Újév környékén szaporodnak az újévi jóslatok. Mennyire tulaj­donítsunk ezeknek jelentőséget, milyen törvényszerűségek szerint működik, és működik-e egyáltalán a jövőbelátás? A továbbiakban a jóslatot adó személyeknek, és maguknak a jóslatoknak is öt szintjét különböztetem meg:

1. A jövőbelátás képessége egy – a misztikus jóga gyakorlása során – megszerzett képesség (sziddhi). „A szamjáma állapotában a tudatosságot az elme három összetevőjére rögzítve a jógi elnyeri a múlt és a jövő ismeretét.” (Patanjali, 3.16.). A jósló személynek ehhez tudnia kell a szamjáma állapotának elérését, valamit ismernie kell az elme három összetevőjét, amire az összpontosítás történik (megj. az UKTM jógaiskolájában tanítom ezeket a fogalmakat). Ál­talában, aki ilyen képességek birtokában van, az nagyon ritkán jósol az emberek számára világi eseményekről, hiszen az ő számára azok­nak nincs számottevő jelentőségük. Ilyen képességek birtokában volt a kereszténységben Jézus, és tudjuk, hogy csak azért vetítette előre bizonyos események bekövetkezését, hogy az emberek hitét megerő­sítse Istenben.
2. A jóslat, mint prófécia, magasabb dimenzióból, magas szinten álló szellemlényektől származik. A próféta többnyire egy mélyen hí­vő, kellőképpen megtisztult személy, aki mentes minden világi vágytól és szándéktól. Sokszor gyermekek vagy egyszerű, tanulatlan emberek lesznek kiválasztva erre a célra, ahogyan azt az Ószövetségi szentírásból is ismerhetjük. Mintegy száz évvel ezelőtt a fatimai jós­lat egy jó példa erre. A jelenés során Szűz Mária nyilvánult meg Fati­mában három gyermeknek, és megjövendölte az I. világháború köze­li végét, és a II. kezdetének körülményeit. A harmadik jóslatot sokáig nem hozta nyilvánosságra a katolikus egyház. A jövendölés úgy szólt, hogy egy magas rangú papi személy, talpig fehérben, lövés következtében a földre zuhan. Ezt a jóslatot a Vatikán a II. János-Pál pápa elleni (egyébként sikertelen) merénylet előrejelzéseként értel­mezte. Itt tennék egy lényeges megjegyzést, szerintem a harmadik fatimai jóslat még nem következett be.
3. A jósló személy spontán vagy külső segédeszközök igénybe­vételével megváltozott tudatállapotba kerül, amelynek során betekin­tést nyer egy olyan információs mezőbe, ahol az egyidejűség áll fenn. A külső segédeszköz lehet tudatmódosító anyagok hatása (dro­gok), vagy különleges energiát kibocsájtó hely vagy készülék. Ilyen helyek szent helyek is lehetnek, amelyek időnként vagy folyama­tosan aktívak (pl. a delphoi jósda), ilyen készülék lehetett a frigyláda. Erre az esetre példa Nostradamus, aki az én tudásom szerint külső segédeszközként drogot használt. A drogot nem elfogyasztják ilyen­kor, hanem füstölőbe teszik, és a felszabaduló bódító hatású anyagok következtében előáll a megváltozott tudatállapot. Az egyidejűség azt jelenti, hogy a látomásban egyszerre zajlik a múlt, jelen és a jövő. Az illető ekkor a múlt karmáinak a jövőbe áthúzódó következményeit észleli erőteljesen szimbolikus formában. Ha személyre összpontosít, akkor a személlyel, de egy néppel, egy országgal, az emberiséggel kapcsolatos látomásai is lehetnek. Mivel a látomásban egyidejűség van jelen, ezért a jós nem tudja megkülönböztetni, hogy amit lát, az múlt vagy jövő, és ha jövő, akkor mennyire távoli. Nostradamusnak tehát nem kellett összekevernie a verseit, amelyeket a látomások hatása alatt írt, mert azok eleve így jelentek meg. Ugyanezt a techni­kát használták a sámánok, táltosok, sőt használják a mai napig az ősi kultúrákban. A látomás lényeges összetevője tehát az erős szimbo­lika, amely értelmezési problémákat vethet fel, ha nem elég konkrét; másrészt az a bizonytalansági faktor, hogy a jövő mindig csak való­színűségként jelenik meg. Ez azért van így, mert a jövő a múlt karmacsíráiból fakad, a karmán, mint visszahatáson pedig mindig lehet változtatni. Ha változik az emberek tudatossága, hozzáállása, akkor változni fog az esemény kimenetele. Minél közelebbi a láto­másban szereplő esemény, annál nagyobb a bekövetkezés valószí­nűsége, mert már kevés idő van a változtatásra.
4. A jós az asztrális-mentális világ lényeivel áll kapcsolatban. Az asztrális-mentális világ nem egy homogén információs mező, hanem rétegekre, szintekre tagolódik. Az alacsonyabb síkjait pszichedelikus mezőnek is nevezik. Lényegében olyan lényekkel van tele, akik ela­kadtak ezen a szinten, és nem tudnak továbblépni magasabb dimen­ziók felé. Ezek a lények azért képesek jósolni az anyagi világ lényei­nek, mert szintén a karmacsírákból fakadó jövőt érzékelik egyfajta valószínűségként. Ennek a módszernek az alkalmazására jó példa Baba Vanga (a vak bolgár jósnő), aki természetesen öntudatlanul lépett kapcsolatba ezzel a forrással, és vajmi kevés fogalma volt arról, hogy az információk honnan származnak. A probléma az asztrális-mentális világból származó információkkal az, hogy ezen a síkon nem megtisztult lények élnek, vagyis a jóslat nem az isteni szándékot tartalmazza, hanem azoknak a lényeknek a szándékát, akik a jóslásban segédkeznek. A jóslatok attól függően válhatnak valóra, hogy a jóslatban érintettek a tudatosság milyen szintjén állnak. Miu­tán a tudatosság általánosságban nem jellemző a jelen kor emberére, ezért Baba Vangának van akkora találati aránya, ami már figyelemre adhat okot.
5. Jóslás megváltozott tudatállapot nélkül, segédeszközzel (pl. kártya) vagy ráhangolódással. A jós az adott személy vagy csoport asztrális-mentális mezejére hangolódik rá. A kártya, a segédeszköz csak mankó, vagy a jóslatot megerősítő tényező. Mivel a kártyák jel­képei erősen szimbolikusak, könnyű beléjük látni a jós szavait. A jóslás azon alapszik, hogy minden ember a tudatalattijának tartalmát öntudatlanul kihelyezi az asztrális-mentális mezőbe. Amit tehát ő nem tud magáról, azt egy alkalmas személy, aki képes erre a síkra rá­hangolódni, érzékelni fogja, és információt adhat át neki a tudatalatti tartalomról. A tudatalattiban a karmacsírák vannak jelen, amelyek alapján az emberek öntudatlanul teremtgetik a jövőjüket. A jóslás olyan mértékben lesz találó, amilyen mértékben tiszta a jós, vagyis nem keveri bele a saját tudatalattijának tartalmát, valamint minél ön­tudatlanabb a jóslatot igénybe vevő személy, mivel nem lesz képes felülírni a jövő potenciális valószínűségeit.

(Rhasoda Varga Margit: Illúziók nélkül 176. o.)