Írásomat János, Jelenések könyvének elolvasása inicializálta,az idézetek alapjául Károli Gáspár fordítása szolgált. Mindaz, amit itt leírok érvényes valamennyi múltbeli és jövendőbeli prófétára és próféciára.
A jóslatok és próféciák megosztják az emberiséget – éppúgy, mint a vallások – hívőkre és hitetlenekre. Éppen ezért az emberek egyik része mindent elhisz, a nagyobbik része pedig mindent elutasít. Pedig a jóslatok és próféciák ugyanúgy a kultúránk részei, mint a költemények, regények, amelyekkel az a dolgunk, hogy tanuljunk belőlük, megértsük a lényegüket. Minden, amit a külvilágban, makrokozmoszban tanulmányozunk végső soron önmagunk, saját személyiségünk, elmeműködésünk, mikrokozmoszunk mélyebb megértéséhez vezet. Ezért semmit sem zárhatunk ki a vizsgálódásaink köréből, mert minden, az egész kozmosz körülöttünk, azt a célt szolgálja, hogy általa önmagunkhoz kerüljünk közelebb.
A megértéshez azonban kevésnek bizonyul az, ha a jelenségeket az elménkkel próbáljuk megfigyelni és megérteni, mert az elme nem ad lehetőséget objektív észlelésre. Számtalanszor becsapjuk magunkat, ha az elme szintjéről ítélünk meg dolgokat. Azt, hogy hogyan lehet más szintekről vizsgálódni, meg kell tanulni, ugyanúgy, mint az írást vagy az olvasást.
Az első kérdés, ami a szóban forgó témával kapcsolatban felmerül, hogy azok a személyek, akik jóslatot vagy próféciát adtak (adnak) az emberek (emberiség) jövőjére vonatkozóan, mennyire alkalmasak erre a feladatra? Válaszom: többé-kevésbé. A vallásos emberek valószínűleg az istenbe vetett abszolút hitet neveznék meg első számú feltételnek ahhoz, hogy valaki, mint próféta, hiteles legyen. Véleményem szerint azonban az első számú feltétel a „tisztaság”. Minek kell tisztának lenni? Az elmének. Ez azt jelenti, hogy az elmében egyáltalán ne legyenek (vagy legalábbis a jósolt dologgal összefüggésben ne legyenek) karma csírák. A karma csírák olyan feldolgozatlan (nem tudatosított) információk, amelyek befolyásolhatják a próféta látásmódját. Ha ilyen szemmel vizsgáljuk meg a múltbeli prófétákat, akkor nem sokuk marad fenn a rostán. Ez nagyjából azt eredményezi, hogy állításaiknak legjobb esetben a fele lehet igaz, és még azt sem tudjuk, hogy melyik fele? Mihez kezdjünk az ilyen próféciával? Dobjuk ki a kukába? Amíg nincs jobb, semmiképpen. Inkább próbáljuk meg jobban megérteni általa az emberi természetet.
A legtöbb jelenkori keresztény vagy ahhoz közeleső szemléletű „próféta” János Jelenések könyvére alapozza a jóslatait, azt próbálja több-kevesebb sikerrel kibontani, amiből aztán világvége jövendölés lesz. Most egy kísérletet teszek arra, hogy megmagyarázzam, mi a működési elve a próféciáknak, anélkül, hogy bárkinek is a hitét megingatnám abban, amit hinni vél.
Mi a prófécia és a próféta célja?
A prófécia egy látomás, amit a próféta egy megváltozott tudatállapotban él át. A látomás szólhat az emberiség jövőjéről, Isten akaratának kinyilatkoztatásáról, egy feladat elindításáról.
