A spirituális költészet sem témájában, sem munkamódszerében nem azonos az irodalmi költészettel. Az egyetlen összekötő kapocs a verses forma. A spirituális költészet témája olyan belső felismerések, amelyek meditációban jönnek létre, és csak annyiban kapcsolódnak a földi létsíkhoz, amennyiben a felismerések átnyúlnak erre a területre. Bár az irodalmi költészet sem nélkülözi az ihletett állapotot, a spirituális költészet kizárólag egy megváltozott tudatállapotban születik. A célja pedig ezeknek a belső felismeréseknek a tudatos feldolgozása.

Évezredekkel ezelőtt csak spirituális költészet létezett, sőt még a reneszánsz idejében is jelen volt, fokozatosan világiasodott el, és talált hétköznapi, gyakran öncélú témákat. A régi korok költészetét nem is lehetséges teljes mértékben felfogni spirituális szemlélet nélkül. Dante Isteni színjátékában saját tudatalatti bolyongásait írja le, csakúgy, mint Homérosz az Odüsszeiában.      

A belső önfeltáró munka során a tudatalatti birodalmának kapui sorra nyílnak fel. Ezek elfojtott érzelmek, vágyak, félelmek, amelyek, ha felszabadulnak és megértésre kerülnek, akkor kiégnek. A felismeréseket olyan átélések kísérik, amelyek többnyire verses alkotások formáját öltik. Ilyenkor a lélek (Atman) körül megreped egy-egy érzelmi burok és feloldódik. Akik kedvelik a verseket, azok számára az átélés ebben a formában megkönnyítheti az érzelmi burkok levetését, ezáltal a megtisztulást.

Eddigi írásaim során már számos belső élményemet megosztottam az olvasókkal. A Dimenziókapu c. könyvemben összegyűjtött versek erősen tematizáltak, mert konkrét témák feldolgozását végeztem el általuk. Később, ahogy a tudatalatti elkezd kiürülni egyre kevesebb és egyre rövidebb vers születik, amelyek csak egy-egy gondolat köré összpontosulnak. Legtöbbször előző életek képeinek felvillanásai, amelyekhez még érzelmek kapcsolódnak. Amint az események felidézésre, majd az összefüggéseik megértésre kerülnek, a hozzájuk fűződő érzelmek kialszanak. Ezekből gyűjtöttem össze az alábbi csokrot.

*

A nagy titok

Isten az ember szívébe ültette a titkot.
Az ateista elvetette.
A muszlim lakat alá rejtette.
A buddhista önmagába temette.
A zsidó rébuszokba fektette.
A keresztény jogvédelem alá helyezte.
A hindu közhírré tette.
De alig volt, aki felismerte.

*

Önismeret

Aki önmaga számára érdektelen,
a többiek szemében érdemtelen.
Ki önmagát csak anyagnak tartja,
az anyag sorsa teljesül be rajta.
Irányítja létét, aki magát ismeri.
míg ki önmagát nem érti, a sors veri.

*

A liliom

A világot betölti a zaj, a lárma.
Ki csendre vágyik, elfogy álma.
A világot elönti a gaz, a gyom.
Nem irtom már, nőni hagyom.

A liliom csendesen bezárja kelyhét.
Nem hordja tovább a világnak terhét.

*

Várromnál
(egy előző életre emlékezve)

Üres a vár, leomlott már…
Hajdan itt ifjú szívek
egymásért lobogva égtek,
szerelmet reméltek…

Lám, nem látogatja más,
csak egy kóbor lélek.
Az égen cikázó villám…
Búskomor kísértet
a vár ormán nézi némán
jelzéseit a Fénynek.

Az időd lejárt, menj már!
A Földön rád senki se vár…
Üresen áll a romos vár.
Mára, arra senki sem jár…

*

Emberi sors

Oly múló az emberélet…
Siker, boldogság tűnő remények…
Hamar elillan, kihuny a vágy.
Néhány örök pillanat marad rád;
mikor szereteteddel az eget eléred.
Kiteljesedik ekkor a lélek.

