A reinkarnáció keleti tanítását a keresztény teológia hivatalosan elutasítja. Érdemes azonban kicsit utána járni a történéseknek. A lélekvándorlás tanát a II. Konstantinápolyi zsinat 553-ban utasította el véglegesen: „Ha valaki azt állítja, hogy a lelkek előbb léteztek, mint a testek... és hogy büntetésből küldettek a testekbe, legyen kiközösítve.” Ezzel a megfogalmazással tagadják azt, hogy a lélek örök életű, valamint azt is, hogy a sorozatos újjászületések a karma (büntetés) ledolgozásához vezethetnek. Ha a lélek örökkévalóságát tagadják, akkor ezzel indirekt módon magát a lélekvándorlást is.

A II. Konstantinápolyi zsinat még a keleti (ortodox) és a nyugati (római katolikus) kereszténység szakadása előtt zajlott le. Határozatai emiatt mindkét oldalon elfogadottak és érvényesek. Ekkor még nem a római pápa volt az egyház vezetője, hanem öt fő vallási központ létezett. A zsinatot I. Jusztinianusz bizánci császár hívta össze és erőszakkal (börtön, kínzás) kényszerítette ki a római pápától a zsinat határozatainak elfogadását, amely sok más vitatható rendelkezést is tartalmazott.

Az azonban változatlanul kérdés, hogy a római katolikus egyház vezetése miért nem vizsgálta felül a II. Konstantinápolyi zsinat határozatait az egyházszakadást (hivatalosan Kr. u. 1054) követően? Talán azért, mert évszázadokon keresztül el voltak foglalva az eretneknek bélyegzett tanok kizárásával. A letelepedő magyarságot különösen kényesen érintette az egyházszakadás körüli huza-vona, mivel 950-ben Bulcsú és (az erdélyi) Gyula még a bizánci kereszténység felé orientálódott, majd Géza volt az, aki eldöntötte (Kr. u. 972), hogy mégis inkább a nyugati (római katolikus) vonalhoz csatlakozunk. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a magyarság nem volt pogány (ahogy a történetírók gondolják), a teremtő Isten atyában és anyában hittek, és nem templomi rituálék során gyakorolták a vallásukat, hanem a természettel való egység megélése révén. Ebből a szempontból közelebb álltak az őskereszténységhez, mint a középkori európai keresztény vallásgyakorlat. A fentiekkel azt akartam bemutatni, hogy az emberek hitét jelenleg sem a meggyőződésük határozza meg, hanem a történelmi körülmények.  

A II. Konstantinápolyi zsinat döntéseinek a következményeképpen alapvető logikai bukfencek kerültek a keresztény tanításba. Nézzük a keresztény teológiai néhány tanítását: Isten minden lelket egyedileg teremt a fogantatás pillanatában. Minden ember egyszer él, egyszer kell meghalnia, s utána ítélet következik. Jézus egyszeri keresztáldozata egyszer s mindenkorra megváltotta az embert. Az ítélet után a test fog feltámadni.

Az ellentmondások:

1. Ha Isten örökkévaló, és minden lelket egyedileg teremt önmagából, akkor a lélek is csak örökkévaló lehet, legfeljebb korábban nem különült el Istentől.
2. Ha minden ember csak egyszer él, akkor egyetlen élet alatt dől el, hogy mi lesz a sorsa az ítélet után. Ha jól viselkedett, akkor örök életet nyer, ha nem, akkor örök kárhozatot. Ezzel azt mondják, hogy bár a lélek nem volt örök életű eredendően, de az ítéletet követően az lesz, és ha nem jól viselkedett, akkor örök kárhozat a sorsa. Isten tehát önmaga egyes részeit örök kárhozatra ítéli megváltoztathatatlanul? Logikus, nem?
3. Ha Jézus egyszer s mindenkorra megváltott mindenkit akkor, hogy lehet, hogy egyesek mégis örök kárhozatra jutnak? Ha nem váltott meg mindenkit (csak a keresztényeket), akkor a többiek nem maradnak Isten részei? Ha pedig ez nem igaz, vagyis mindenki üdvözül, akkor minek az ítélkezés? Sőt minek kellett megszületni egyáltalán (Jézus keresztáldozata után), ha úgyis mindenki meg lett (lesz) váltva?
4. Ha a test fog feltámadni, akkor ez azt jelenti, hogy a testet öltéshez kellett megszületni. Vagyis a lélek a testtel együtt lesz örök életű. Azt nem részletezik milyen testről van szó, de az elég érdekes lenne, ha fizikai testben lennénk örök életűek valahol a szellemi világban. Ez már önmagában is ellentmondás. Ha pedig itt a Földön lennénk fizikai testben örök életűek, akkor én ezt nem nevezném megváltásnak. Arról nem is beszélve, hogy ellentmond a jézusi tanításnak, miszerint az üdvözülést követően olyanok leszünk, mint az angyalok, akiknek ugyebár nincs fizikai testük. És mi lesz azokkal, akik nem tudnak azonosulni a fizikai testükkel? Örök kárhozat?
5. Következményes ellentmondás: Ha a lélek csak a születés pillanatában lett megteremve, akkor mi közük van Ádám bűnbeeséséhez azoknak, akik Ádám teremtése után születtek? A bűnbeesés az eredendő bűn, aminek a tagadása ismét kiközösítést eredményez (ezt a tridenti zsinaton nyilatkoztatták ki).