A tisztánlátó prófétának szándék nélkülinek kell lennie (legalábbis a prófétálás pillanatában), mivel ha célja van, az már eleve ad egy bizonyos irányultságot. János esetében a cél egyértelműen tetten érhető: 1) megerősíteni a korai, üldözött keresztényeket a hitükben, azzal hogy kiválasztottságot és üdvözülést ígér nekik a Mennyek Országában, 2) hatással lenni az üldözőkre, hitetlenekre (pogányokra, azaz mindenkire, aki nem keresztény), azáltal hogy számukra büntetést, szenvedést irányoz elő, sőt még halálon túli poklot is, 3) Jézus magasztalása.
Ezek természetes, tudatos és tudatalatti szándékai egy hithű prófétának. A prófétáknak dolga az, hogy megerősítsék a hitükben gyengéket. Továbbá előszeretettel riogatnak isten büntetésével, azért hogy félelmet keltve elérjék a céljukat vagyis, hogy minél több ember térjen meg az adott hithez, vagy változtasson a magatartásán. Fontos megjegyezni, hogy János ebben az írásában bizonyságot tett Jézusról, mint Megváltóról (Bárányról), aki előtt meghajolt az egész világ, mert csak Ő volt méltó, hogy fölnyissa a lepecsételt könyvben a hetedik pecsétet.
A szándék nélküliség azt jelentené, hogy a próféta átadja magát a Mindenható Egyetemes Istennek (amint Jézus cselekedte), hogy rajta keresztül nyilvánuljon meg. Ezen a ponton nekem is tisztáznom kell a célomat. Nos, az én szándékom az emberi elme működésének tudatosítása. Semmilyen vallás mellett nem vagyok elkötelezve, senkit sem akarok megtéríteni, csak a tényeket szeretném tisztán látni és megmutatni. Elkötelezett vagyok viszont a vallásoktól független, Mindenható Egyetemes Isten szolgálata és az igazság mellett. Ez határozza meg a szemléletemet.
Hogyan jön létre, hogyan keletkezik a prófécia?
Az a megváltozott, elme fölötti tudatállapot, amely látomást eredményez, létrejöhet spontán vagy tudatosan. János esetében spontán jött létre az az állapot, amelyben kinyíltak számára olyan kapuk, hogy belátott egy másik dimenzióba. János, vagy a követői, jövőként értelmezték, amit látott, ezért lett belőle prófécia.
Az első megjegyzésem ezzel kapcsolatban, hogy a látomások során az egyik legnagyobb kihívás az idő érzékelése. Aki volt már valaha megváltozott tudatállapotban, az tudja, hogy ebben az állapotban nincs idő. Az idő az elme terméke. A látomások során egyszerre érzékelhető a múlt, jelen és jövő. Az elme akkor tudja időrendi sorrendbe rakni az eseményeket valamilyen logika szerint, amikor az ember visszatér a megváltozott tudatállapotból a hétköznapi, elme-tudatállapotba. Jánosnál az figyelhető meg, hogy nem is próbálta időrendi sorrendbe rakni, amit látott, miáltal látomása legfeljebb részben tekinthető próféciának. A látomás jelentős részében egy másik tudatállapotban, (dimenzióban) szemléli a jövőbeli és korabeli események jelképes megjelenési formáinak játékát.
Mit látunk akkor, amikor látomásunk van?
Ahogy említettem, a látomás a hétköznapi elme-tudatosság feletti állapotban jön létre. Ahhoz, hogy tudjuk, mit látunk, ismerni kellene legalább a hétköznapi tudat, a tudatalatti, a kollektív tudatalatti, a hétköznapi tudat fölötti és a kollektív tudat fölötti rétegeket. És ezek még mindig csak a mentális szinthez kapcsolható rétegek, amelyeknek csupán áttételesen van köze a Transzcendenshez (amennyiben annak leszűkített kivetülése). János aligha ismerhette ezeket, és valószínűleg jógaképzésben sem vett részt, ami által szabályozni tudta volna a látomás központját. A jógi megtanulja a tudatosságát irányítani, a figyelmét, koncentrációját meghatározott tudatossági központokba áthelyezni, sőt önmagán kívülre emelni, és ezeket az állapotokat stabilan megtartani. Így jön létre a jógi tisztánlátása, ami ily módon már nem egy spontán látomás egyveleg lesz, hanem a jelenségvilág tudatos szemlélése és megértése.
