A buddhizmus és a kereszténység összehasonlítása
I. Bevezetés
Az ember ősidők óta kutatja az őt körülvevő univerzumot, és keresi a „végső” választ azokra a felvetődő kérdésekre, amelyek minden gondolkodó emberben megfogalmazódnak: ki vagyok én, honnan kerültem ide, mi dolgom itt, honnan erednek az általam megfigyelt törvényszerűségek, hogyan jött létre az univerzum, ki vagy mi irányítja, van-e Isten és ki Ő (stb.)?
A nagy világvallások és filozófiai rendszerek ezekre az alapvető kérdésekre keresik a választ, amely mindig kor, idő és körülmény függvénye, vagyis kijelenthetjük, hogy eddig az abszolút igazságot nem sikerült megtalálni, mert minden egyes világtanítót követ egy másik világtanító, aki újra fogalmazza a válaszokat, és sok esetben homlokegyenest ellenkező ténymegállapításokat tesz ugyanazzal a kérdés kapcsolatban. Lehetséges persze, hogy ezek az ellentmondások látszólagosak, és a mi korlátozott felfogóképességünk okozza, hogy nem látjuk meg az azonosságot. Éppen ezért az is ősidők óta megfigyelhető tendencia, hogy a vallások, filozófiák belső mozgása időnként elkülönülési folyamatokhoz, időnként pedig, közeledési folyamatokhoz vezet. Így minden vallás vagy filozófia egy idő után ágazatokra bomlik, és ezek bizonyos alapelvek megtartása mellett, a többi elkülönülten létező vallás, filozófia tanításaitól önmagát elhatárolni igyekszik, vagy épp ellenkezőleg, integrálni kívánja azok tanításait. Sokszor egyes irányzatok leválása, önálló továbbfejlődése, vagy más irányzatokkal történő összeolvadása következik be.

Vissza
Az evolúció elmélet sem cáfolata Isten létezésének, egyszerűen egy, a természetben megfigyelhető törvényszerűség összegzése és leírása. Ilyen értelemben lehet hiányos, helyenként hibás, de alapvetően a jelenség maga, mint megtapasztalás, tény. Másfelől, Isten teremthet az evolúció törvényszerűségének felhasználásával is, és anélkül is.
Ezzel kapcsolatb ...







