
Ezt a fejezetet az orvosi szemléletmód bemutatásával szeretném kezdeni, mert bár mindenki részesült már orvosi ellátásban, nem biztos, hogy mélységeiben belelátott. Ennek a fejezetnek nem célja az egészségügyi ellátás hiányosságainak elemzése és feltárása, mert az össztársadalmi probléma, ami túlmegy e könyv keretein. Célom az, hogy rávilágítsak, mikért korlátozza az orvosi szemléletmód saját működési területét. Hiszem, hogy minden módszer jó valamire, elsősorban arra, hogy saját korlátainkat megismerjük. Ha tovább akarunk fejlődni általa, akkor a szemléletváltás nélkülözhetetlen, ahhoz pedig a korlátok felismerése szükséges.
Először vegyük sorra, mi történik, ha az ember elmegy az orvoshoz.
- A tünetek számbavétele. A beteg a saját megfigyelései alapján elmondja, milyen tüneteket tapasztal. Az első számú hibaforrás, hogy a beteg nem jó önmegfigyelő, mert senki sem tanította meg erre. A tünetek egy részét kifelejti, másfelől pedig a különböző betegségeihez tartozó tüneteket összekeveri. Ez természetes, hiszen a beteg holisztikusan gondolkodik, ő teljes egészében beteg, nem pedig csak részeiben. Az orvos azonban nem így van kondicionálva. Ő a betegség tüneteit csoportosítja, szervekhez rendeli, és a szerveket külön-külön teszi vizsgálat tárgyává. Részéről ez természetes, hiszen a szervezet nagyon összetett, tehát analizálni (részekre bontani) kell. Az orvos tehát veszi a tünetek egy részét, és azt a tapasztalatai alapján hozzárendeli egy általa ismert betegséghez, a tünetek többi részétől eltekint. Ehhez társul még egy kommunikációs probléma, mivel a beteg nem ismeri sem az orvosi gondolkodásmódot, sem az orvosi nyelvet, így sikeresen elbeszélnek egymás mellett. Ezt az orvos is tudja, ezért igyekszik a diagnózis helyességéről vizsgálatokkal meggyőződni.
- Vizsgálatok. Ezek után manuális vagy műszeres vizsgálatok következnek. Az orvos, ha szereti a szakmáját és lelkiismeretesen akar gyógyítani, akkor odaadással fordul a beteg felé, ami azzal jár, hogy ösztönösen ráhangolódik, és intuitív módon ráérezhet a betegség lényegére több síkon is, de számára a lényeg a fizikai sík, vagyis milyen elváltozás van jelen az anyagban. Ha ez nem történik meg, akkor a diagnózis felállítása teljesen mechanikus és sematikus. A vizsgálati eredmények eltérései a normálistól valószínűsítenek egy betegséget. Így az orvos a betegséget kategorizálja, ami azt jelenti, hogy körülhatárolja, dobozba rakja, és a megtanult séma alapján a diagnózishoz hozzárendel egy terápiát.
- A terápia. Napjainkban a terápia alapvetően gyógyszeres vagy sebészeti. Ha gyógyszeres, akkor az orvos kiválaszt egy gyógyszert, ami a kategorizált betegség tüneteit csillapítja vagy megszünteti. Legjobban a láz- és fájdalomcsillapításnál érthető meg ez a módszer, egyébként is ezekből a szerekből fogy a legnagyobb mennyiség. Ha a beteg lázas, akkor lázcsillapítót kap, ha valamije fáj, akkor fájdalomcsillapítót kell szednie. A fájdalomcsillapítók úgy működnek, hogy megakadályozzák, hogy a fájdalom eljusson a központi idegrendszerhez, és fájdalomként tudatosodjon. Vagyis a fájdalom a valóságban nem szűnik meg, csak nem jut el arra a helyre, ahol fájdalomként tudatosodna! Nincs ez másképpen a többi esetben sem, csak nehezebb megmagyarázni a laikusok számára. Ha pl. valakinek magas a vérnyomása, akkor értágítót kap, ha alacsony, akkor ér szűkítőt. Ha cukorbeteg, vagyis a szervezete nem tudja felhasználni a cukrot, akkor olyan gyógyszereket kap, amelyek segítségével beépítheti a cukrot. A terápia tehát egy hiányzó funkciót pótol, egy rendellenesen fellépő funkciót gátol. De mindez ideig szó sem esett arról, hogy miért állt elő a kóros állapot? Eddig nem voltam lázas, most az vagyok, eddig nem fájt a fejem, most fáj, eddig jó volt a vérnyomásom, most nem, eddig beépítettem a cukrot, most nem. Mi változott meg bennem? Ha a terápia sebészi, a lényeg akkor sem változik. A sebész a hiányzó részt pótolja, a fölösleges részt eltávolítja, de arra a kérdésre, hogy mi okozta az elváltozást, nem keresi, vagy nem tudja a választ. Ez szerinte nem is az ő feladata, arra adjon választ az orvostudományi kutatás.