Én 13 éves koromban kérdeztem meg a hittan órán, hogy ha Isten a fogantatás pillanatában teremtett, akkor mi közöm van Ádám bűnéhez? Természetesen nem én vagyok az egyetlen, akiben felvetődtek ezek a gondolatok. Engem csak kiközösítéssel fenyegettek, de van, aki máglyahalált halt a nézeteiért. Valamennyien úgy tanultuk az iskolában, hogy Giordano Brunot a Napközpontú (heliocentrikus) világképről alkotott elképzelései miatt ítélte máglyahalálra az inkvizíció. Csakhogy nem, hanem a reinkarnációról szóló (és egyéb gnosztikus) tanításai miatt vádolták meg eretnekséggel. Az ellene felhozott vádakra elhangzott utolsó válaszaiban Bruno kijelentette a lélek „képes egyik vagy másik testben létezni s egyik testből a másikba vándorolni.”  (W. Boulting. Giordano Bruno élete, gondolatai és mártíromsága. London: Kegan Paul. 1914. 163-64 o.)

A hétköznapi ember nem tudja felülbírálni a vallási tanokat, mert nincs rá sem ideje, sem kellő mélységű tudása. Ezzel szemben sok komoly tudós, filozófus, író a kereszténység előtt és után is meg volt győződve a reinkarnáció tanításának valódiságáról (a teljesség igénye nélkül: Szókratész, Püthagorasz, Platón, Schopenhauer, Goethe, Emerson, Thoreau, Balzac, Tolsztoj). Akik most foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel egyszerűen mást tapasztalunk, mint a keresztény teológusok állítása. Sokszor éltünk, különböző testekben és kultúrákban. Ha meghalunk szellemi testbe kerülünk. Sokan tudatosan lépnek be és ki a testükből életükben vagy haláluk pillanatában. Ítélkezés van, de örök kárhozat nincs. Még a katolikus papok is azt tanácsolják, hogy imádkozzunk az elhunytak lelki üdvéért. És valóban lehetséges kikerülni a halál utáni szenvedés zónájából. Pedig még az ítélkezés előtt vagyunk szerintük.

Szerintem a végítélet nem egy egyszeri aktus, hanem egy a 22 Tarot kártyából. Vagyis egy vizsga, amely folyamatosan történik. Én úgy tanítom ezt, hogy aki ezen átmegy, az leteszi a komplex vizsgát és magasabb osztályba léphet. Most, hogy letelt a halak korszak, amelynek Jézus volt a világtanítója, csoportos ítélet is van a halál után. A szemünk előtt zajlik a szellemi világban. Lényegében a lelkek osztályozása történik meg, és aszerint ki melyik osztályba kerül, más előírások lesznek rá érvényesek. 

Lehetne még további ellentmondásokat keresni bibliai idézetekre hivatkozva, ami bizonyítja, hogy a reinkarnáció tanítását nem sikerült teljesen kiirtani a Bibliából. Ezeket a mondatokat, lehet csűrni-csavarni és végeláthatatlan vitába bonyolódni. Én csak a legfontosabb logikai ellentmondásokra világítottam rá. A vallásban hinni kell, mondják, nem gondolkodni. Nos, más a véleményem. Van olyan hitvallás, amely ellentmondásmentes rendszert alkot.

Ebben a rendszerben valamennyi vallás helyet talál, és mindegyik ugyanannak az igazságnak más-más oldalát mutatja. Jézus egy egyetemes szeretetvallást hirdetett meg, aminek vajmi kevés köze van az egyházak múltbeli és jelenlegi teológiai csatározásaihoz. Mi a jógarendszerünkben ehhez az egyetemes szeretetvalláshoz térünk vissza, megszabadítva azt az egyházi dogmáktól. Mégis a 21.sz-ban a dogmák követését kérik rajtam számon egyesek, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy ezeket a hittételeket a mindenkori történelmi erőviszonyok szerint építették be az emberek hitvilágába. Hogy hogyan lehet egyszerre igaz, ami látszólag ellentmond egymásnak? A jógaiskolánkban ezt is tanulmányozzuk. 

Rhasoda Varga Margit
UKTM guruja
2026. Budapest