. Ami eleve elérhetetlen, ki fog utána kapaszkodni?  Ők tudják, hogy Isten a legmagasabb síkról a legalacsonyabbig kiterjed, így jelen lehet egy murtiban éppúgy, mint bármiben. Imádatukkal és ragaszkodásukkal magukhoz láncolták az Istent.  Isten azért nem megy el tőlük, azért nem rejtőzik el előlük, mert nem félnek tőle, hanem szeretik, beépítik a hétköznapjaikba, együtt élnek vele. Mindenki készíthet magának otthon oltárt (vesz egy murtit tetszés szerint), amit aztán kedvére imádhat. Ettől az ő életébe beépül Isten egy megjelenési formája. Az átlagos indiai nem feltétlenül tudja, melyik a legmagasabb forma, ő minden Istent tisztel, úgy gondolja jobb a békesség, sosem lehet tudni... A ksatriák már nyugati műveltséggel rendelkeznek, ennek megfelelően elkezdtek gondolkodni (érzések helyett) és kételkedni ebben a sokféle Istenben. Ők imperszonalistává, személytelen hívővé kezdenek válni. Igen van valami Isten, ami talán energia, szeretet, vagy ilyesmi, mondogatják.

A brámanák persze tudják, nem mindegy kiben és hogyan hiszünk. Anélkül, hogy a kedves olvasót bevezetnénk a hinduizmus rejtelmeibe, néhány alapfogalmat nem árt tisztázni, mielőtt tovább haladnánk. Visnu általában az Isten, a megnyilvánulatlan Teljesség. Krisna a megnyilvánult Isten, az Egység, az Istenség Legfelső Személyisége, a megszemélyesített Isten, a férfi princípium, a legmagasabb szintű teremtő, Rádha Kirsna gyönyörenergiájának megszemélyesített női princípiuma, ők elválaszthatatlanul egyek. Bráma, az anyagi világ teremtője (félisten, másodlagos teremtő).

11. kép Az Úr Shiva. Birla templom, Delhi

Shiva a pusztító erő megtestesítője, ő pusztítja el az univerzumot, hogy újjá lehessen teremteni. Shivát a jógik isteneként is szokták emlegetni, mert ő az irányítója a titokzatos kundalini erőnek, felesége Shakti, a női princípium megszemélyesítője. Így a jógi, amikor megvilágosodik, egyesíti az eget a földdel, un. Shiva-Shakti egyesülést él meg. Ez egy energetikai egység, ami a megvilágosodottat különleges képességekkel ruházza fel. Egy magasabb szinten Krisna-Rádha képviseli az egységet a női és férfi princípium között, az ő egységük (szerelmük) transzcendentális, mentes minden anyagi, energetikai megtapasztalástól, tisztán lelki, az abszolút szeretet szintjén áll.

Ezen kis kitérő után, kanyarodjunk vissza az indiai élményekhez. Ha az ember Indiába téved, jóga könyvet keres. Végigjárva Delhi és Calcutta legnagyobb könyvesboltjait, kiderül kisebb a választék, mint otthon. Konkrét névvel és könyv címmel érkezünk. Indiai jógi. Nem ismerik. Igaz, könyvei Amerikában jelentek meg, hiába Amerika már a jógára is rátette a kezét. Végül Patanjalinál maradok. Ő biztosan ismerte az igazságot, és nem tett hozzá semmit. Igaz megértése egymillió az egyhez. Mégis: „Én mindenki szívében ott lakozom, s Tőlem jön az emlékezet, a tudás, és a feledékenység. Én vagyok az, akit a Védákból meg kell ismerni, s én vagyok a Vedanta szerkesztője és a Védák ismerője.” – mondta Krisna jelezve ezzel, hogy mind a tudáshoz, mind a megértéshez isteni kegyelem által juthatunk.