- Gyógyulás. Szerencsés esetben a beteg meggyógyul, amit a sikeres terápiának tudnak be. Ha nem, akkor visszatérnek a második ponthoz és módosítják a diagnózist, ennek következtében módosul a terápia. Létezik tehát téves diagnózis és téves terápia, de ez nem (feltétlenül) orvosi műhiba, ugyanis a szemlélet önmagában hordozza a tévedés lehetőségét. Még konkrétabban fogalmazva az egész szemlélet téves. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elvetendő. Megjegyzem az egész anyagi világról alkotott felfogásunk tévedések láncolata, mégis addig nem vethetjük el a régi szemléletet, amíg nincs helyette működőképes új.
A betegség tehát okozat, és mint ilyen valami okot kell rá találni, egyébként is ezt várja el tőlünk az egész társadalom. Ezért vannak ügyeletes kórokok. Az orvosi szemléletben megmutatkozó legfontosabb hárítási mechanizmusok, mint kórokok:
- A betegségek okai a kórokozók (baktériumok, vírusok, egyéb élőlények részei, nedvei stb.). A kórokozók tehát az ellenségeink, amelyek ellen küzdeni kell.
- A betegségek oka a helytelen életmód: alkohol-, drog-, cigarettafogyasztás, túltápláltság, alultápláltság, bizonyos anyagok hiánya (pl. vitaminok, mikroelemek), más anyagok jelenléte (pl. mérgező anyagok). Ezért változtatnunk kell a megrögzött helytelen szokásainkon.
- A betegségek oka a mozgás szegény életmód, környezetszennyezés, stressz, egyéb feltétek.
- A betegségek oka az életkor, a szervezet elhasználódása, regenerálódási problémái, genetikai hibák.
Ezek az állítások bizonyíthatók, tehát igazak. Valójában a probléma nem a fenti tényezők igazságtartalmában rejlik, hanem a részigazság tartalmában. Vagyis abban, ha a részigazságot a teljes igazságnak tekintjük, mert akkor nem vizsgálódunk tovább, hanem dogmatizáljuk a részigazságot! Miért hárítás ez a szemlélet? Azért mert a betegséget a kórokozókra, az emberek életmódbeli sajátosságaira, a környezetre stb. hárítja. Rámutat, hogy ezek a felelősek a betegségért. Kivételek azonban szép számmal akadnak. A kivétel pedig erősíti a szabályt? Az orvosi szemlélet a gyógyítás ellehetetlenüléséért a társadalom gazdasági teljesítőképességeinek korlátaira hárítja a felelősséget. Ez a szemlélet azt sugallja, hogy ha jobbak lennének az anyagi feltételek, akkor minden betegség, és minden beteg gyógyítható lenne. Ez azonban nincs így, és soha nem is lesz. Másfelől minden feladatot egy adott társadalmi környezetben, adott anyagi korlátok között kell megoldani. Az orvosi szemlélet olyan hatást eredményez, mint a rossz háziasszony tevékenysége, akinek már a hónap közepén elfogy a konyhapénze, és az utolsó hetekben csak zsíros kenyeret tud a család asztalára helyezni. A jó háziasszony viszonyt, igaz szerényebb ételekkel, de mindig tartalmas és tápláló ebédet tud elővarázsolni a pénz szigorú beosztásával.
Az orvosi szemléletmód legfontosabb hiányosságai:
- Nem fordít kellő figyelmet arra, hogy az ember nem csak anyagi test, hanem test, lélek és szellem egysége, vagyis a gyakorlati megvalósítás nem holisztikus.
- A tüneteket, a test szerveinek állapotát külön-külön vizsgálja, és terápiát is gyakran csak egy-egy szervre határoz meg. Holott a szervek az egész szervezet egységébe ágyazódnak, és működésük nem függetleníthető egymástól. Az egész mindig több mint csupán a részek összege, mint ahogy az erdő is több mint a fák összessége.
- Az anyagi erőforrások felhasználása nem racionális, és nem is költséghatékony. Miközben milliók folynak el gyógyíthatatlan betegek életfunkcióinak javítására, nem jut pénz azokra, akiken hatékonyan lehetne segíteni. Az emberekben tudatosítani kellene, mit jelent az alapellátás, és mi az extra szolgáltatás.