*

Önzetlen szolgálat

Az ibolya nyílik…
Virágját letépik.
Eltelik egy év.
Megtörténik ismét…

*

Csillagfényes éjszaka
(dalszöveg)

Csillagfényes éjszaka,
Vágyódom és álmodom,
Fáj nagyon, hogy otthonom
Elhagyom megint…

Megfagyott a lelkem is,
Kiégett és üres…
Nincs hű barát, ha társra vársz,
Nincs, ki szólna hozzád, hogyha vágysz,
Hiába vársz, hiába vársz…

Elzárkózás és magány,
Elválaszt a messzeség,
Fáj nagyon a létezés,
Érzem ezt a kínt…

Távolság és szürkeség,
Eláraszt és letör,
Nincs érzelem és lángolás,
Nincs, ki tiszta szívvel várna rád
Hiába vágysz, hiába vágysz…

Érzem lelkem mélyén, van remény!
Vár még rám ezernyi szenvedély.

(kórus)
Nézd az ég
Fénye int feléd!
Indulj útnak és ne félj!

(kórus+szóló)
Csillagfényes éjszaka,
Vágyódom és álmodom,
Fáj nagyon, hogy otthonom
Elhagyom megint…
Elzárkózás és magány,
Elválaszt a messzeség…

(kórus)
Indulni kell…
Búcsúd közel.

(szóló)
Távolság és szürkeség,
Eláraszt és letör…

(kórus)
Indulj, ne félj,
Vár rád az éj…

*

Napkelte a tudatosság óceánján

A végtelenség csenddé dermedt,
a tenger sötétséget ont…
Az ég borít rá kéklő selymet,
amint felragyog a horizont.

*

Egység

A lelket elborítja a csend,
a szellemet áthangolja a rend.
Köréjük a test von keretet,
míg összhangot teremt a szeretet.

*

Jelen-lét

Az utcán nyüzsgő emberáradat,
mint eső előtt sürgő hangya-had.
Nézem némán, dolgom ennyi:
a teremtésben jelen lenni.

*

A folyamat

A béke szüli a csendet,
a csend teremti a rendet,
a rend vonzza a tisztaságot,
a tisztaság a magasztosságot.

*

Mesterem lábainál

Amint a víz hegyről a völgybe talál,
a tudás mesterről tanítványra száll,
ha lábai előtt leborulva sírsz,
mert a tudás olyan, mint a víz.

*

Őszi éj
(Sri Y. G. emlékezetére)

Hervadtan lehull minden levél,
nyári álmát siratja az őszi szél.
A hómezőkön vándor szerzetes,
nincs más vágya, kegyelmet esd.

*

A kozmikus tolerancia birodalma

Ezüst erdőben sétálok…
Hajamra ezüst zúzmara pereg.
Lassan bandukolva meg-megállok,
a fák közt ezüst köd lebeg.

*

A csend birodalma
(buddhista életekre emlékezve)

Puha üresség mélye ölbe vesz,
elrejt lágy csendet, semmi nesz…
Üresség gyémánt kemény üregét
a csend kongása törte szerte szét…

*

A némaság csendül.
Legbelül a csend ül.
Ez lenne hát
a végső megtapasztalás?

*

Eredet
(A Meru hegy lábnál)

A hetedik, zöld szigetről jöttem,
hol a partokat sós tenger mossa.
Hétágú fák nőttek fel köröttem,
hűs illatuk beszáll ashramomba.

Sás kunyhóm a hegy aljában áll,
mely aranylón magasodik az égbe.
Pazar lakóhely ott azoknak jár,
kiket az Úr kegye emelt az élre.

Magányos remetelakomban várva,
háncsszőnyegem a földre terítem,
az Úrnak szolgálatom ajánlva,
tudatom benne végleg elmerítem.

A magányt azóta nem ismerem,
mióta Isten az egyetlenem.

*

Megvilágosodás

Lenni vagy nem lenni?
Lenni és jelen lenni!
Nem csak jelen lenni,
hanem a jelenben lenni.
Ez a megtapasztalás
a megvilágosodás!?

*

Légy te a Fény…

Légy te a Fény!
Az Árnyék az Éj.
Tedd és remélj,
semmitől ne félj!

Légy te a Tér!
A Kozmikus Mély.
Játszik a Fény,
és kihuny az Éj.

Légy te a Hang!
Teremtő visszhang.
Így lesz a Yang
Yinnel egy összhang.

Rhasoda Varga Margit
UKTM vezetőmester
2005-2025. Budapest