Delhi után ismét egy szent város Vrindavan következik. Ez a hely volt Krisna kedvteléseinek színtere ötezer évvel ezelőtt és jelenleg is az. Már Mayapurba való belépéskor is bizonyos szabályokat kellet betartani, s ezek Vrindavanra fokozottan érvényesek. Tilos a tea, kávé, cigaretta fogyasztása. Be is tartják, az egész városban nem lehet kapni még az éttermekben sem. Tilos a szerencsejáték. Itt nem kapható az egész India szertekedvelt, és árusított, borítékos sorsjegy sem. Tilos a szeszesital és a húsfogyasztás, ezeket szintén nem is árusítják. Tilos a szex, gyermeknemzést kivéve (látva a rengeteg pici gyermeket, igen csak szorgoskodnak ennek a szabálynak a betartásában is). A városka lakossága (az őslakosságot kivéve) szent emberekből és zarándokokból tevődik össze, olyan betelepültekből, akik teljesen lemondott életrendet vállaltak. A helyi őslakosok pedig, szolgáltatásaikkal alkalmazkodtak az érdeklődéshez. Itt mindenki élete Rádháról és Krisnáról szól. Az utcán csak őket ábrázoló murtit, képet, szobrot lehet kapni, fából, textilből és minden elképzelhető anyagból. Az utcán egész nap a Hare Krisna mantrát játsszák magnóról, az emberek Hare Krisnával üdvözlik egymást, a koldusok Hare Krisnával koldulnak. A betelepültek közül sokan inkább vállalják a koldus életformát, csakhogy itt élhessenek, mert pontosan tudják, hogy itt egyetlen életet leélve el lehet jutni a legmagasabb dimenzióba. Itt nem tudsz különbséget tenni a koldus és a megvilágosodott jógi között, mert mindenki a legmagasabb lelki szinten áll, még akkor is, ha ez nem látszik a külsején. Ezt tudva meghajolok a koldusok előtt is, Hare Krisnával üdvözölve őket, igaz nem adok nekik semmit, mert annyi pénzem úgy sincs, mint amit szét kellene osztogatnom. Hoztam viszont keresztény szentképeket, számítva arra, hogy nagy roham lesz, és valamit adni kell. Ez lehűti a kedélyeket. Többnyire lefogadják, mert tudják, minden vallás szentjeit tisztelni kell, ha ők nem ezt tennék, el kellene hagyniuk Vrindavant a visszahatások következtében. Így aztán jó képet vágnak a szentképekhez, persze nem ezt várták, de hát ez jött össze. Miután látják, hogy csak szentképeket osztogatunk, lepereg rólunk a kéregetők hada (néha próbálkoztunk mással is, de akkor nem tudtunk szabadulni).

Vrindavanba való belépés előtt (és az ott tartózkodás alatt is) megméretődik az ember, mind nappal, mind éjszaka. Ezek már eleve visszatartják a nem eléggé elhivatott keresőt attól, hogy ide betérjen. Minden templomban mahapraszadamot osztanak (oltár előtt felajánlott étel), illatosított, cukrozott vizet és valami golyó alakú édességet, amit kötelező elfogadni (nem elfogadása sértés), mindezt vitatható tisztaságú brámanák, vitatható tisztaságú edényekből varázsolják elő, és vitathatatlanul mocskos kezedbe nyomják (lévén, hogy tisztálkodási lehetőség nincs, és szükségedet is az utcán végzed, miközben a várost járod). Felkészült magyarok persze a repülőgépen összegyűjtött higi-kendőkkel kísérlik meg megoldani a minden higiéniát nélkülöző helyzetet, ami az ottaniakat egyáltalán nem zavarja. Az eredmény: semmi bajunk sem lesz, sem hányás, sem hasmenés, makkegészségesek vagyunk, és boldogok, mert tudjuk ezzel kiálltunk egy próbát, beigazolódtak Jézus szavai: „Nem attól betegszel meg, ami szádon bemegy, hanem attól, ami kijön”. A tett, a szó, és a gondolat feletti uralom szükségeltetik ahhoz, hogy itt tudj maradni, nem lehetnek negatív érzéseid, gondolataid, nem lehetnek kétségeid abban, hogy minden, ami történik, Krisna akarata szerint történik úgy. Még az első napon végrehajtom a védikus tisztító rituálét a Yamunánál, ami még a Gangesznél is szentebb folyó, fizikailag azonban ugyanolyan mocskos, mivel belefolyik a város szennyvize.

12. kép A Yamuna Vrindavannál

Vrindavanban az ISKCON templom mellett lakunk egy vendégházban, ami szintén ennek a szervezetnek a felügyelete alá tartozik. Ez az egyetlen elfogadható minőségű vendégház a városban. Épp ezért itt lakik minden fehér ember, amerikaiak, oroszok, ukránok, svédek stb.