Akkor mégis mit látott János, és közünk van-e nekünk itt és most mindezekhez? János a kollektív tudat alatti és fölötti rétegekbe kapott bepillantást. Azt látta, hogy az emberek többsége a tudatalatti sötét és öntudatlan erői (Sátán) által motiváltan cselekedett a múltban, cselekszik a jelenben és a jövőben egyaránt, és az ő tudatosságukat ezek az elmetartalmak visszahúzzák a mély asztrál síkokra (pokolbeli világok). Azt látta továbbá, hogy ezekből a tudatállapotokból (világokból) az angyalokba, Jézusba, Istenbe vetett hit képes kiemelni az embereket a magasabb tudatállapotokba (világokba, pl. Mennyek Országa). És ez mind életükre, mind a haláluk utáni állapotra érvényes. Másképpen tudatállapot folytonosság van, amilyen tudatállapotot érsz el a halálod pillanatáig, az folytatódik a halálod után!
Mindezen megállapítások csak a sorok között érhetők tetten. Meglehet, hogy a történelem viharaiban veszett el a lényeg, vagy János ennyit értett meg a látomásából, vagy csak ennyit volt képes átadni a korabeli embereknek. Lássunk néhány idézetet:
- 8. „A fenevad, amelyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel…. A Föld lakosai csodálkoznak látván a fenevadat, amely vala és nincs, noha van.”
17.9. „Itt az elme, amelyben van bölcsesség.”
A fenevad, a Sátán, ami van, noha nincs, saját tudatalattink mélységéből tör fel, saját tudatlanságunk, sötétségünk motiváló erőit jelképezi. Ezért van, noha nincs, mert ha kitakarítjuk az elmét, akkor megszűnik létezni. A 17.9. tartalmazza a lényeget, de látszik, hogy nincs befejezve a mondat. Az az elme, amelyben bölcsesség van (nincsenek benne tudatalatti, sötét motiváló erők) győz a Sátán felett. Ha viszont valaki nem fejleszti ki ezt a bölcsességet, akkor számára csak a hite lehet a kapaszkodó. A szöveg további szószerinti elemzésétől eltekintek.
De vajon, mi lehet az a hétpecsétes könyv, aminek a hetedik pecsétjét csak Jézus tudja feltörni? Minden eddigi interpretáció a hétpecsétes könyvet úgy értelmezte, mint az emberiség jövőjének leírását, ami majd bekövetkezik addig, amíg a végítélet eljön.
Az én véleményem más. A hétpecsétes könyv a kozmikus törvények könyve. Minden, ami az emberiséggel történik, az az isteni kozmikus törvények működése következtében történik így, és nem isteni büntetés. A látomás a törvények működését akarta Jánosnak megmutatni. A visszahatás (karma) törvénye értelmében mindent, amit másokkal teszel, önmagaddal teszed, mert MINDEN EGY. Ha te tudatlanságból elkülönülsz az Egység szemlélettől, akkor önmagadat zárod ki az Egységből, az Egységből kizárva lenni pedig maga a pokol. Ennek értelmében már érthetővé válik, hogy miért Jézus az, aki megszabadít. Mitől szabadít meg? A kozmikus törvények hatálya alól, szűkebb értelemben a karma törvény hatálya alól. Mit képviselt Jézus? A krisztusi szeretet!
Tehát a krisztusi szeretet az egyetlen, ami megtöri a karma kerekét, vagyis felülírja a törvényt! Ez a Jelenések könyvének legfontosabb értelme. Fölösleges végítéletre várni, vagy attól rettegni, hiszen folyamatosan zajlik. Helyette: „Keressétek inkább Isten országát.”
(Rhasoda Varga Margit: Az ég a Földdel összeér. 145. o.)
Vissza