- Nem kutatja, nem ajánlja fel az alternatív és sokkal olcsóbb gyógymódokat, csupán azért, mert azok hatásai tudományosan nem bizonyítottak. Így az emberi egészség a tudomány felsőbbrendűségének áldozati oltárán feláldozásra kerül. Sok esetben az orvosi terápia drága és hatástalan, az alternatív módszerről a beteg nem szerez tudomást, így elesik a gyógyulás egy potenciális lehetőségétől.
- Nem veszi figyelembe, és nem épít az egyén életfelfogására, életfilozófiájára, holott köztudott, hogy az előremutató célok nélkülözhetetlenek a gyógyulásban.
Az orvostudomány óriási eredményeket ért el korábban gyógyíthatatlannak hitt betegségek kezelésében, és az egész emberi szervezet működésének megismerésében. Ezek olyan vívmányok, amelyeket felelőtlenség lenne kihagyni vagy lekezelni. Világosan kell látni, hogy az orvostudomány a jelenlegi szemlélettel nem tud mást csinálni, mint amit tesz. Ezzel a szemlélettel eddig lehetett eljutni. Ha azonban leszállunk a tudományos piedesztálról, és kizárólag az orvosi esküt vesszük figyelembe, akkor kiderül, hogy az orvos kizárólag a betegek gyógyítására esküdött, és nem arra, hogy azt milyen módszerrel fogja csinálni. Tehát a rendelkezésre álló, és felhasználható összes eszközzel ezt kellene tennie, ez egyben bizonyítaná vagy cáfolná az alternatív módszerek hatékonyságát is. Aki számára pedig az orvosi tevékenység nem hivatás, hanem biznisz kérdés, az ne áltassa a betegeket azzal, hogy ő gyógyító, hanem mondja ki kerek-perec, hogy ő bizniszmen. Ebben nincs semmi elítélendő, így legalább tisztul a kép.
Mindig, minden helyzetben számba kellene venni az összes rendelkezésre álló gyógyítási lehetőséget, ezek ismeretében dönteni, és kiválasztani a beteg személyisége, pénztárcája, betegsége szempontjából legmegfelelőbb lehetőséget.
Az alternatív gyógyítás összefoglaló neve azoknak a módszereknek, amelyek nem tartoznak a gyógyszeres és sebészeti kategóriába. Ez egy nagy kalap, amelynek összetevői között vannak az orvosok által ismertek és elismertek is. Ahhoz, hogy tisztán lássunk, osszuk fel ezt a nagy csoportot a szemléletmódjuk szerint.
Nevezzük természetes gyógymódoknak azokat, amelyek a fent ismertetett szemlélettel, de természetes eszközökkel dolgoznak. Vagyis maga a betegségszemlélet nem változik jelentősen, de un. szelíd gyógymódok lesznek, amelyek nem avatkoznak be durván a szervezet egyensúlyába. Vegyük pl. a fitoterápiát, ami ugyanúgy működik, mint a gyógyszeres terápia, csak gyógynövényekkel. A különbség annyi, hogy csak természetes anyagokkal dolgozik, nem pedig mesterségesen előállított vegyületekkel, ez utóbbiak lebontására ugyanis az emberi szervezet biokémiai mechanizmusai nincsenek felkészülve. A mesterséges vegyületek életidegenek, ezekkel a szervezet sohasem találkozott, tehát nem is tud velük mit kezdeni. Régen a gyógynövényekből állították elő a gyógyszereket. Az emberek többsége máig azt hiszi, hogy ez most is így van. Nincs így. A gyógyszergyárak áttértek a teljesen szintetikus gyógyszerek előállítására, és mára alig-alig van olyan gyógyszer, amelynek eredete természetes anyagra lenne visszavezethető. Az első szemléletváltási lépés tehát az lehetne, ha a betegek ragaszkodnának ahhoz, hogy ők nem kívánnak életidegen molekulákat a szervezetükbe befogadni. A természetes gyógymódok közé tartoznak mindazok, amelyek a fizikai test meglevő mechanizmusait használva módosítják a szervezet működését: pl. gyógyfürdők, diéta, köpölyözés, gyógymasszázs stb. Ezek többsége általánosan elfogadott az orvosi szemlélettel rendelkezők körében is.
Ezek után vegyük sorra a nem általánosan elfogadott alternatív gyógymódokat. Ezeket a valószínűsíthető hatásmechanizmusuk alapján csoportosítom.
(Rhasoda Varga Margit, Az élet megélésének művészete II. 29. o.)

Vissza
Világosan kell látni, hogy az anyagi javakból sosem lesz annyi, hogy az mindenkit elégedetté tegye ...