13. kép A vrindavani vendégház

A templomban, néhány délutáni órától eltekintve, folyamatosan istentiszteletet (aratit, áldozatbemutatást) tartanak, vagy tanítás folyik, és mindig tele van látogatóval. Az oltárok kinyitása népünnepély, itt mindenki ünnepli Krisnát és boldog, ha láthatja, még ha murti formájában is. Egy áldozatbemutatás kb. fél óra, de az utána következő ünneplés még órákig tart és összecsúszik a következő aratival. Az áldozatbemutatást végző papok teljes odaadással, a transzcendentális boldogság állapotában dolgoznak. Itt nem lehet brámana az, aki nincs száz százalékosan Krisna tudatban. Ez látszik, épp ezért, a hatás lenyűgöző. Az egész szertartás olyan természetes, nincs benne semmi mesterkétség, szívből jön, és szívhez szól. A sok unott, üres keresztény istentisztelet után, nem tudom eltitkolni érzéseimet, folynak a könnyeim, igen, ezt így is lehet! Csak így szabad csinálni, aki nem tudja ebben az állapotban végrehajtani az istentiszteletet, az ne tegye sehogy, ha őt nem szellemíti át Isten közelsége, akkor mit ad át a hívőknek?

14. kép Esti istentisztelet. ISKCON templom, Vrindavan

Következő nap parikramát (vezeklést) hajtunk végre, körbejárjuk Vrindavant, és közben érintjük a hét fő templomot, amelyek mindegyikét Rádháról és Krisna valamelyik megjelenési formájáról neveztek el. Ezek nem az ISKCON kezelésében vannak, ami azonnal látszik, kevés a pénz a fenntartásukra (Vrindávanban 5000 templom vagy szentély található). Némelyiket igen nehéz megtalálni a romok és a bódék között, van olyan hely, amit miattunk nyitnak ki. Nyolcvan év körüli, koldus kinézetű, úr csoszog elő a romok közül, mocskos öltözékben, meglepetésünkre kifogástalan angolsággal szólal meg. Enyhe bizalmatlanságom akkor vált át csodálatba, amikor a szentélybe való belépés előtt fölemeli a kundalini erőt. Addig nem megy be az oltárhoz, amíg belül nem hatotta át a fény. Igen, ez a templom a tökéletességhez van címezve. Krisnának ettől az aspektusától a tökéletességet szokás kérni, így nem is lehet más a papja, csak aki elérte ezt az állapotot.  (A tökéletesség az anyagi világszintjére vetítve nem más, mint tökéletes játék bármilyen szerepkörben. Mikor már nem jelent problémát eljátszani a szentet vagy a cédát, a koldust vagy a királyt. Ha minden szerepet tökéletesen ismersz, rendezővé válsz, legelőször a saját életed rendezőjévé.)

További két nevezetes templom a hétből: az odaadó szolgálathoz címzett, és a másik az eredeti kapcsolat helyreállítására hivatott. Ám a többi templomnak is megvan a maga különlegessége és érdekessége.

15. kép. A Rádha-Madana-mohana templom az eredeti kapcsolat helyreállítására hivatott

16. kép A Rádha-Govindában az odaadó szolgálatot lehet kérni.

Az utolsó templom, ahová betérünk zarándoklatunk során, a Rádha-Ramana. Itt egy olyan különleges murti található, amely - egy Tibetben fellelhető szent folyami kőből - az un. saligram-silából önmagától nyilvánult meg. A fekete és egyébként lapos és kerek köveket egy gosvámi találta Tibetben és magával vitte Vrindávanba. Ott élve, murtiként kezelte őket. A köveket természetesen nem lehetett öltöztetni, ő pedig, egy napon nagyon szép murtiruhákat kapott ajándékba egy kereskedőtől. Éppen azon gondolkozott, hogy mihez kezdjen a ruhákkal, amikor reggel felébredve döbbenten látta, hogy az egyik kőből egy Krisna-murti formálódott ki.

17. kép Az önmegnyilvánult murti, a Rádha-Ramana
(jelentése, aki örömet akar szerezni Rádhának)

Távozásunkkor a pap, érzéseire hallgatva, nyakamba dob két szentelt virágfüzért; erre mondják: Krisna indokolatlan kegyelméből. Ezt a hívők venni szokták, majd megszentelés után visszakérik, mi kapjuk (az egyiket a férjemnek adom).

      Újabb kirándulás következik, most Vrindavanból a közeli Govardana hegyhez utazunk. A védikus szentírás szerint ezt a hegyet emelte fel Krisna, hogy megvédje barátait Indra félisten által rájuk zúdított természeti csapástól. A hegy körbejárása szintén egy parikrama, amit összekötöttünk, az idő rövidsége miatt, a Radha-kundához való zarándoklattal.

18. kép Útban a Govardana hegy felé (Manasa, Rádha szülőhelye)

A kunda jelentése forrás. (Ennek ismeretében már könnyen érthető a kunda-lini szó jelentése: a forrástól, gyökértől induló vezeték, cső). Több olyan tó is található itt, amelynek vize a hegy körül fakadó forrásokból származik, ezek mindegyike szent, de a legszentebbnek tartott a Rádha- és a Syama-kunda, mert ezek Rádha és Krisna által jöttek létre az Univerzum összes szent helyének vizeit felhasználva, továbbá az Univerzum magasabb szinten álló lényei (köztük Srimate Radharani) minden éjjel ide járnak fürödni. A hely tehát egyben dimenziókapu is, amelynek felhasználásával kapcsolatba lehet lépni a magasabb régiókkal, továbbá minden érzés és gondolat kimondatlanul is eljut a megfelelő helyre. Így aztán különösen vigyázni kell, mit kér, és cserébe mit ígér az ember. Itt ismét egy védikus tisztító szertartás következett számomra, aminek önjelölt segítői is azonnal kerültek.

19. kép A Rádha- és a Syama-kunda találkozási pontja

Az önjelölt segítőkkel vigyázni kell, hogy amikor elküldöd őket melegebb éghajlatra, sértést ne kövess el. Az Univerzum bármely lénye elleni sértés itt, komoly visszahatásokat eredményez, de annyi is elég, ha nem teljesül a kérés, mert akkor hiába utaztál ilyen messzire. Az önjelölt segítők pedig, igen csalafinták, mert komoly összegekkel vágják meg a gyanútlan hívőket, persze nem saját maguknak kérnek, hanem az isteneknek, és mit tudsz erre mondani? Az amerikai fizet, a magyar pedig, aki örül, hogy eddig eljutott, sík hülyének tetteti magát mondván, hogy nem érti, mit akarnak tőle. Felületes szemlélő úgy vélheti, hogy a helybeliek viselkedése a szent helyeken pusztán üzleti szemlélettel átitatott, és emiatt csalódás éri, azt gondolja a valóságban nincs is itt semmi szent, az egész csak üzleti trükk, amivel kicsalják a jámbor hívőkből a pénzt. És itt a lényeg, ha ezt hiszed, akkor hitetlenné váltál, és valóban nem tapasztalod meg a hely szentségét. A helybeliek viselkedése azt a célt szolgálja, hogy benned meghasonlást ébresszen, hogy elvegye hitedet, ami megakadályozza kérésed teljesülését.

Az átélt élményektől telítetten, úgy érzem, már nem vagyok képes többet befogadni, pedig a helybeli utazási iroda vezetője azt tanácsolja, még feltétlenül el kell mennünk Krisna születési helyére. Elolvassuk az útikönyvet, semmit nem ír róla, a hazai krisnásoktól sem hallottunk erről, úgy döntünk nem vállaljuk. Meglepetésünkre az utazási iroda vezetője ragaszkodik ahhoz, hogy elmenjünk Mathurába, ahol Krisna alászállt. Bezárja a boltot, és személyesen akar bennünket kalauzolni. Ez az utolsó napunk, mondjuk, nincs hely a kocsiban, kell a csomagoknak. Nem baj, hagyjuk a recepción a bőröndöket, és majd visszajövünk érte, hangzik a megoldás. Végül, mégis beleegyezünk. Mathurában, átlépve Krisna szülőhelyének bejárati kapuját, már szégyellem az engedetlenségemet. Hirtelen mindenki eltűnik körülöttem, egyedül maradok. El sem tudom képzelni hova lett az a sok ember. Állok egy hatalmas térség közepén, mint egy gyermek, akit magára hagytak a szülei, nem tudom, merre induljak. Várok, és a várakozás végtelennek tűnik. Nem tudom mennyi idő telik el így. Egyszer csak mellém lép valaki, testetlenül, de mégis érzékelhetően: gyere… és én megyek. Eszembe sem jut megkérdezni, ki Ő és hová megyünk, hogy fog rám találni a férjem? Ennek most nincs semmi jelentősége. Az ősbizalom hat át, ami olyannyira hiányzik az életünkből, amikor valakire száz százalékosan rá mered bízni önmagadat, a lelkedet. Megszűnik minden félelem és bizonytalanság, tökéletes biztonságban érzem magamat. A templomba vezet, ahol a falfestményeken Krisna táncol a gópikkal, egyszerre tizenhatezerrel. Most értem meg mit éltek át a gópik a rasa-lillában. Minden gópi ugyanazt, hogy Krisna csak az övé, egyedül vele táncol, csak őt szereti, teljes odaadással, transzcendentális szerelemmel. Mikor kijövök a templomból, már tűvé tették értem az egész területet, férjem leszid, mint egy gyermeket, aki elcsavargott, vezetőnk csak néz némán, ő tudja, miért kellett minket idehoznia. Kiderül róla, hogy az ISKCON alapító főpapjának (Prabhupadnak) személyes tanítványa (mellesleg egyetlen fillért sem kért az egész napos vezetésért). Együtt megyünk tovább a börtönbe, ahol Krisna alászállt ötezer évvel ezelőtt. Krisna szülei börtönben éltek, egy jövendölés miatt, ugyanis azt jósolták a királynak, hogy a házaspár kilencedik gyermeke meg fogja ölni őt. Így aztán a király, minden gyermeküket megöletett. Krisnát azonban kimenekítette Yogamaya, az illuzórikus energia, amely, ha megjelenik a környezetünkben, mindannyian illúzióba kerülünk. Állva ezen a helyen úgy érzem, itt végig nyitva van a dimenziókapu, amelynek nincs sem határa, sem mennyezete. Ez egy olyan hely a Földön, ahol közvetlenül megtapasztalhatod Istent, a benned felébredt Istenszeretet által, feltéve, ha ebben a kegyelemben részesítenek.

Mathurából tovább indulunk Agrába, ahol a Taj Mahal megtekintése lett volna a következő program. Ez azonban nem jött össze. Iszlám ünnep van, a kapukat zárva találjuk. Különös ellentmondás: Mathurában az égi kapu nyitva volt, az argai kertkapu pedig zárva. Aki fizikai síkon kizár másokat, annak nem nyittatnak meg az ég kapui – villan át az agyamon. Megnézzük kívülről a Taj Mahalt, kétségtelenül különleges, egyedülálló építészeti remekmű.

20. kép A Taj Mahal (hátulról). Eredetileg Shiva templom volt.

Mikor megtudom, hogy eredetileg egy Shivának szentelt templomot alakítottak át mauzóleummá, a hőn szeretett feleség emlékére, elszomorodom. A szeretet jelképeként tisztelt épület az ostobaság jelképévé alakul át a gondolataimban, hiszen a szeretett nő azóta már ötvenszer inkarnálódhatott, vagy ha nem, annál rosszabb. Isten elköltözött ebből a házból, itt már nincs jelen más csak a holt anyag.

Utunk végére érkeztünk, ma este indulunk vissza Budapestre. 22 órás éjszakai átszállásos utazás, és várakozás után érkezünk meg Ferihegyre – még mindig átitatódva a transzcendentális élményektől – egy könnyű nyári kabátban – félig kábultan a kialvatlanságtól és az időeltolódástól – a plusz harmincból a mínusz tízbe. Azonnal kiszúr a vámos, látja, ezek messziről jöhettek. Hoztak-e egymillió forintot képviselő értéket? – hangzik a nagyon is földi dimenziójú kérdés. A döbbenettől először nem tudunk megszólalni, majd hangosan összenevetünk. A vámos zavarba jön, ő csak a kötelességét teljesíti, motyogja, majd átkutatja táskáinkat, ahol a koszos zoknik tömkelege mellett néhány rózsaszirmot talál a megszentelt virágfüzérből.   

Persze hogy hoztunk egymillió forintot képviselő értéket! De ezt nem áruljuk el neki, úgysem találná meg, mert jól elrejtettük, a szívünk mélyére. Az ott tündöklő gyémántot senki sem veheti el tőlünk, nem adjuk oda másnak csak az Istennek, majd, egyszer...

Rhasoda Varga Margit
2005, India